Eredeti cikk dátuma: 2020. június 25.
Eredeti cikk címe: The Dudes Who Won’t Wear Masks
Eredeti cikk szerzői: Julia Marcus
Eredeti cikk elérhetősége: https://medium.com/the-atlantic/the-dudes-who-wont-wear-masks-be8df1a9ec41
Eredeti cikk státusza:
Fordító(k): Pappné Tumpek Orsolya
Lektor(ok): -
Nyelvi lektor(ok): Rét Anna
Szerkesztő(k): Vinkovits Mária
Figyelem! Az oldalon megjelenő cikkek esetenként politikai jellegű megnyilvánulásokat is tartalmazhatnak. Ezek nem tekinthetők a fordítócsoport politikai állásfoglalásának, kizárólag az eredeti cikk írójának véleményét tükrözik. Fordítócsoportunk szigorúan politikamentes, a cikkekben esetlegesen fellelhető politikai tartalommal kapcsolatosan semmiféle felelősséget nem vállal, diskurzust, vitát, bizonyítást vagy cáfolatot nem tesz közzé.
Az oldalon található információk nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultációt és kivizsgálást, ezért kérjük, minden esetben forduljon szakorvoshoz!
Az arc eltakarása hatékony eszköz, de az egészségügyi hatóságok nem hagyhatják egyszerűen figyelmen kívül az okokat, amelyek miatt néhány ember nem akar élni vele.
Június közepén Aubrey Huff, a korábbi profi baseballjátékos bejelentette Twitteren, hogy ezentúl semmilyen üzletben sem fog maszkot viselni. „Alkotmányellenes kényszeríteni rá az embereket” – írta. „Állítsuk meg ez a baromságot! Ki tart velem?” Egy videóban, amely a következő nap terjedt el az interneten, azt mondta, hogy az őt kritizálók próbálták azzal megszégyeníteni, hogy „ártatlan emberek millióinak veszélyezteti az életét”, és kitartott amellett, hogy inkább belehal a koronavírusba, mint hogy „felvegyen egy átkozott maszkot”.
Emberek ezrei reagáltak. Sokan nevezték a társadalom szégyenének, amiért nem tiszteli a közösségét, hátat fordít az állampolgári kötelezettségeinek és veszélyezteti a nagyit. Érthető a maszkhordásra nemet mondók ellen irányuló düh, és a megszégyenítés is átmenetileg megkönnyebbülést hozhat. Azonban ezek a válaszok mit sem értek, hogy meggyőzzék Huffot a maszkviselésről. Sőt, éppenhogy beleillettek a rosszallásukat kifejező, „elitista” közegészségügyi szakértőkről kialakított képébe, akik el akarják venni a hétköznapi amerikai emberek szabadságát.
Egészségügyi vészhelyzet során néhány ember gyorsan hozzá tud szokni nagyobb viselkedési normákat érintő változásokhoz. De a régóta fennálló szokásokat – mint például, hogy nem kell maszkot hordani a boltokban – nehéz megváltoztatni, és nem sokkal ezelőttig kevés amerikai felnőttet kértek erre. Néhányat azonban már igen, és tanulságos párhuzamokat lehet vonni.
Az amerikaiak most tanulják, hogyan lehet együtt élni egy új, halálos vírussal; épp úgy, ahogy a homoszexuális férfiak tették az AIDS kezdeti éveiben. A szexuális önmegtartóztatás nem volt fenntartható, és az óvszerhasználat jelentette az utat a nagyobb szexuális szabadság felé. Ugyanígy az amerikaiak sem tudnak örökké tartózkodni a másokkal való találkozástól, és a maszkviselés elterjedése jelentheti az utat egy nagyobb szociális és gazdasági szabadsághoz. Azonban megszégyenítéssel próbálni rávenni az embereket, hogy használjanak, óvszert nem működött — és nem fog a maszkok esetében sem.
A maszkokat érintően a közegészségügy üzenete a koronavírus-járvány idején zavaros volt. Márciusban a szövetségi kormány nem javasolta az arc eltakarását, néhány közegészségügyi tisztviselő pedig azon a véleményen volt, hogy akár még többet is árthat, mint használ. De egyre több tudományos bizonyíték támasztja alá – beleértve azt is, hogy a vírust át tudjuk adni akkor is, ha nincsenek tüneteink –, hogy a maszkok fontos szerepet játszanak a koronavírus terjedésének csökkentésében, különösen, ha hordásuk fizikai távolságtartással, megfelelő kézhigiéniával és megelőzési stratégiákkal társul. És valóban, a közegészségügyi megfontolások jogossá tehetik a kötelező maszkviselést bizonyos helyzetekben, mint például olyan zárt helyeken, ahol sok ember tartózkodik huzamosabb ideig.
De a kötelezővé tételnek hatalmas hátrányai vannak: bármilyen kényszer valószínűleg aránytalanul érinti a már a társadalom szélére szorult közösségeket, és néhány amerikai – beleértve olyan államok megválasztott vezetőit is, amelyek komoly koronavírus-kitörésekkel néznek szembe – úgy gondolja, hogy a kötelező maszkviselés az állampolgári jogaik megsértését jelenti. Gyakorlatilag, ha azt akarják, hogy az amerikaiak maszkot hordjanak, azt a közegészségügyi tisztviselőknek vonzóvá kell tennie az emberek számára, nem pedig kényszeríteni őket.
Ez nem lesz egyszerű. Amikor az elnök kigúnyolja a maszkviselőket és gyengének titulálja őket, és az arc eltakarását ellene irányuló politikai állásfoglalásként értelmezi, nem csoda, hogy az amerikaiak egy része vadul visszautasítja a maszkviselést. A maszkviselést visszautasítók nagyobb valószínűséggel politikailag konzervatívok, ami elég nyugtalanító, amikor az új koronavírus-fertőzések és a kórházi gondozásra szorulók száma meredeken növekszik néhány piros államban – ugyanazokban, ahol a maszkviselésre vonatkozó rendelkezéseket kisebb valószínűséggel adoptálják. Ahogy egy kutatócsapat rávilágított, a férfiak különösen hajlamosak nemet mondani a maszkviselésre, mivel „szégyellnivalónak”, „a gyengeség jelének” és „nem menőnek” hiszik – annak ellenére, hogy a férfiakat jobban veszélyezteti, hogy belehalnak a koronavírus-fertőzésbe, mint a nőket. Hasonló mintát láthattunk korábbi járványok esetében és az egészségvédelem más területein: A férfiak – különösen azok, akik helyeslik a hagyományos férfi nemi normákat – kisebb eséllyel tesznek megelőző egészségügyi intézkedéseket, mint a nők.
De még az olyan macsó férfiak, mint Huff, aki a Twitter biojában azt állítja, hogy „támogatja a mérgező férfiasságot”, sem immunisak a közegészségügyi tanácsokkal szemben: Egyik videójában biztonsági övet visel. Azonban a biztonsági övvel ellentétben, amely közvetlenül a használójának hasznos, a maszkok elsődlegesen mindenki mást védenek, különösen az olyan embereket, akik öregebbek vagy van már meglévő betegségük, és így sebezhetőbbek a koronavírussal szemben. Huff – úgy tűnik – ezt érti is, azonban úgy gondolja, hogy azoknak otthon kellene maradniuk a francba.
Ahogy azt Tom Rice, dél-karolinai republikánus képviselő nyilatkozta a The Wall Street Journalnek, miután megtagadta, hogy a kongresszuson maszkot viseljen, és megfertőződött a koronavírussal, „a maszk valójában nem igazán védi a viselőjét, inkább másokat véd. Nem hiszem, hogy sokat számított volna”. Úgy tűnik, átment az üzenet, hogy a maszkviselés többnyire a mások védelméről szól; ezek az emberek egyszerűen csak azt választják, hogy nem védenek másokat.
Azonban megszégyenítéssel próbálni rávenni az embereket az egészségesebb viselkedésre általában nem működik – és akár ronthat is a helyzeten.
A közegészségügyi szakemberek már megtanulták a leckét. 1987-ben a Kongresszus megtiltotta, hogy szövetségi forrásokat használjanak HIV-megelőző kampányokra, amelyek „közvetlenül vagy közvetett módon homoszexuális tevékenységeket népszerűsíthetnek vagy arra biztathatnak”. Ennek következtében a közegészségügyi kampányok elkerülték a szexpozitív képalkotást és üzenetküldést, ehelyett az óvszerhasználatot az erénnyel, míg az óvszer nélküli szexet a felelőtlenséggel, betegséggel és halállal társították. Egy különösen vészjósló plakát szerint, amely egy sírkövet ábrázolt: „Nem csak rossz hírnevet szedhetsz össze, ha lefekszel fűvel-fával.”
De ezek a moralizáló, félelemkeltő egészségügyi üzenetek gyakran megbuktak. Más HIV-megelőző kampányok elkezdtek a károk enyhítésére koncentrálni, figyelembe véve az emberek alapvető szükségleteit, és olyan stratégiákat ajánlottak, amelyek korlátozzák a potenciális veszélyeket. Néhány férfi számára az óvszerek útjában álltak annak, amit leginkább szerettek a szexben: az élvezetnek és az intimitásnak. Nem meglepő módon azok a HIV-megelőző kampányok, amelyek az élvezetet és az intimitást tették a biztonságosabb szexről szóló üzenetük középpontjába, hatásosabbak voltak.
Együttérzést váltani ki azok iránt, akiknek nehezére esik a maszkviselés, vagy akár azok iránt, akik egy az egyben elutasítják azt, nem is olyan nagy feladat. Sok amerikai valóban biztonságban akarja tudni a közösségét, és felismerte, hogy a maszk hordása csökkenti a koronavírus átadásának kockázatát. De ahogy az éjjeli szekrényre jó szándékkal odakészített óvszer, amelyet sosem bontanak ki, úgy néhány maszk sem kerül soha senki arcára – sokszor érthető okokból. És amíg azok az ideológusok, akik teljesen elutasítják a maszkokat, kevésbé meggyőzhetők lesznek, azok, akik támogatják a maszkviselést, találhatnak közös nevezőt velük. Miközben arról siránkozott, hogy az arc eltakarása gátolja a társas érintkezést a pénztárossal az élelmiszerüzletben, Huff azt mondta, hogy a két hölgy, aki kiszolgálta, maszkot viselt. „Imádom az ilyen embereket mosolyra fakasztani, megnevettetni és egy jót beszélgetni velük. De még csak a csillogás sem látszott a szemükben a mosolygástól. Olyan levertnek és kimerültnek tűntek.”
Legyünk őszinték: Az amerikaik valóban levertek és kimerültek az elmúlt hónapok veszteségei és társadalmi izoláltsága után. És tényleg, a maszkok megkadályozzák, hogy lássuk a másik arckifejezéseit és tisztán halljuk a hangját; mindkettő a társasági kapcsolódás létfontosságú eleme. A maszkok nem zárják el az oxigén útját, de nehezebben lélegzünk tőlük. Bepárásodik miattuk a szemüvegünk. Viszket az orrunk és izzad az arcunk. Sok maszk kétségkívül nem valami menő. És még egy dolgot jelentenek, amire emlékezni kell, ha elindulunk otthonról. És mindenekelőtt, a maszkok folyamatosan emlékeztetnek minket arra, amit az amerikaiai kétségbeesetten el akarnak felejteni: hogy minden áldozat ellenére a járvány nem szűnt meg.
Az empátiának megvan a maga ereje. Ha elfogadjuk, hogy mi nem tetszik az embereknek egy közegészségügyi stratégiában, az lehetővé teszi a kapcsolódást, ahelyett, hogy fokozná az elidegenedésüket. És ha megértjük az akadályokat, akkor tudunk is mit kezdeni velük. Amikor egyértelmű lett, hogy jobb óvszerekre van szükség, a cégek elkezdtek mindenféle formát, méretet és stílust gyártani – bordásat, bütyköset, hihetetlenül vékonyat, még a sötétben világítót is – azért, hogy kényelmesebb legyen, jobb legyen az érzékelés és egyénibb legyen. Ugyanígy a kormánynak támogatnia kell a cégeket, hogy olyan maszkokat gyártsanak, amelyek nem csak hatékonyak, de jól illeszkednek és jó érzés hordani őket. Szükségünk van választási lehetőségekre, mint például arcpajzsokra, amelyek segítenek kielégíteni a személyes igényeket és preferenciákat. És szükségünk van olyan arcfedőkre, amelyektől stílusosnak, menőnek és – igen – akár férfiasnak érezzük magunkat.
Amikor a közegészségügyben a károk minimalizálásáról beszélnek, gyakran van szó arról, hogy „ott kell elérni az embereket, hol vannak”. Ennek egy alapvető része az, hogy, nos, szó szerint ott érjük el őket, ahol vannak. Épp úgy, ahogy a melegbárokban kitett ingyenóvszereket, úgy a maszkokat is ott kell szétosztani, ahol a legnagyobb szükség van rájuk: minden busz ajtajában és a repülőterek bejáratánál, élelmiszerüzletekben és a munkahelyeken. A maszkoknak mindenütt jelen kellene lenniük, de a szétosztást olyan területeken kell kezdeni, ahol a koronavírus a legnagyobb pusztítást végezte, beleértve a fekete és latin környékeket. (Az, hogy azok a fekete férfiak, akik maszkot viselnek, jobban ki vannak téve az erőszaknak, egy kegyetlen bizonyítéka annak, miért szétválaszthatatlan a rasszizmus elleni harc és a közegészségügy.) Ami a legfontosabb, hogy az emberek döntsenek úgy, hogy viselik a maszkokat zárt térben vagy ha közel vannak másokhoz – és ezt a döntést olyan könnyeddé kell tennünk, amennyire csak lehet.
Az, hogy hordunk-e maszkot, sokkal inkább látható, mint hogy használunk-e óvszert, így ha valaki úgy dönt, hogy nem veszi fel, könnyen megvetés tárgyává válhat. Azonban ha megszégyenítéssel akarjuk rábírni az embereket a maszkviselésre, az csak még jobban bebetonozza az ellenérzésüket – és lehet, hogy emiatt a társas életüket is zárt ajtók mögött folytatják, ahol nagyobb a kockázat is maszk viselése nélkül. A közegészségügy is akkor működik a legjobban, ha felismeri és ítélkezés nélkül támogatja az emberek igényeit és vágyait. Ha az amerikaiaknak ez sikerül, akkor talán még Huff is rájön, hogy épp a maszk viselésével tudja mosolyra fakasztani a pénztáros hölgyeket.
