Hogyan tudják a szülők támogatni a gyermekeiket a COVID19 miatt bekövetkezett veszteségek feldolgozásában

Egy pszichológus tanácsa arról, hogyan segítsük a koronavírus-járvány alatt gyermekeinket a veszteségek és gyász feldolgozásában.

Eredeti cikk dátuma: 2020. június 4.
Eredeti cikk címe: How parents can support their child through COVID-19 losses
Eredeti cikk szerzői: Mandy Rich
Eredeti cikk elérhetősége: https://www.unicef.org/coronavirus/how-parents-can-support-their-child-through-covid-19-losses
Eredeti cikk státusza:
Fordító(k): Pappné Tumpek Orsolya
Lektor(ok): Pál Zsuzsa
Nyelvi lektor(ok): Ladó Klára
Szerkesztő(k): Pappné Tumpek Orsolya

Figyelem! Az oldalon megjelenő cikkek esetenként politikai jellegű megnyilvánulásokat is tartalmazhatnak. Ezek nem tekinthetők a fordítócsoport politikai állásfoglalásának, kizárólag az eredeti cikk írójának véleményét tükrözik. Fordítócsoportunk szigorúan politikamentes, a cikkekben esetlegesen fellelhető politikai tartalommal kapcsolatosan semmiféle felelősséget nem vállal, diskurzust, vitát, bizonyítást vagy cáfolatot nem tesz közzé.

Az oldalon található információk nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultációt és kivizsgálást, ezért kérjük, minden esetben forduljon szakorvoshoz!

Életünk során nem találkoztunk még a koronavírus-járványhoz hasonlóval és szerte a világon az emberek siratják a normalitás és rutin érzését. Sokan gyászolják szerettüket, aki a koronavírusba halt bele. A veszteség, a gyász, a halálesetek nehezek és bonyolultak mindenki számára, de különösen a gyermekek számára, akik lehet, hogy most találkoznak ezekkel először eddigi életük során.

Dr. Lisa Damourral (pszichológus szakértő, bestseller szerző, a The New York Times havi rovatvezetője, két gyermek édesanyja) beszélgettünk arról, hogyan tudjuk ezekben a nehéz időkben segíteni a gyermekeinket a veszteségek feldolgozásában – legyenek azok kicsik vagy nagyok.

Mi a különbség a veszteség és a gyász között?

„A veszteség és a gyász erőteljes pszichológiai élmény, amely a felnőtteket és gyermekeket egyaránt megzavarja és gyakran elszomorítja” – mondja Dr. Damour. „A veszteség szót akkor használhatjuk, ha olyan dolgok elvesztéséről beszélünk, amelyek visszatérhetnek, mint például a járvány előtti életritmusunk és rutinunk.”

Azonban a gyász szó valami sokkal maradandóbbat takar, „mint például egy szerettünk halála. Ilyenkor a pszichológiai munka merőben más, mert amellett, hogy el kell fogadnunk, hogy az a személy elment, még ott van annak az elfogadása is, hogy többé nem jön vissza. És ez kemény munka.”

Miben különbözik a gyermekek és a felnőttek gyásza?

Dr. Damour szerint sok múlik a gyermek életkorán. „A nagyon fiatal gyermekek összezavarodhatnak attól, ami történt – mind a veszteség, mind pedig a gyász esetében. Az 5 év alatti gyermekek lehet, hogy nem értik miért nem mennek óvodába és a szüleik miért vannak otthon. A halál esetében pedig lehet, hogy nem igazán értik, hogy mi is a halál és hogy az végleges. Meg kell értenünk, hogy az igazán fiatal gyermekeknek nem csak a drasztikus változásokkal kell szembenézniük, hanem azzal is, hogy gyakran nem is igazán értik, hogy miért történtek ezek a változások és mik okozták őket.”

A 6 és 11 év közötti gyermekeknél ez máshogy van. „Ők sokszor nagyon kíváncsiak a magyarázatokra. Készek megérteni, hogy mi okozta a nagy változásokat az életükben vagy a szerettük halálát. Néha megtudjuk adni nekik a válaszokat, amiket keresnek, néha azonban mi sem tudjuk azokat – és ez nagyon nehéz lehet számukra.”

„A kamaszok számára ez egy nagyon intenzív folyamat, mert a serdülőket az érzelmek nagyon erősen érinthetik. A kamaszok aggódhatnak amiatt, hogy nem megfelelő a reakciójuk, ezért előfordulhat, hogy megerősítésre van szükségük abban, hogy a szomorúságuk mértéke vagy éppen az, ha néha elfeledkeznek róla vagy nem gondolnak az elhunyt családtagjukra, mind normális és várható.

Hogyan segíthetek a gyermekemnek, hogy eligazodjon az érzései között?

Legyünk együttérzőek és őszinték bármilyen korú is a gyermek, de figyeljünk oda, hogy különösen érthetően beszéljünk a kisgyermekekkel. „Az 5 éves kor alatti gyermekeknek nagyon egyszerű, és nagyon világos magyarázatokra van szükségük. Nem mondhatjuk azt a gyermekeknek, hogy „elvesztettünk” valakit, mert nem fogják érteni, hogy mit akarunk mondani. Sokkal hasznosabb, ha a felnőttek kedvesen és gyengéden azt mondják, hogy: „Sajnos rossz híreket kell közölnöm veled. Meghalt a nagypapád. Ez azt jelenti, hogy a teste leállt és már nem láthatjuk többet.” Szülőként nehéz lehet elfogadni, hogy ilyen nyíltan kommunikáljunk, de fontos, hogy őszinték és világosak legyünk. Épp elég nehéz elfogadni valaki halálát, hát ha még azt sem értjük igazán, hogy mi is történt.”

Én is elvesztettem az egyik szülőmet és gyászolok. Hogyan tudom ennek ellenére támogatni a gyermekemet?

„Nem feltétlenül rossz, ha a gyermek látja a felnőtteket gyászolni” – magyarázza Dr. Damour. „Amikor szomorúak vagyunk egy szerettünk halála miatt, fontos, hogy a megfelelő módon, a megfelelő időben reagáljunk. Mutassunk példát a gyermekeinknek, hogyan lehet a nehéz érzelmekkel megbírkózni, még akkor is, ha nagyon fájdalmas érzésekről van szó.”

Ha a gyászt túlságosan lesújtónak érezzük, figyeljünk oda, hogy ne ijesszük meg a gyermekünket. „Nem kell kényelmetlenül éreznünk magunkat a gyermekünk előtt, ha szomorúak vagyunk, de ha a gyász átveszi az irányítást, próbáljunk megküzdeni vele, amikor a gyermekünk nem lát minket, vagy kérjünk megfelelő támogatást, nehogy a gyermekünk túlterhelőnek vagy ijesztőnek találja az érzelmeinket.”

Mire számíthatok, ha a gyermekem egy szeretett személy elvesztését gyászolja?

Dr. Damour szerint „a 6-11 év közötti gyermekek és a kamaszok körében egyáltalán nem ritka, hogy időnként hitetlenséget vagy sokkot élnek át valaki hozzájuk közelálló halála miatt, vagy akár pár pillanatra elfelejtik, hogy megtörtént. Ez egy normális és egészséges védekezési mechanizmus, ami egyszerűen csak ad egy kis időt az elmének, hogy elszakadjon a fájdalmas hírektől. A védekező mechanizmusok jönnek-mennek, amit gyakran intenzív érzelemhullámok követhetnek. A fiataloknak sok empátiára és türelemre van szükségük, mivel próbálják palástolni érzéseisek a szerettük halála miatt.”

„A fiatalabb gyermekek regresszív viselkedést mutathatnak, ragaszkodóvá válhatnak vagy problémákat vehetünk észre néhány fejlődési mérföldkővel kapcsolatban [például az alvási rutinukban vagy a WC-használatban]. Próbálják felfogni egy olyan személy halálát, aki életük fontos része volt, miközben a családon belül is zavart okoz a haláleset. Minél több stabilitást biztosítunk, annál inkább arra a fontos munkára tudnak koncentrálni, hogy megértsék mi is történt és idővel el tudják fogadni.”

Aggódom, hogy a gyermekem depressziós. Milyen jelekre figyeljek?

„A veszteségek és a halálesetek mind nagyon fájdalmas tapasztalatok” – magyarázza Dr. Damour. „Fontos, hogy tudjuk, mikor kezeli a gyermek helyesen ezeket, és mikor kell elkezdeni aggódni. Bármilyen korú gyermeknél és a felnőtteknél akkor kell elkezdeni aggódni, ha a fájdalmas érzéseket negatív megküzdési stratégiákkal kezelik, például napokig tartó érzelmi elzárkózással, szerfüggőséggel, önmaguk elhanyagolásával és emiatt rendkívül nehéz velük együttélni.”

„Ami az olyan aggodalmakat illeti, mint a depresszió, a szülőknek oda kell figyelni arra, ha a gyermeknek napokig rossz a kedve vagy ingerlékeny. Még a haláleseteknél is előfordulhat, hogy a szomorúság változó – néha intenzív, majd alábbhagy. Gyermek vagy kamasz esetében akkor aggódhatunk depresszió miatt, ha folyamatosan rossz kedvű vagy morcos. Ha a gyermek depressziósnak tűnik, a szülő forduljon gyermekorvoshoz, háziorvoshoz vagy egy mentálhigiénés szakemberhez. Mindazonáltal, tartsuk szem előtt, hogy amikor elvesztünk valakit, akit szeretünk, a haláleset feldolgozása nem egy gyors folyamat.

Nagyon megviseli a gyermekemet, hogy fontos eseményekről marad le. Mit mondjak neki?

„Minden joguk megvan a gyermekeknek, hogy bosszúsak legyenek amiatt, ahogy a koronavírus megzavarta az életüket” – mondja Dr. Damour. Számukra nagyobbnak tűnnek a veszteségek, mint számunkra, mivel ez a zavaros időszak nagyobb százalékát teszi ki az eddigi életüknek, amikor visszagondolnak rá – mi a saját életünkhöz és tapasztalatainkhoz mérjük ezt. „Felnőttként úgy tudunk segíteni nekik, ha teret adunk a bosszúságuknak és empatikusan fordulunk feléjük, hiszen sok olyan eseményről maradtak le, ami csak egyszer adódik meg az életben. És még ha felnőttként nem is gondoljuk azt, hogy ez nagy dolog, ezek olyan események, amelyeket a gyermekek hónapokig, évekig vártak. Csakis empatikus viselkedéssel, illetve empátia felajánlása után, tudunk nekik segíteni az elfogadásban.”

A gyermekem nehezen érti meg, hogy most miért maradunk mind itthon. Hogyan magyarázzam el neki?

Dr. Damour azt ajánlja, hogy adjunk nekik viszonyítási pontokat. „Hasznos lehet, ha azt mondjuk: „Tudod, amikor náthás vagy, nem mehetsz iskolába, nehogy megfertőzz másokat? Nos, ez is ilyen. Csak ez egy olyan vírus, ami sokkal veszélyesebb, mint a nátha. Ezért itthon maradunk, hogy biztosan ne kapjuk el a vírust, akik pedig már megfertőződtek a vírussal, otthon maradnak, hogy biztosan ne adják azt tovább.”

Minden korban nehéz, amikor hiányoznak a barátok, de míg a kamaszok talán jobban megértik, miért nem élhetnek társasági életet, a fiatalabb gyermekek lehet, hogy nehezebben fogják fel mindezt. Dr. Damour azt javasolja, hogy adjunk részleges megoldást. „Szülőként mondhatjuk azt, hogy: „Tudom, hogy igazán szeretnél személyesen is találkozni a barátoddal, de amíg ez lehetséges lesz, nem szeretnél írni neki egy levelet, amit bedobunk a postaládájába?”

„Az „újfajta normális kerékvágás” egy nagyon hasznos kifejezés, mivel emlékeztet minket arra, hogy nem azt próbáljuk visszaállítani, amink volt – mivel ez nem lehetséges. Most van itt az ideje annak, hogy kreatívak legyünk és olyan életvitellel álljunk elő, ami némi kiszámíthatóságot ad a gyermekeknek, ahol van idő a szórakozásra, ahol fontos a kitűnő öngondoskodás, ahol van lehetőség a fejlődésre és a tanulásra és vegyük figyelembe a COVID19 okozta korlátokat.”

Interjú és cikk: Mandy Rich, az UNICEF digitális tartalomírója

A cikk eredetileg 2020. június 04-én jelent meg. Utoljára 2020. augusztus 24-én frissült.