Koronavírus – A nagylyukúsajt-stratégia

Hogyan tanulhat meg táncolni bármelyik ország és állíthatja meg a koronavírust?

Eredeti cikk dátuma: 2020. november 8.
Eredeti cikk címe: The Swiss cheese strategy
Eredeti cikk szerzői: Tomas Pueyo
Eredeti cikk elérhetősége: https://tomaspueyo.medium.com/coronavirus-the-swiss-cheese-strategy-d6332b5939de
Eredeti cikk státusza:
Fordító(k): Pappné Tumpek Orsolya, dr. Serly Julianna
Lektor(ok): Szemők Ildikó
Nyelvi lektor(ok): Szemők Ildikó
Szerkesztő(k): Vinkovits Mária

Figyelem! Az oldalon megjelenő cikkek esetenként politikai jellegű megnyilvánulásokat is tartalmazhatnak. Ezek nem tekinthetők a fordítócsoport politikai állásfoglalásának, kizárólag az eredeti cikk írójának véleményét tükrözik. Fordítócsoportunk szigorúan politikamentes, a cikkekben esetlegesen fellelhető politikai tartalommal kapcsolatosan semmiféle felelősséget nem vállal, diskurzust, vitát, bizonyítást vagy cáfolatot nem tesz közzé.

Az oldalon található információk nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultációt és kivizsgálást, ezért kérjük, minden esetben forduljon szakorvoshoz!

---

---

A koronavírusról szóló cikkeinket eddig több mint 60 millióan olvasták. E cikk fordításai a cikk végén érhetők el. Szívesen vesszük a további fordításokat! Ha szeretne értesítést kapni az újabb cikkeimről, iratkozzon fel itt.

Ebben a cikkben a következőkről lesz szó:

• Hogyan bukott el az Egyesült Államok és az Európai Unió a vírus kontrollálása terén, és hogyan értek el sikereket a velük összehasonlítható országok?
• Hogyan nyerhet értelmet az összes szükséges intézkedés egyetlen egyszerű ötlet révén?
• Miért mondhatjuk, hogy Nyugaton nagyrészt értelmetlen a tesztelés és kontaktkutatás – és mit lehet tenni ezzel kapcsolatban?
• Melyek azok a kérdések, amelyeket az újságíróknak és az embereknek fel kell tenniük a politikusoknak, hogy utóbbiak elszámoltathatók maradjanak?
• Hogyan lehetséges megállítani a járványt egy közösségben anélkül, hogy ehhez kormányzati intézkedésekre lenne szükség?

És még sokkal többről! Akkor vágjunk is bele!

Azt gondolhatnánk, hogy nyolc hónappal a világjárvány kezdete után a legtöbb ország már tudhatná, pontosan mit tegyen a járvány megállítása érdekében. Erre itt tartunk.

Mostanra már egész biztosan látott ehhez hasonló ábrákat. Az egyetlen újdonság rajta az ázsiai és csendes-óceáni térség országaiban előforduló esetek számát jelző alsó, zöld vonal. Közelítsünk is rá!

Ez egy mítoszromboló ábra. Japán, Tajvan, Kína, Hongkong, Szingapúr, Dél-Korea, Új-Zéland, Ausztrália, Mongólia, Thaiföld vagy Vietnám mindegyike a pöröly (szigorú kijárási korlátozások, ha nem kontrollált a járványkitörés, és nem tudják, mit tegyenek) és a tánc (egy sor észszerű intézkedés meghozatala a fertőzésszám alacsonyan tartása érdekében) különböző változatait követték, mégis mindannyian sikerrel jártak.

Ebben a listában eltérő típusú és berendezkedésű országok találhatók: van köztük demokratikus és autoriter, tengerparttal nem rendelkező ország és szigetország, van köztük szabadságszerető, angolszász, fejlődő és fejlett… És bizonyították, hogy minden ország sikerrel járhat. És nem csak nekik: a Karib-térségtől Uruguayig, Kanada Atlanti-óceán-parti tartományaitól különböző afrikai országokig számtalan ország volt képes kontrollálni a járványt.

Mindeközben a nyugati országok nem vigyáztak, súlyos járványkitörésektől szenvedtek, keményen lesújtottak a pöröllyel, hogy megállítsák ezeket, de igazán sohasem tanultak meg táncolni. Amikor véget ért a nyári szünet, nem készültek fel az újabb iskolai időszakra, sem az esetek újabb hullámára. És a tél előrehaladtával ez csak rosszabb lesz.

Ma a nyugati világ újabb esélyt kapott. Joe Biden az Amerikai Egyesült Államok új elnöke, és meg akarja mutatni, hogy máshogyan is meg lehet közelíteni a járványkezelést. Európában sok ország felébredt szentivánéji álmából, és ismét korlátozó intézkedéseket vezet be, beleértve Írországot, az Egyesült Királyságot, Franciaországot, Belgiumot, Spanyolországot, Olaszországot, Németországot és még Svédországot is.

Azoknak az országoknak, akik meg akarják állítani a vírust: vajon hogyan kell táncolniuk?

Hogyan kell táncolni

A koronavírus okozta járvány kordában tartásához a védekezés négy rétege áll rendelkezésre:

1. A külföldről bejövő fertőzések közül amennyit csak lehet, meg kell állítani
2. Ha be is jutnak fertőzöttek, minimalizálni kell az ezekkel a személyekkel érintkezésbe kerülők számát
3. Ha érintkeznek is ezek a személyek másokkal, minimalizálni kell annak a valószínűségét, hogy megfertőzzék őket
4. Ha meg is fertőznek másokat, ezeket a személyeket rövid időn belül azonosítani és semlegesíteni kell

Ezek közül a védekezési módok közül egyik sem tökéletes. De együtt képesek annyira megállítani az esetszámot, hogy a reprodukciós arányszámot, az R-t 1 alá csökkentsék és a közösségen kívül tartsák a járványt.

Vegyük sorra ezeket egyenként!

1. A kerítés: kívül tartja a fertőzést

Egyértelmű: ha a határon nem állítjuk meg a fertőzött területekről érkezőket, valamennyien közülük be fogják hurcolni a vírust és helyi járványkitöréseket okoznak.

Kerítésnek azokat az intézkedéseket hívom, amelyek a határon állítják meg a járványt. Három típusa van:

• Fal: a fertőzött területekről érkezők beutazási tilalma.
• Karantén: a beutazás engedélyezése, de a beutazók izolálása 4–14 napig.
• Ellenőrzőpontok: a beutazók határon történő tesztelése.

Az országok a különböző területekről érkező beutazókkal szemben más-más intézkedéseket alkalmazhatnak: minél magasabb a fertőzés valószínűsége azon a területen, ahonnan az utazó érkezik, annál szigorúbb intézkedésekkel találja szemben magát.

A fal nagyon drága, úgyhogy azt csak ritkán célszerű alkalmazni. Az ellenőrzőpont elég olcsó lehet, de nem akad fenn rajta minden eset. A karantén valószínűleg az arany középút: egy teszt, egy kitöltött nyomtatvány, amiből a hatóságok megtudják, hol fog tartózkodni az illető, a karantén kötelezővé tétele, illetve nagy összegű bírság azoknak, akik nem tartják be a szabályokat. Az érkezés napján és a karantén negyedik napján végzett gyorstesztek segítségével valószínűleg a legtöbb fertőzést meg lehet állítani.

Ahogy az esetszám csökken, azok az országok – vagy államok –, ahol nagyon alacsony a fertőzöttek száma, nyithatnak egymás irányába, kerítés nélküli „zöld buborékokat” hozhatnak létre.

Néhányan a határzárakkal kapcsolatos tanulmányokat olvasva azt mondják: „Ezek nem működnek! Csak késleltetik az elkerülhetetlent!” Ez azért van, mert ezek a tanulmányok úgy értékelik a határzárakat, hogy azokhoz nem társulnak más intézkedések. Önmagukban természetesen nem is elegendők! A kerítés egyedül nem képes megállítani a járványt. A védekezésnek csak az egyik rétegét képezi. Valaki valahogyan, a szabályok ellenére átcsusszan és egy járvány gócpontjává válik.

Kerítés nélkül nincs védekezés.

Amit ezek az emberek elfelejtenek, az az, hogy ez a fázis lehet, hogy nem elegendő, de szükséges: önmagában nem működik, nélküle viszont a járványt lehetetlen megállítani. Mondjon valaki akár csak egyetlen országot is, amely képes volt erős kerítés nélkül alacsonyan tartani az esetszámot! Ilyen ország nem létezik! Végül is mindegyiket elárasztotta a vírus. Emiatt erős a kerítése Japánnak, Tajvannak, Kínának, Hongkongnak, Dél-Koreának, Új-Zélandnak és Ausztráliának is.

Ezzel szemben ez volt az egyik nagy hiba, amit az Európai Unió elkövetett a nyáron. Egy nagyon kemény tavasz után, amikor az egész kontinensen szigorú kijárási tilalmat vezettek be, az európai országok elővigyázatlanok voltak és kinyitották a határaikat egymás felé, így terjedhetett a fertőzés. Most már tudjuk, hogy az EU jelenlegi eseteinek többsége Spanyolországból jött. Az Amerika Egyesült Államok államai között is valami hasonló történt.

Kerítés nélkül nincs védekezés.

2. Közösségi buborékok: tartózkodás másokkal való találkozástól

Néhány fertőzött egyénnek sikerül bejutni a közösségbe. Ezt nem lehet elkerülni.

Amikor ez megtörténik, meg kell próbálni megakadályozni őket abban, hogy másokkal is találkozzanak. Minél többen maradnak a saját közösségi buborékjukban, annál több, az utazás miatt egyébként bekövetkező fertőzést lehet megelőzni, illetve megakadályozni, hogy más buborékokhoz tartozókat megfertőzzenek.

A buborékot támogató intézkedések a legkevésbé agresszívtól, mint amilyen például a létszámkorlát, a kijárási tilalomig terjednek – ez utóbbi a gazdaság lezárását jelenti, amihez az szükséges, hogy minden család maradjon a saját buborékjában.

A további intézkedések közé tartoznak a kijárási korlátozások, az üzletekben egyszerre beengedhető emberek számának korlátozása, az idősávos nyitva tartás, bizonyos típusú összejövetelek tiltása, üzletek bezárása…

A szigorú kijárási tilalom, amikor arra kérjük az embereket, hogy maradjanak otthon, és az alapvető szükségletek kielégítésére szolgáló üzleteket leszámítva leállítjuk a gazdaságot, ártalmas. Ezt hívtam pörölynek márciusban és arra buzdítottam a kormányokat, hogy ezt alkalmazzák a vírus megállítására.

Ennek akkor volt értelme, amikor a járvány valódi mérete a sokszorosa volt annak, amiről tudtunk, mert nem teszteltünk eleget, amikor az egészségügyi rendszerünk összeomlott, amikor nem tudtuk, hogyan táncoljunk, hogyan szálljunk szembe a vírussal. A pöröly lelassította a járvány terjedését, így nyert néhány hetet a kormányoknak, hogy összehangoltan cselekedjenek.

De ma nem ez a helyzet. Ha egy országot elért az első hullám, lecsapott a pöröllyel, ami után hét hónapja volt felkészülni a táncra, de a második hullám mégis bekövetkezett, és ezután egy újabb pörölyt akar használni… Miért hinnének az emberek abban, hogy a kormány mostanra már tanult az egészből? Miért hinnék el, hogy nem lesz harmadik hullám, egy harmadik pöröly, és aztán egy negyedik? Miért ne hinnék azt, hogy a kormány felelőtlenül csiki-csukizik a kijárási korlátozások és az újabb hullámok között?

A kijárási korlátozásokat meg lehet indokolni, de csak néhány hétig, hogy az újabb hullámot már kontrollálni tudják, és csak akkor, ha az országnak van egy jó terve arra, hogyan tanuljon meg táncolni: minél nagyobb ütemben csökken a járványgörbe, annál rövidebb és kevésbé fájdalmas lesz a korlátozás, és annál gyorsabban térhetnek vissza az emberek a koronavírus-mentes életbe. Tény: a pöröly a WHO szerint is pontosan erre való. Egyéb esetekben, amennyire csak lehet, el kell kerülni.

Szerencsére eleget tanultunk, hogy tudjuk, milyen jellegű társasági összejöveteleket kell kerülni és melyekkel nincs gond.

Például a vásárlás maszkban fizikai távolságtartással és a higiénia betartásával többnyire biztonságosnak tűnik. Tehát a boltokat általánosságban véve nem kell bezárni. Tény, hogy megtanultunk valami kulcsfontosságút a vírusról, hogy meghatározhassuk, milyenfajta összejöveteleket kell elkerülni.

Az derült ki, hogy a legtöbb esemény és a legtöbb fertőzés nem számít. Sok különböző tanulmány bizonyította, hogy az esetek 10-20%-a felelős a fertőzések 80-90%-áért. A szuperterjesztő események kiküszöbölésével látványosan csökkenteni lehet a járvány mértékét.

Akkor mit is kell tenniük az országoknak?

• Az összejöveteleket egy bizonyos létszám felett tiltani kell. Minél alacsonyabb az aktív koronavírusos esetek száma, annál nagyobb létszámú tömegrendezvény engedélyezhető.
• Olyan helyeket kell célozni, ahol valószínűsíthetően szuperterjesztő kitörések következnek be, mint a börtönök, az idősek otthona, a rehabilitációs központok, az egyetemek vagy az élelmiszer-csomagoló üzemek. Sokkal szigorúbb intézkedésekkel segítsük őket, hogy megelőzhessék a járványkitöréseket.
• És ha magas a közösségi terjedés kockázata, zárjuk be a bárokat, klubokat és éttermeket, sőt még a házibulikat is tiltsuk be.
• Próbáljuk meg elkerülni a kijárási tilalom elrendelését. És ha intézményeket is be kell zárni, a köznevelési intézmények legyenek az utolsók a sorban, különösen tekintettel az óvodákra és bölcsődékre.

A gazdaságot az emberek találkozásai viszik előre. Ha nem tudnak találkozni, kevesebbet fogyasztanak, és ennek a gazdaság látja kárát. Ezért a társasági összejövetelek korlátozása a védekezés legdrágább rétege. Amennyire csak lehet, el kell kerülni. De ez csak akkor lehetséges, ha a védekezés többi rétege erős.

3. „Fertőzésgátlás”: a fertőzőképesség csökkentése az emberek találkozásakor

A védekezés következő rétege az, hogy amikor viszont az emberek találkoznak, akkor legalább csökkentsük a fertőzőképességet.

A „fertőzőképesség csökkentésére” még nincs szavunk, úgyhogy a „fertőzésgátlás” szót fogom használni. Ahogy a fogamzásgátló gátolja a fogantatást (azaz csökkenti a fogantatás valószínűségét a nemi együttlét során), a fertőzésgátlás gátolja a fertőzés bekövetkeztét (csökkenti a fertőzés bekövetkeztének valószínűségét, amikor az emberek találkoznak).

A vírus nagyon speciális körülmények között terjed: amikor sok ember összegyűlik egy zárt helyiségben és hosszú ideig beszélget, énekel vagy éppen csak lélegzik. A japánok ezt hármas törvénynek nevezik: zárt terek, zsúfolt tömegek és közeli érintkezés (az angol nyelvű feltételekre utalva a 3 C törvényének: closed spaces, crowded places, close-contact settings – a szerk.). Az én szabályom erre:

ne kerüljünk szoros kapcsolatba másokkal zsúfolt, zárt helyen, illetve az ilyen helyeken kerüljük a hangos kommunikációt.

Ahhoz, hogy módszeresen csökkenthessük a fertőzőképességet, meg kell értenünk, hogyan viselkedik a vírus, és lépésekre bontva kell követni a vírus terjedését.

Általában az történik, hogy egy fertőzött ember köhög, beszél, vagy elég, ha csak kilélegzi a levegőt, ami felhőt képezve sokáig megmarad a levegőben a vírussal együtt. Amikor nincs szellőztetés, és megfelelőek a körülmények, a vírusos cseppek a levegőben lebegve mások szemébe, orrába vagy szájába juthatnak.

Forrás: El Pais: Aroom, a bar and a classroom. A cikkben remek vitualizációk találhatók, érdemes elolvasni!

Úgyhogy a vírus terjedésének megállításához a következőket tehetjük:

• Ne beszéljünk akkor, amikor más közösségi buborékból származó emberek is jelen vannak. Semmiképpen se énekeljünk vagy kiabáljunk.
• Töltsük a lehető legkevesebb időt más közösségi buborékból származó emberekkel.
• Előzzük meg, hogy a vírus kijuthasson a szánkból vagy az orrunkból.
• Arra az esetre, ha ez mégis megtörténik, szellőztessünk, megakadályozandó, hogy a kilélegzett részecskék másokhoz is eljuthassanak.
• Teremtsünk kedvezőtlen körülményeket a vírusnak, hogy még ha ki is jut a levegőbe, elpusztuljon.
• Gondoskodjunk arról, hogy senki más szájába, orrába vagy szemébe ne kerülhessen.

Az első pontot azzal teljesíthetjük, ha mellőzzük a beszélgetést és a kiabálást, amikor tömegben vagy zárt helyiségben tartózkodunk másokkal együtt. Az emberek nevetnek a japán sikítási tilalmon, amelyet a vidámparkokban vezettek be. De hát ez kit érdekel? Az ország mindeközben élvezettel veszi igénybe a vidámparkokat.

A második pontot azzal érhetjük el, ha egyszerűen kevesebb időt töltünk egymással. Ha a találkozót egy óra helyett akár tíz perc alatt is le lehet bonyolítani, rövidítsük le. A rövid interakciók többnyire biztonságosak. Az órákig tartó interakciókat kell kerülni, ami sok ember részvételével zajlik.

A harmadik pont maszkviseléssel érhető el. Ezen a ponton mindenkinek maszkot kell viselnie a közösségi terekben, különösen beltéren (kültéren, ha kevesen vannak és nem állnak hosszú időn keresztül egymás hegyén-hátán, ez nem szükséges).

A negyedik pont azt jelenti, hogy ha másokkal vagyunk, amennyi időt csak lehet, azt töltsük szabadtéren. A vírus ott nem nagyon terjed.

Az új típusú koronavírus meg alig terjed odakint.

Ez azt jelenti, hogy szinte minden kültéri tevékenységet engedélyezni lehet – kivéve talán a koncerteket, a sportrendezvényeket és az egyéb, emberek nagy tömegben történő összeverődésével járó eseményeket. És azt is jelenti, hogy ha bármilyen üzleti tevékenységet a szabadban is lehet végezni, akkor erre legyen lehetőség. Ehhez hasonlóan az iskoláknak is törekedniük kellene arra, hogy az órákat a szabadban tartsák meg.

Ha ez lehetetlen és mindenképpen beltéren kell tartani az órákat, akkor erre a következő a megoldás: szellőztessenek, amilyen hosszan csak lehet. Erről az emberek gyakran megfeledkeznek, pedig nagyon könnyű megvalósítani. Ablakot nyitni nem kerül semmibe. A legjobb egy jó szellőzőrendszert üzembe helyezni.

Szellőztetés

Az ötödik pont olyasmi, amiről az emberek szinte sohasem beszélnek. Ha megfelelő a hőmérséklet és a páratartalom, a vírus nem igazán tud terjedni.

A vírus magas hőmérsékleten elpusztul. Minél melegebb van, annál jobb. A 25 Celsius-fok megfelelő. A 30 Celsius-fok még jobb. A 50-65%-os páratartalom ideális a vírus elpusztításához.

A vírus túlélésekor magasabb páratartalom és hőmérséklet mellett az orrunk hatékonyabban tudja kiszűrni a vírust. Tehát ha a társasági összejövetel beltéren történik, jó szellőztetés mellett annyira kell megnövelni a hőmérsékletet, amennyire csak lehet, a páratartalmat pedig 50% és 65% között kell tartani.

Végezetül nagyon kevés fertőzés következik be tárgyak vagy felületek megérintése (úgynevezett kontaminált tárgyak) által. A higiénia egyike azoknak az óvintézkedéseknek, amelyeket az emberek komolyan vettek. A kézmosás és kézfertőtlenítés fontos.

A hatodik és egyben utolsó lépés, hogy az embereknek önmaguk védelmében is maszkot kell viselniük. A legtöbben megértik, hogy az orrukon vagy a szájukon keresztül kaphatják el a vírust. De a többségük megfeledkezik arról, hogy a szemén keresztül is megfertőződhet.

A szem védelme érdekében jó ötlet lehet szemüveget vagy védőszemüveget viselni. Egy kínai városban, ahol a népesség 32%-a szemüveges, a koronavírusos betegek csak 6%-a hordott szemüveget. Olyan orvosokról is érkezett beszámoló, akik a szemük védelme hiányában fertőződtek meg. A szemnek is vannak koronavírusra érzékeny receptorai. És a szemtünetek általánosak a koronavírusos betegeknél. Minden bizonyíték arra utal, hogy a szem védelme csökkentheti a fertőzőképességet. Azok számára, akik megengedhetik maguknak a szem védelmét, ez egy olyan intézkedés, ami segíthet és nem olyan kellemetlen.

A különböző buborékokban élők közötti társas érintkezésektől való tartózkodás drága, ugyanakkor elég egyszerű. Ezzel szemben a fertőzőképesség csökkentésére pont ennek az ellenkezője igaz: olcsó, de nehéz betartani. A kormányzatoknak arra kell összpontosítaniuk, hogy ezt jól csinálják.

A védekezés negyedik rétege ugyanilyen: olcsó, de nehéz. A kormányzatoknak ezt is meg kell tanulniuk.

4. Tesztelés, kontaktkutatás, elkülönítés, azaz a fertőzések nyomon követése és semlegesítése

Ahogy már említettük, meg kell előzni, hogy a fertőzés bejusson a közösségbe; ha mégis bejutott, el kell kerülni, hogy az illető találkozzon másokkal; ha pedig mégis találkozik másokkal, el kell kerülni, hogy a többiek megfertőződjenek. A védekezés utolsó rétege a fertőzés bekövetkezte után a fertőzöttek azonosítása és elkülönítése.

A tesztelés, kontaktkutatás, elkülönítés, illetve a karantén elrendelése pontosan ezt jelenti.

Ez elég egyszerűen megvalósítható dolognak tűnik, a nyugati államoknak mégis sikerült teljesen elszúrniuk a dolgot – az újságírók pedig nem a megfelelő kérdéseket tették fel, így a politikusok nem voltak számon kérhetők emiatt.

Mindenki azt hajtogatja, hogy tesztelni kell. Ami jó hír. A tesztelés valóban fontos. És szükséges is. A tesztek maximum 3-5%-ának lenne szabad pozitívnak lennie, és az eredménynek hamar, lehetőleg 24 órán belül meg kell lennie.

De a tesztelés önmagában még nem elég. A teszteléssel azt tudjuk meg, hogy ki fertőződött meg, hogy el tudjuk őket különíteni. De a kontaktszemélyeket is karantén alá kell helyezni. És meg kell bizonyosodni arról, hogy az elkülönítést és a karantént valójában be is tartják.

Sajnos a legtöbb helyen nagyon kevés a kontaktkutatást végzők száma. Ahhoz, hogy megállapítsuk, hány ember szükséges a kontaktkutatáshoz, megfelelő iránytű, ha a napi esetszám 2-5-szörösét vesszük alapul. Egy olyan országban, ahol a napi esetszám 5000 körül van, nagyságrendileg 10 000–25 000 kontaktkutatást végző személyre van szükség.

De nem is ez a konkrét szám a legfontosabb. Nem a munkaerő számát kellene figyelni, hanem azt, hogy mit tudnak felmutatni. Azt akarjuk, hogy ezek a kontaktkutatást végző személyek hatékonyak legyenek, és a legműködőképesebb módszer ennek értékelésére az, ha megkérdezzük, hogy a fertőzött emberek kontaktszemélyeinek hány százaléka kerül karanténba. Minden kormánynak számot kellene erről adnia. Ennek a számnak legalább 60%-nak, ideális esetben 80% fölött kellene lennie (Juneau és munkatársai, 2020; felelősségkizáró nyilatkozat: ebben az „és munkatársai”-ban én is benne vagyok).

A fertőzött emberek kontaktjainak száma megbecsülhető. Mekkora hányaduk kerül bizonyítható módon karanténba?

A kontaktkutatást végző személyek olyan szabályokról beszélnek, mint például a 90-90-90-90: érjük el a fertőzöttek 90%-át, gyűjtsük össze az ő kontaktjaik 90%-át, érjük el ezen kontaktok 90%-át és az elért személyek 90%-át zárjuk karanténba. És mindezt természetesen két napon belül, különben a vírusnak túl sok ideje lesz terjedni.

Sajnálatos módon néhány helyen a kontaktkutatást végzők ezt nehezen tudják teljesíteni, méghozzá két okból kifolyólag. Először is mert akadályozzák őket. Amit büntetni kellene. De nem büntetik. Másodszor, akiknek el kell viselniük az elkülönítést vagy a karantént, hátrányuk származik belőle, és ezért nem kárpótolják őket. Azok az országok, akik ezt jól csinálják, fizetnek a szállásért, ételt, pénzt és gyógyszert adnak a karanténban lévőknek és rendszeresen lépnek kapcsolatba az adott személlyel.

Szerencsére nem szükséges az összes kontaktszemélyt lekövetni. Japán részben az úgynevezett klasztervisszafejtés taktikájának köszönheti a sikerességét. E taktika szerint a legtöbb ember nem fertőz meg sok másikat. Ehelyett csak a klaszterekre koncentrálnak. Ha azonosítanak egy esetet, rá kell jönniük, az illető hol kapta el a vírust (ezt a folyamatot nevezzük visszakövetésnek), és ha rábukkannak egy klaszterre, felkutatnak belőle mindenkit. Ha a fertőzés nem egy klaszteren belül következett be, továbblépnek.

Mindez kontaktkövetésre szolgáló alkalmazás nélkül egy kicsit nehezebb. Noha ezek bizonyítottan nem működnek valami jól, ugyanakkor hasznosak lehetnek a klaszterek visszafejtésére.

Az a baj a kontaktkövetésre szolgáló alkalmazásokkal, hogy a legtöbb ember nem tölti le őket, csak ha kényszerítve van rá. A járvány kontrollálásához a népesség kb. 80%-ának kellene használnia egy ilyen alkalmazást, de az országoknak maximum 40%-os elterjedtséget sikerült elérniük (Izlandon; Kanadában ez a szám 15%, Szingapúrban 25%, Németországban 22%, Franciaországban pedig 2,7%).

A legtöbben azonban figyelmen kívül hagyják azt a tény, hogy az alkalmazásnak nem az egész országra vonatkozóan kell elérnie a 80%-os elterjedést. Hanem csak az adott közösségben van szükség erre a bizonyos 80%-ra. Például az olyan eseményeknél, amik klasztereket eredményezhetnek.

Ha a konditerembe, munkába, bárba járásnak, a busszal történő utazásnak vagy a családi ebéden történő részvételnek az lenne az egyetlen feltétele, hogy az emberek beolvasnak egy QR-kódot, akkor megtennék. Amikor beolvasnak egy QR-kódot, az app rögzíti, hogy ki hol járt és mikor. Ha ez egy eseményen kötelező – amit könnyen be lehet tartatni a bejáratnál –, mindenki könnyen lekövethető lenne, és ha egy valakiről is bebizonyosodik, hogy megfertőződött, mindenki más is automatikusan azonosítható. Hogy a nyugati országok miért nem tették még kötelezővé ezt a rendszert mindennemű társadalmi eseményen való részvételhez, számomra rejtély.

De még csak nem is ez a nyugati kormányok legnagyobb mulasztása. A legrosszabb az elkülönítések és karanténok támogatásával és végrehajtatásával kapcsolatos.

A tesztelés és a kontaktkutatás a hírszerzés eszközei arra, hogy tudjuk, kit kell elkülöníteni vagy karanténba zárni. A hírszerzés viszont mit sem ér intézkedés nélkül.

Egyes országok, mint például Tajvan, Vietnám vagy Dél-Korea nyomon követik a telefonodat vagy más eszközödet, hogy meggyőződjenek arról, hogy biztosan otthon tartózkodsz-e, és ha nem, több tízezer dollárnyi bírságot vagy börtönbüntetést szabnak ki rád. Hoteleket és kormányzati épületeket használnak az emberek elkülönítésére, és pénzt, élelmiszereket és gyógyszereket adnak nekik, hogy kártalanítsák őket. A nyugati demokráciák szerint ez túl nehéz. Így nem hajtatják végre az elkülönítést és a karantént!

Mi történik ezután? Norvégiában háromból kettő ember szegi meg a karanténkötelezettségét. Az Egyesült Államokban az 50 államból csak egyben tartják be valamennyire a látogatók a karantént: Hawaiin, mivel ez az egyetlen állam, ami ezt valójában be is tartatja.

Mivel nem ellenőrzik a végrehajtást, nincs támogatás, az emberek nem tartják be karantént és az elkülönítést. Képzeld el, milyen értelmetlen kijárási korlátozást elrendelni egy olyan országban, ahol nem működik a tesztelés, a kontaktkutatás és az elkülönítés hármasa! Ez szó szerint olyan, mintha azt mondanák:

„Olyan nehéz csak egy pár embert elkülöníteni, különítsünk el inkább mindenkit.”

Az olyan kormányoknak, mint a spanyol vagy a francia, nem jelentett problémát betartatni a vesztegzárat, igaz, ennek ára egymilliónál is több ember megbírságolása volt. Hogy lehetséges, hogy sosem hallottunk az elkülönítés és karantén megszegéséért járó bírságokról? Azért, mert nem voltak ilyenek.

Itt az ideje, hogy a kormányok elkezdjék betartatni ezeket a rendelkezéseket! Ezt akár olyan egyszerű módon is lehet, mint arra kérni az embereket, hogy küldjenek egy szelfit az otthonukból tíz percen belül egy random jelzésre, vagy kiküldeni a rendőrséget szúrópróbaszerű ellenőrzésre. Vagy lehet olyan kifinomult is, mint lemásolni, ami más országokban már működik. Továbbá ételt, pénzt és gyógyszert kell adni a karanténban lévőknek azért, hogy otthon maradjanak. Azoknak a fertőzötteknek, akik nem maradhatnak otthon, térítésmentes hotelszobákat kell biztosítani. A kormány elég jó áron kiveheti most ezeket a szobákat. Szerintem elég alacsony lehet a kihasználtság.

Ez a tesztelés–kontaktkutatás–elkülönítés hármasának az alapja. De az elmúlt pár hónapban egy új eszköz jelent meg, ami mindent megváltoztathat: ez pedig a korai észlelés.

Sok országnak gondja akadt a teszteléssel és a kontaktkutatással, azaz a dolog hírszerzés részével. Mi lenne, ha lennének olcsó módjai annak, hogy gyorsan azonosíthassuk a legtöbb olyan embert, aki megfertőződhetett?

Az egyik ilyen a koronavírus koncentrációjának kimutatása a szennyvízben. Úgy tűnik, hogy a koronavírus koncentrációja egyszerűen mérhető a szennyvízben és visszakövethető addig az otthonig, ahonnan származik. Néhány egyetemi kampusz már sikeresen alkalmazza ezt a módszert. Egész olcsó, és napokkal előre meg lehet mondani, ha egy új fertőzéslánc vagy klaszter van kialakulóban.

Egy másik mód a betanított kutyák alkalmazása, akik 10 másodpercen belül akár 100%-os megbízhatósággal is dolgozhatnak. Ez azt jelenti, hogy sokkal több embert szagolnak meg, sokkal gyorsabban, sokkal olcsóbban.

És végül ott vannak a gyorstesztek: olyan maximum 5 dollárba kerülő tesztek, amelyek segítségével pár percen belül megállapítható, ki a fertőzött, és amelyeket tízmilliószámra lehet előállítani.

Szlovákia felismerte, mekkora lehetőség rejlik ebben, és a teljes népességet ilyen módon teszteli. Ezekkel az eszközökkel több tízmillió embert lehet tesztelni minden nap. Ez azt jelenti, hogy a tesztelés–kontaktkutatás–elkülönítés hírszerzés részét hihetetlenül gyorsan el lehet végezni, ráadásul kevésbé kell a kontaktkutatásra támaszkodni. De a legtöbb kormány ezt nem ismeri fel.

Ha mindenki szabadon mehetne bárhová, de mielőtt bemegy valahova, csinálnia kellene egy gyorstesztet és beolvasnia egy QR-kódot, azonnal tudhatnánk, kik a fertőzöttek, őket el tudnánk különíteni, mindenki más meg mehetne a dolgára.

Tehát a tesztelés–kontaktkutatás–elkülönítés lehetne a védekezés szuperhatékony negyedik rétege.

A nagylyukúsajt-stratégia

Egy fertőzött személy átjuthat egy rétegen vagy akár kettőn is. De ha a védelemnek több rétege is van, akkor annak esélye, hogy az illető minden rétegen észrevétlenül átjusson, nagyon kicsi.

Képzeljük el egy országot, amelynél működik a kerítés, ami feltartóztatja a fertőzöttek 80%-át, nincs közösségi buborék, a fertőzésgátlás az addig eljutó fertőzöttek 95%-át semlegesíti, a tesztelés–kontaktkutatás–elkülönítés pedig a fertőzések további 50%-át előzi meg. Ezek a rétegek együttesen az esetek 99,5%-ának a bekövetkezését megakadályozzák. Ha a fertőzési ráta R = 3 (ennyi az egy fertőzött személy által megfertőzöttek száma), ez a szám le fog csökkenni 0,015-re! Ha minden fertőzött ember további 0,015 embert fertőz meg, a járvány néhány héten belül megszűnik.

Mind a négy főbb réteg vékonyabb rétegekből áll. Mindegyik létfontosságú: a hatásuk hatványozódik. Minden réteg hozzáadásával újabb fertőzéseknek vesszük elejét. Minél vastagabbak ezek a rétegek, annál több fertőzés előzhető meg általuk.

És ha már vannak védelmi rétegeik, ezek variálhatók: válasszunk egyet, ami a legjobban működik a közösségünkben és ami a legolcsóbb.

A világ sajtjai

Minden ország védelmi stratégiája összegezhető ezeknek a védelmi rétegeknek a kombinációjaként.

Például Kína minden réteget korán elkezdett használni. Lezárták a határokat, elrendelték a kijárási tilalmat, kötelezővé tették a maszkviselést és alkalmaztak egy tesztelési–kontaktkutatási–elkülönítési programot, ami magába foglalta a lakosok elektronikus eszközökkel történő követését, valamint a kötelező és betartatott elkülönítést és karantént is. Nem meglepő módon leküzdötték a járványt.

Dél-Koreának és Tajvannak nem volt mindenre szüksége ebből az eszköztárból. Erős kerítést alkalmaztak, továbbá nagyon helyi és rövid időre történő üzletbezárásokat a közösségi buborékok tekintetében, a fertőzésgátlás érdekében kötelezővé tették a maszkhasználatot és világklasszis tesztelési–konktaktkutatási–elkülönítési programot alkalmaztak. Más szóval nagyon erősen támaszkodtak az első és a negyedik, illetve kis mértékben a harmadik rétegre, így alig volt szükségük a második rétegre, ami egyébként a legdrágább.

Új-Zéland és Ausztrália nagy mértékben vették igénybe az első és a második réteg segítségét. Mivel ezek ritkán lakott szigetek, a fertőzés nagy részét kívül tudják tartani egy kerítéssel, a helyi fertőzésekről pedig kijárási korlátozással gondoskodtak. Ausztrálián belül még külön Victoria államnak is volt egy kerítése és vezetett be kijárási korlátozást. Így már nem is volt olyan fontos, hogy jól teljesítsenek a harmadik és negyedik réteget illetően.

Ezekben az országokban közel nulla a prevalencia, ami könnyebbé teszi a járvány kontrollálását és ezzel egy időben az ország megnyitását. Járványkitörés esetén pedig az eseteket gyorsan be lehet azonosítani és semlegesíteni. Így fordulhat elő az, hogy az élet Tajvanon, Dél-Koreában, Új-Zélandon és Ausztráliában majdnemhogy normális. Ugyanezt véghezvinni egy alacsony esetszámú, de folyamatosan új eseteket eredményező járvány esetében már sokkal nehezebb.

De azért nem lehetetlen. Japánban a 100 000 emberre eső aktív esetek száma hónapokig 0 és 10 között ingadozott. Hogyan csinálták? Ami az első réteget illeti, nagyon erős és agresszív kerítést tartottak fenn, a harmadik védelmi rétegből bevezették a széles körű maszkviselést, odafigyeltek a hármas törvényre (zárt terek, zsúfolt tömeg, közeli érintkezés), valamint a negyedik rétegből alkalmazták a klasztervisszafejtés elvét. Nem lehetetlen.

Az a réteg, aminek az alkalmazását el akarjuk kerülni, a legdrágább: ez a második réteg, a közösségi távolságtartás. Ez a lyukas sajt egy nagyon drága szelete.

A gazdaságot az tartja mozgásban, ha az emberek találkoznak. Ha ezt megtiltjuk, leáll a gazdaság. A közösségek minél inkább támaszkodnak a védelem első, harmadik és negyedik rétegére, annál kevésbé lesz szükségük a drága második réteg alkalmazására.

Sajnálatos módon a nyugati országoknak nem sikerült megtanulniuk hatékonyan használni ezeket az olcsóbb rétegeket, szóval mindig visszatérnek ahhoz, amit ismernek: a második réteghez. És újra és újra lerombolják a gazdaságukat, ahelyett, hogy megtanulnának táncolni a többi réteg alkalmazásával.

Mit tegyél hát Te és az országod?

Fraktálok: a te közösséged is képes rá

Eddig országokról és kormányokról beszéltem, mert nekik van felhatalmazásuk arra, hogy mind a négy réteget bevessék. De nem csak ők cselekedhetnek. Hanem akár te is.

Ugyanez a megközelítés bármely közösségben alkalmazható: régiókban, városokban, egyetemi kampuszokon, idősek otthonában, húsfeldolgozó üzemekben, börtönökben, üzletekben, otthonokban…

Vegyük például az egyetemi kampuszokat. Ezek vonatkozásában mi az első réteg, azaz a kerítés megfelelője? Megérkezésükkor, illetve négy nappal később tesztelhetik az összes diákot, a kettő között átmenetileg elkülönítik őket a szobáikban, miközben minden nap ellátják őket élelmiszerrel és vízzel – és persze Netflixszel! A diákok nem hagyhatják el a kampuszt. Ha elhagyják, ismét kötelező karanténba vonulniuk. A dolgozókat és a látogatókat a megérkezésükkor minden nap tesztelik, és nem tölthetik ott az éjszakát.

A második réteg (közösségi buborék) esetében lecsökkentik a nagyobb tanórákon jelen lévők létszámát és „buborékokat”, diákcsoportokat hoznak létre, akik együtt vannak az órákon és akik nem lógnak senki mással. A bulikat be kell tiltani.

A harmadik réteghez, a fertőzésgátláshoz az iskolának jó minőségű maszkokkal kellene ellátnia a diákságot, akik számára kötelezővé kell tenni a maszkviselést. Minden olyan órát, amit meg lehet tartani a szabadban, kültéren kellene megtartani. A beltéri órákon pedig viseljenek védőszemüveget és nyissanak ki minden ablakot. Ha a hőmérséklet ezt nem teszi lehetővé, megfelelő szellőzést kell biztosítani, úgy, hogy a termekben legyen meleg és párás a levegő.

A negyedik réteg, azaz a tesztelés–kontaktkutatás–elkülönítés vonatkozásában minél több embert tesztelnek le minden nap gyorsteszttel, annál jobb. Az iskoláknak gyorsteszteket kellene beszerezniük és szétosztaniuk napi felhasználásra. Továbbá tesztelniük kellene a szennyvizet.

A diákoknak és az oktatóknak használniuk kellene kontaktkövető alkalmazást. Minden eseményre történő belépéskor be kellene szkennelni az eseményre létrehozott QR-kódot. Pozitív teszteredmény esetén azonnal el kellene különíteni az érintettet, és a kontaktjait az app segítségével fel kellene deríteni. Az elkülönítés megszegését szigorúan kellene büntetni. A pozitív személy minden kontaktját automatikusan értesíteni kellene a QR-kódnak köszönhetően, és nekik is otthoni karanténba kellene vonulniuk. Mindezeket az app segítségével kellene végrehajtatni.

Ennek a gondolkodásmódnak az alkalmazása különösen fontos olyan közösségek és események esetében, amelyek nagyobb valószínűséggel válnak szuperterjesztőkké. Ha minden börtön, idősek otthona, élelmiszer-csomagoló üzem, iskola, egyetem, iroda és nagyszabású magánrendezvény követné ezeket az irányelveket, meg tudnák állítani a járványt a saját közösségükben.

Ami aztán hozzájárulna, hogy nagyobb körben is megszűnjön a járvány, hiszen a legtöbb eset szuperterjesztő események miatt következik be.

Nem kell várni a kormányra, hogy tegyen valamit. Mindannyian kivehetjük a részünket.

Most már, hogy tudjuk, mi kell a tánchoz, már csak az a kérdés: akarnak-e az egyes országok táncolni.

Táncoló országok

Ha akarnak, elég egyértelmű, mit kell tenniük: ha az országban van egy kontrollálatlan járványkitörés, vezessenek be kijárási korlátozást (második réteg), amíg gyorsan megerősítik a védelem többi rétegét.

Első réteg: kerítés

• Alkalmazniuk kellene egy kerítést, aminek része a megérkezéskor, illetve a nem sokkal az után végzett tesztelés, a kettő között karanténnal.

Második réteg: közösségi buborékok

• Rendelkezni kell az összejöveteleken részt vevő emberek maximális létszámáról (például 30, mint Svédországban). Ezt a létszámkorlátot a helyi prevalenciához kell igazítani.
• Meg kell próbálni elkerülni a más közösségi buborékokban élőkkel történő találkozást.

Harmadik réteg: fertőzésgátlás

• Kötelező maszkviselés mások közelében, illetve másokkal egy zárt légtérben történő tartózkodás esetén. A szabadban, ha csak a családod van a közelben, nem szükséges maszkot hordani.
• A védőszemüveg beltérben erősen ajánlott.
• Egy bizonyos létszám alatt engedélyezhetők az összejövetelek – amennyiben arra szabadtéren kerül sor, és lehetőség van az emberek között minimális távolság megtartására.
• Kötelezővé kell tenni a beltéri összejöveteleken a fokozott szellőztetést, HEPA szűrők használatát, a magasabb hőmérséklet és a megfelelő páratartalom elérését.

Negyedik réteg: tesztelés, kontaktkutatás, elkülönítés

• Annyi tesztet kell végezni, hogy a pozitív PCR-tesztek aránya 3-5% alatt legyen.
• Ki kell hirdetni a korai felismerés stratégiáját.
• Minden egyes napi új esetre jusson kb. 2 kontaktkutatást végző személy.
• Elő kell írni a kontaktkutatást végző személyek hatékonyságának közzétételét: nyomon kell követni, hogy a fertőzött személyek kontaktjainak mekkora hányada kerül karanténba két napon belül.
• Szánjanak erőforrásokat az elkülönítés, illetve a karantén alatt álló emberek pénzzel, élelmiszerrel, vízzel és gyógyszerekkel történő támogatására, továbbá módot kell biztosítani a számukra, hogy eközben valahogy lekössék magukat.
• Kötelezővé és nyomon követhetővé kell tenni az elkülönítést és karantént, és be is kell tartatni.
• Keményen meg kell bírságolni azokat, akik megszegik az elkülönítést és a karantént. E bírságok díjtételeit ki kell hirdetni.

Ez a módszer a legtöbb országban működik. De mi van akkor, ha az országok nem akarnak táncolni? Vagy nem tudnak? Argentína például már hét hónapja van vesztegzár alatt, mégsem sikerült még kontrollálnia a járványt. Mások, mint például az USA, nem is igazán próbálta ezt. Milyen alternatívák állnak a rendelkezésükre?

Meg kellene próbálniuk enyhíteni a járványt anélkül, hogy teljesen legyőznék a vírust? Vagy csak hagyják, hogy a vírus eltűnjön magától? Mi van az elhalálozásokkal? A krónikus betegségekben szenvedőkkel? A kezelésekkel? Az oltóanyagokkal? Mennyi ideig fognak tartani ezek a szakaszok? Hogyan befolyásolja ez a különböző országok stratégiáit?

Ezekre a kérdésekre cikksorozatunk következő részében válaszolunk.