Koronavírus: pöröly és tánc

Eredeti cikk dátuma: 2020. március 19.
Eredeti cikk címe: Coronavirus: The Hammer and the Dance
Eredeti cikk szerzői: Tomas Pueyo
Eredeti cikk elérhetősége: https://medium.com/@tomaspueyo/coronavirus-the-hammer-and-the-dance-be9337092b56
Eredeti cikk státusza:
Fordító(k): Bartók György, Csarnó Ella, Szabó Blanka, Zsellér Máté, Horváth Zsombor, Wolf Péter, Szabad Zoltán, Bácsi Gabriella, Bíró Zsuzsa, Kádár-Fülöp Orsolya, Monoki Magdolna, Mikle Róbert, Pertich Ákos
Lektor(ok): Orbán Ildikó, Szili Noémi, Szabad Zoltán, Amsbacher Nikolett
Nyelvi lektor(ok): Szemők Ildikó
Szerkesztő(k): Szűcs Zoltán, Szemők Ildikó

Figyelem! Az oldalon megjelenő cikkek esetenként politikai jellegű megnyilvánulásokat is tartalmazhatnak. Ezek nem tekinthetők a fordítócsoport politikai állásfoglalásának, kizárólag az eredeti cikk írójának véleményét tükrözik. Fordítócsoportunk szigorúan politikamentes, a cikkekben esetlegesen fellelhető politikai tartalommal kapcsolatosan semmiféle felelősséget nem vállal, diskurzust, vitát, bizonyítást vagy cáfolatot nem tesz közzé.

Az oldalon található információk nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultációt és kivizsgálást, ezért kérjük, minden esetben forduljon szakorvoshoz!

Milyen lesz a következő 18 hónap, ha vezetőink időt nyernek?

Megjegyzés. A „Pöröly és tánc“ c. cikk fontosságát jelzi, hogy azt párhuzamosan több fordítócsoport is rohamtempóban lefordította, ugyanakkor a sietség következményeként egyik verzió sem lett tökéletes. Az alábbi cikk a fellelhető fordítások alapján, a fordítócsapatok képviselőivel egyetértésben készült az 1001 orvosi szakfordító csoport önkéntes lektorai segítségével. Igyekszünk minden fordítócsoport tagjait, lektorait és szerkesztőit felsorolni, ezúton is szeretnénk megköszönni munkájukat.

Összefoglalás: a koronavírus miatti drasztikus megszorításoknak csupán hetekig kell tartaniuk, és nem szükségszerű újabb fertőzési hullám megjelenése fokozatos kivezetésük után. Ezek az intézkedések elfogadható társadalmi teher mellett milliók életét menthetik meg. Ha nem tesszük meg ezeket a lépéseket, tízmilliók fertőződnek meg, és nagyon sokan fognak meghalni – olyanok is, akik bár nem fertőzöttek, de egyéb okból intenzív ellátásra szorulnak, mert az egészségügy össze fog omlani.

Ez a cikk a Coronavirus: Why You Must Act Now című írás folytatása, amit több mint 40 milliószor tekintettek meg, és 30 nyelvre fordították le az elmúlt héten. A magyar fordítás itt olvasható.

„Ez a koronavírus nem egy nagy ügy” – a világ számos országa alig egy hét leforgása alatt jutott erről az álláspontról oda, hogy egészségügyi válsághelyzetet hirdessen ki, ugyanakkor néhány ország még mindig alig tesz valamit a járvány megfékezéséért. Mi ennek az oka?

Minden ország vezetése ugyanazokat a kérdéseket teszi fel magának: „Mit tegyünk? Hogyan reagáljunk?” A válasz pedig nem egyértelmű számukra.

Egyes országok, így Franciaország, Spanyolország vagy épp a Fülöp-szigetek szigorú korlátozásokat léptettek érvénybe. Mások, így például az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Svájc, illetve Hollandia lassabban reagáltak, vonakodva, apránként próbálkoznak a közösségi távolságtartás (social distancing) bevezetésével.

Ebben az írásban számos ábra és adat, különböző matematikai modellek és forrásanyagok segítségével a következőket fogjuk bemutatni:

1. Mi a jelenlegi helyzet?
2. Milyen stratégiák közül választhatunk?
3. Ami jelenleg a legfontosabb: az idő, amit nyerhetünk.
4. Hogyan néz ki egy jó koronavírus-stratégia?
5. Hogyan mérlegeljük a különböző gazdasági és társadalmi következményeket?

Az alábbi következtetésekre jutunk majd:

• Az egészségügyi ellátórendszer már most az összeomlás szélén áll.
• Minden ország előtt két lehetőség van: vagy kemény harcot vívnak, vagy elszenvedik egy tömeges járvány következményeit.
• Ha az utóbbit választják, százezrek fognak meghalni. Egyes országokban milliók.
• És ez sem garancia a fertőzés további hullámainak elkerülésére.
• Ha most harcba szállunk a vírus ellen, le tudjuk csökkenteni a halálesetek számát.
• Ezzel enyhítjük az egészségügyi rendszerünkre nehezedő nyomást, megakadályozzuk annak összeomlását.
• Ezzel a legfontosabb fegyvert kapjuk kézbe: időt nyerünk. Lesz időnk alaposabban felkészülni.
• Lesz időnk többet megtudni a vírusról.
• Soha semmiről nem tanultunk meg még ennyi mindent ilyen gyorsan, mint erről a vírusról.
• Szükségünk van erre az időre, mert még mindig nem tudunk eleget.

Ha a küzdelem mellett döntünk, akkor gyorsan és keményen kell harcolnunk, majd idővel ennek az intenzitása csökken. Csak hetekig, és nem hónapokig leszünk bezárva. Később visszakapjuk a személyes szabadságjogainkat is. Az életünk egy darabig még nem lesz ugyanolyan, mint a járvány előtt volt, de lassan közelít majd a normálishoz, és végül visszatérhetünk a rendes kerékvágásba. Mindezt úgy, hogy közben a gazdaságot is figyelembe vettük.

Akkor vágjunk is bele!

1. Mi a jelenlegi helyzet?

Az előző cikkben ezzel a diagrammal dolgoztunk.

Ez az ábra a Kínán kívüli koronavírusos eseteket mutatta be. Az országok közül csak Olaszország, Irán és Dél-Korea tűnt ki. A jobb alsó sarkot ki kellett nagyítsam ahhoz, hogy lássam a többi országot, ahol lassabban emelkedik az esetek száma. Amellett érveltem, hogy rövidesen ezek is csatlakozni fognak a fentebb említett országokhoz.

Most nézzük, mi történt a múlt hét óta!

Amint az megjósolható volt, az esetszámok tucatnyi országban robbanásszerű növekedést mutattak. Ez az ábra csak azokat az országokat tünteti fel, ahol az igazolt fertőzöttek száma meghaladja az 1000-et. Pár dolgot érdemes megjegyezni:

• Spanyolországban, Németországban és az USA-ban egyaránt magasabb az esetszám, mint Olaszországban volt a vesztegzár kihirdetésekor.
• További 16 országban van még több eset, mint Hupej tartományban volt a vesztegzár kihirdetésekor. Ezek közül Japánban, Malajziában, Kanadában, Portugáliában, Ausztráliában, Csehországban, Brazíliában és Katarban 1000 alatti az esetszám, Svájcban, Svédországban, Norvégiában, Ausztriában, Belgiumban, Hollandiában és Dániában viszont már 1000 fölé kúszott.

Feltűnt valami furcsaság ebben a listában? Kína, Irán, Brazília és Malajzia mellett nagyon nagy számban reprezentálják rajta  magukat a világ leggazdagabb országai.

Arról lenne szó, hogy ez a vírus csak a jómódú államokat támadja meg? Vagy valószínűbb, hogy a gazdag országok hatékonyabban képesek azonosítani a fertőzést?

Valószínűtlen, hogy a szegényebb országok nem érintettek. A meleg, párás időjárás valószínűleg lelassítja, de önmagában nem akadályozza meg egy járványt – Szingapúr, Malajzia és Brazília példája jól demonstrálja ezt.

A legvalószínűbb magyarázat tehát vagy az, hogy a koronavírusnak tovább tartott eljutnia ezekbe az országokba – mert nincsenek annyira összekötve a világ többi részével –, vagy már egy ideje ott is vannak fertőzések, csak a szegényebb országokban nem tudtak elég tesztet elvégezni, hogy pontosan felmérjék a számokat.

Akárhogy is van, egy dolog biztosnak látszik: a legtöbb ország nem fogja megúszni a koronavírust. Csak idő kérdése, hogy a járvány náluk is felüsse fejét, és akkor már muszáj lesz intézkedéseket hozni.

De milyen intézkedéseket lehet hozni egyáltalán?

2. Milyen lehetőségeink vannak?

A múlt heti cikk óta sok minden változott és számos ország hozott új intézkedéseket. Íme, néhány a legszemléletesebb példák közül!

Intézkedések Spanyol- és Franciaországban

Az egyik végletet képviseli Spanyolország és Franciaország. Spanyolországban ebben a sorrendben bontakoztak ki az események:

Március 12-én, csütörtökön az elnök még visszatasította a vádat, mely szerint a spanyol hatóságok alulbecsülték volna a helyzet súlyosságát. Pénteken válsághelyzetet hirdettek ki.

Szombaton további intézkedéseket vezettek be:

• Az emberek nem hagyhatják el az otthonukat, kivéve a legszükségesebb esetekben: bevásárlás, gyógyszertár, kórház, bank vagy biztosító.
• Külön tiltás vonatkozik arra, hogy a szülők sétálni vigyék a gyerekeiket, vagy  családtagok, barátok egymást látogassák (kivéve, ha másvalakiről is gondoskodniuk kell: de ebben az esetben is be kell tartani az előírt higiéniai szabályokat és a megfelelő fizikai távolságot).
• Minden bár és étterem bezárt, csak a házhozszállítás megengedett.
• Minden szórakoztatóipari létesítmény (edzőterem, mozi, múzeum), városi esemény, sportrendezvény stb. bezárta kapuit.
• Esküvőkön nem lehet vendég, temetéseken pedig csak minimális létszámú gyászoló vehet részt.
• A tömegközlekedés továbbra is üzemel.
• 16-án, hétfőn lezárták a szárazföldi határokat.

Franciaország hasonló intézkedéseket vezetett be, hasonló sorrendben, eleinte lassabban, de mostanra már jóval agresszívabban. Például a kisvállalkozók fel lettek mentve a bérleti díjak, adók és közüzemi számlák fizetése alól.Egyesek szerint ezek helyénvaló intézkedések, míg mások teljesen kétségbeesnek a lista hallatán. E két véglet közötti feszültséget szeretnénk feloldani ebben a cikkben.

Intézkedések az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban

Mint fentebb említettük az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság Svájchoz hasonlatosan lassan vezette be a járványügyi intézkedéseket. Így következtek egymás után az események az USA-ban:

• március 11. (szerda): utazási korlátozások bevezetése.
• március 13. (péntek): országos válsághelyzet kihirdetése. Közösségi távolságtartásra vonatkozóan nem hoztak intézkedéseket.
• március 16. (hétfő): a kormány arra kéri az embereket, hogy kerüljék az éttermeket, bárokat, ne menjenek tíz főnél nagyobb rendezvényekre. De ezek csak javaslatok, nem pedig hatóságilag betartandó, közösségi távolságtartásra vonatkozó intézkedések.

Több állam és város saját hatáskörében ennél szigorúbb intézkedéseket hoz.

Az Egyesült Királyságban hasonló intézkedések jelennek meg: inkább csak ajánlásokat fogalmaznak meg, nagyon kevés kényszerítő erejű rendeletet adtak ki.

Ez a két csoport illusztrálja a koronavírus-betegség elleni intézkedések szigorúságának két végletét: a járvány enyhítésének és  elnyomásának stratégiáját. Vizsgáljuk meg, mit is jelentenek ezek pontosan!

Első lehetőség: ha nem teszünk semmit

Mielőtt megpróbálnánk megérteni a két fenti utat, nézzük meg, mi történne egy, az Egyesült Államokhoz hasonló országban, ha nem tennénk semmit a járvány ellen!

Ha semmit sem teszünk, a következő fog történni: mindenki megfertőződik, az egészségügyi ellátórendszer túlterhelt lesz, a betegség mortalitása megugrik, és kb. tízmillió ember veszti életét (kék oszlopok). Kis fejszámolás: ha az amerikai népesség kb. 75 %-a megfertőződik és 4%-a meghal, az 10 millió haláleset. Ez 25-ször annyi, mint ahány amerikai állampolgár meghalt a második világháborúban.

Most biztos sokan eltöprengenek, hogy ez túl soknak hangzik, eddig sokkal kevesebb halálesetről hallottak.

Akkor mi is a helyzet? Ettől a sok számtól elég könnyű összezavarodni. De most csak két szám fontos: a populáció mekkora része fogja elkapni a vírust és lesz beteg (ez a betegség morbiditása), valamint, hogy mekkora része fog meghalni a fertőzés következményeként (ez a halálozási arány, vagy mortalitás). Ha csak 25%-uk lesz beteg (mert a többiek tünetmentes hordozók, ezért nem számolnak velük), és a halálozási arány 0,6% a korábban említett 4% helyett, akkor 500 ezer halottra kell számítani az USA-ban.

Ha nem csinálunk semmit, akkor a koronavírus áldozatainak száma valószínűleg a két fenti szám közé fog esni. A két szám közti különbség nagyrészt a halálozási aránytól függ, ezért létfontosságú, hogy pontosabban lássuk, milyen esetekben lesz halálos a koronavírus.

Mit gondoljunk a halálozási arányról?

Ez ugyanaz az ábra, mint az előbb, csak most a kórházi kezelésre szoruló számát vizsgáljuk a fertőzöttek és az elhalálozottak száma helyett.

A világoskék terület a kórházi ellátásra szoruló betegek, míg a sötétebb kék terület az intenzív osztályos kezelést igénylő betegek  számának időbeli eloszlását mutatja. Látható, hogy az utóbbi csúcsa 3 millió betegnél van.

Most vessük össze ezt a számot az intenzív osztályon lévő ágyak számával az Egyesül Államokban, ami 50 ezer, de ezt a számot megduplázhatjuk, ha máshonnan átcsoportosítunk ágyakat. Ezt a piros szaggatott vonal jelzi.

Nem, az ábra nem hibás.

Mindenki aki a piros szaggatott vonal felett van, kritikus állapota ellenére sem jut hozzá intenzív ellátáshoz, és nagy valószínűséggel meg fog halni.

Az intenzív osztályok ágyszáma mellett a lélegeztetőgépek száma lehet még mérvadó, de az eredmény nagyjából ugyanaz, mivel kevesebb mint 100 ezer lélegeztetőgép van ma az Egyesült Államokban.

Ezért haltak meg annyian Hupej tartományban, és ezért halnak meg most ennyien Olaszországban és Iránban. A Hupej tartományon belüli halálozási arány viszonylag alacsonyabb, mert Kína egyik napról a másikra felhúzott két kórházat. Olaszország és Irán ezt nem tudja megtenni – kevés ország képes ilyesmire, ha van egyáltalán ilyen Kínán kívül. Meglátjuk, ott milyenek lesznek a végső számok.

Szóval miért van olyan közel a halálozási arány a 4%-hoz?

Ha az esetek 5%-ában van szükség intenzív ellátásra, és a rendszer nem képes ezt biztosítani, akkor ezeknek a betegeknek a nagy része meg fog halni. Ennyire egyszerű.

Ráadásul a CDC friss adatai szerint az amerikai esetek súlyosabbak a kínaiaknál.

Még ha csak ennyiről lenne szó… de sajnos nem.

Járulékos veszteségek

A fent leírtakban egyelőre csak a koronavírus áldozataival számoltunk. De mi történik akkor, ha összeomlik az egészségügyi ellátórendszer a koronavírusos betegek miatt? Ebben az esetben más betegek is belehalnak mindenféle más egészségügyi problémába.

Mi történik azzal aki szívrohamot kap, de a mentő 50 perc alatt ér oda a 8 perc helyett (a sok koronavírusos eset miatt) és miután bevitte a kórházba, nincs se elérhető intenzív ágy, sem orvos aki ellássa? Nos, az meghal.

Az USA-ban évente 4 millió intenzív osztályos felvétel történik, ebből 500.000 (~13%) beteg hal meg. Intenzív ágyak nélkül ez az arány a 80%-hoz lehet majd közelebb. Még ha csak 50%-ával számolunk is, egy egész évig elhúzódó járvány esetében ez 500 ezer helyett 2 millió elhalálozást jelent, tehát csak járulékosan 1,5 millióval több embert veszítünk el, mint normális esetben.

Ha hagyjuk szabadon terjedni a koronavírust, az amerikai egészségügyi ellátás összeomlik, és több millió, akár több mint 10  millió halottra kell számítani.

Ugyanez a logika alkalmazható a legtöbb országra. Az intenzív osztályok ágyszáma és a lélegeztetőgépek száma világszerte hasonló, az egészségügyi személyzet pedig jellemzően kisebb létszámú, mint az Egyesült Államokban.

A vírus szabadjára engedése az egészségügy összeomlását, és tömeges halálozást eredményez.

Remélem, mostanra egyértelművé vált, hogy cselekednünk kell. A már említett két út az enyhítés (mitigáció), illetve az elnyomás (szuppresszió). Mindkettőnek az a célja, hogy „lapítsa a görbét”, azaz csökkentse az egy időben kórházi ellátásra szoruló betegek számát, de a két stratégia elég sokban különbözik.

Második opció: enyhítő stratégia (mitigáció)

A mitigálás, avagy enyhítő stratégia nagyjából ezt takarja: „Most már lehetetlenség megelőzni a koronavírus terjedését, így inkább hagyjuk lefutni magától, mindeközben azért próbáljuk meg csökkenteni a járvány tetőzésekor jelentkező esetek számát. Lapítsuk el a görbét egy kicsit, hogy a járvány az egészségügyi rendszer számára kezelhetőbb legyen.”

Ezt a diagramot a londoni Imperial College közölte egy nagyon hasznos publikációjában, és úgy tűnik ezzel elérte hogy az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok kormányainak stratégiája irányt váltson. 

Ez az ábra nagyon hasonlít az előzőre. Nem teljesen egyformák, de a lényeg ugyanaz. Itt a fekete vonal jelzi a „nem teszünk semmit” stratégiát. Az összes többi görbe pedig azt mutatja be, hogy mi történne, ha egyre szigorúbb, a közösségi érintkezések korlátozására (közösségi távolságtartásra) vonatkozó intézkedéseket vezetnének be. A kék görbe mutatja a legszigorúbb intézkedéseket, így a fertőzöttek izolálását, a fertőzésgyanús egyének karanténban tartását és az idősek elkülönítését. Ez a kék vonal az Egyesült Királyság jelenlegi stratégiája, viszont egyelőre csak erős javaslatként, nem kötelező jelleggel lett bevezetve.

Itt is ugyanúgy a piros vonal jelzi az intenzív osztályok kapacitását, ezúttal az Egyesült Királyság esetében. Ez a vonal megint csak elég közel fekszik az ábra aljához. A piros vonal és a kék görbe közötti terület jelzi azoknak a betegeknek a számát, akik minden valószínűséggel nem maradnak életben az intenzív ellátás igénybevételének telítődése miatt.

A probléma nemcsak ez, hanem az is, hogy a görbe ellapítása esetén is hónapokra összeomlik az intenzív ellátórendszer, növelve a járulékos veszteséget.

Sokkoló hírek ezek, ugyanis amikor azt mondják, hogy „a járvány súlyosságát enyhítő intézkedéseket fogunk hozni”, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy „az a tervünk, hogy tudatosan túlterheljük az egészségügyi rendszert, ami legalább tízszeresen meg fogja dobni a halálozási arányt”.

Azt gondolhatnánk: ez már elég rossz így is. De nem, még nem végeztünk. Mert ennek a stratégiának az egyik kulcsfontosságú feltételezése az, hogy ezzel úgynevezett nyájimmunitást érünk el.

Nyájimmunitás és a vírus mutációja

Ezen elgondolás mögött az áll, hogy minden ember, aki fertőzött, majd aztán meggyógyul, immunis lesz a vírussal szemben. A stratégia lényegi gondolata ez: „Nézzétek, lehet, hogy ez most egy jó ideig nehéz lesz. De ha lemegy, és néhány millió ember meghal, a maradék meg immunis lesz rá, akkor a vírus terjedése megáll, és elbúcsúzhatunk a koronavírustól. Jobb egyszerre letudni, mert alternatívaként csak a közösségi távolságtartás marad, ami akár egy évig is elhúzódhat, és félő, hogy a tetőpont később így is, úgy is bekövetkezik.”

A probléma csak annyi ezzel a logikával, hogy feltételezi, hogy a vírus nem nagyon változik. Ha nem változik, akkor sok ember immunissá válik, és egy ponton a járvány elhal.

De mekkora a valószínűsége annak, hogy ez a vírus mutálódni fog?

Hát, úgy néz ki, hogy ez már meg is történt.

A fenti ábra mutatja a vírus különböző mutációit. Látható, hogy a lilával jelölt kezdeti törzsek Kínából indultak és terjedtek el. Minden elágazás a bal oldali ábrán mutációt jelöl, ami a vírus valamelyest eltérő variánsát eredményezi.

Ez nem meglepő: az RNS-vírusok, mint pl. a korona- vagy az influenzavírus, százszor gyorsabban képesek mutálódni a DNS-vírusoknál, noha a koronavírus lassabban mutálódik mint az influenzavírusok.

Bár nem ez az egy faktor fontos a mutációs folyamatban, de az biztos, hogy a vírusnak akkor van a legnagyobb esélye mutálódni, ha több millió lehetősége van erre. És pontosan ezt hozná számára az enyhítő stratégia: több százmillió fertőzött gazdatestet.

Ezért kell minden évben az influenza elleni védőoltás. Mert annyi influenzatörzs van, és a mutációk révén mindig újak keletkeznek, hogy a védőoltás soha nem nyújthat védelmet minden létező törzzsel szemben.

Más szavakkal: az enyhítő stratégia nemcsak milliók halálát feltételezi olyan országokban, mint az Egyesült Államok vagy az Egyesült Királyság, hanem azt is készpénznek veszi, hogy a vírus majd nem mutálódik túl sokat — ami, mára tudjuk, hogy nem igaz. És még meg is adjuk neki rá a lehetőséget. Úgyhogy a néhány milliós elhalálozás elszenvedése után nekiállhatunk felkészülni az újabb néhány millióra — minden évben. Így a koronavírus az életünk visszatérő részévé válik majd, pont, mint az influenza, csak éppen sokkal halálosabban.

A legjobb módja annak, hogy ez a vírus mutálódni tudjon, az az, ha erre több millió lehetősége van. És pontosan ezt hozná el számára az enyhítő stratégia.

Tehát sem az, ha nem teszünk semmit, sem pedig az enyhítő stratégia nem működik. Milyen alternatíva marad? Az elnyomás stratégiája.

Harmadik opció: az elnyomás stratégiája (avagy a járvány földbe döngölése)

Az enyhítő stratégia nem próbálja meg feltartóztatni a járványt, csak egy kicsit lejjebb lapítani a járványgörbét. Ezzel szemben az elnyomás stratégiája szigorú intézkedésekkel próbálja kontroll alatt tartani a vírust.

Alaposabban kibontva:

• Most kell nagyot odavágni, hogy lesújtson a pöröly. Szigorú közösségi távolságtartás elrendelése szükséges ahhoz, hogy a járványt mielőbb kontrollálni tudjuk.
• Később lehet enyhíteni az intézkedéseken, hogy az emberek fokozatosan visszakaphassák a szabadságukat, és a normálist megközelítő rendben folytatódhasson a társadalmi és gazdasági élet.

És hogy néz ki mindez a gyakorlatban?

Az elnyomás stratégiájának alkalmazásával az első hullám végén a halálozások száma nem milliós, csupán ezres nagyságrendű lesz.

Miért? Azért, mert nemcsak az esetek számának exponenciális növekedését törjük le, hanem a halálozásokét is, hisz ebben az esetben az egészségügyi rendszer nem lesz teljesen túlterhelt. Itt 0,9%-os halálozási aránnyal számolunk, ezt például Dél-Koreában is láthattuk, ahol a legeredményesebben alkalmazták az elnyomás stratégiát.

Így leírva az egész magától értetődőnek tűnik. Mindenkinek az elnyomás stratégiáját kellene követnie.

Akkor miért hezitál mégis néhány kormány?

Három dologtól tartanak:

1. Attól, hogy a kezdeti vesztegzár hónapokig eltarthat, ami sokaknak elfogadhatatlan.
2. Egy hónapokig tartó lezárás tönkreteheti a gazdaságot.
3. Tulajdonképpen meg se oldaná a problémát, csak késleltetné a járványt: később, amint lazítunk a társadalmi távolságtartás szabályain, még mindig milliók fognak megfertőződni és meghalni.

Az Imperial College csapata a 8. ábrán látható módon modellezte az elnyomást. A zöld és a sárga vonalak az elnyomásra irányuló stratégia különböző következményeit mutatják. Látható, hogy nem mutat biztató képet, így is vannak nagyobb fertőzéshullámok. Akkor meg miért beszélünk róla egyáltalán?

Mindjárt visszatérünk ezekre a kérdésekre, de előbb egy fontos dolgot még meg kell említeni.

A fenti modell teljesen elmegy a lényeg mellett.

Így bemutatva egyik opció, tehát sem az enyhítés (mitigálás), sem az elnyomás (szuppresszió) nem tűnik túl biztatónak. Vagy sok ember meghal most, és nem sérül a gazdaság, vagy vállaljuk az azonnali gazdasági károkat, a halálokat pedig egyszerűen elodázzuk, de nem feltétlenül kerüljük el.

Ez a gondolatmenet viszont figyelmen kívül hagyja, mennyire fontos most nekünk az idő.

3. Az idő jelentősége

Előző cikkünkben már volt szó az idő jelentőségéről . Minden egyes nap, minden egyes óra, ameddig halogatunk, az a megfertőződések exponenciális növekedéséhez vezet. Láttuk, hogy egyetlen nap elég a teljes esetszám 40%-os csökkentéséhez, nem beszélve a halálozások számáról.

Ám az idő még ennél is fontosabb tényező.

Az egészségügyre példa nélküli mértékű nyomás fog nehezedni. Teljesen felkészületlenül állunk, és az ellenséget sem ismerjük. Ez nem a legszerencsésebb helyzet, amikor az egészségügy épp harcba szállni készül.

Képzeljük el, hogy a legádázabb ellenségünkkel találjuk magunkat szemben, alig tudunk róla valamit, és két lehetőségünk van: vagy fejetlenül beleszaladunk a veszélybe, vagy elfutunk előle, hogy időt nyerjünk, amíg alaposabban felkészülünk rá. Te melyiket választanád?Ezt kell eldöntenünk most is. A világ már felocsúdott. Most minden egyes nappal, amit nyerünk, előrébb juthatunk a felkészülésben. A következő fejezetekben kifejtjük, milyen hozadéka lesz az így nyert időnek.

Alacsonyabb esetszám

Ha a járvány elnyomására irányuló stratégiát kellő hatékonysággal tudjuk alkalmazni, akkor a  tényleges esetszám egyik napról a másikra csökkenthető, amit azt a múlt heti cikkben kifejtett, Hupej tartományra vonatkozó példánk is mutatta.

Mostanra a 60 milliós Hupej tartomány teljes területén a napi megbetegedések száma elérte a nullát.

Az esetleges fertőzések diagnosztizálása és nyomon követése még hetekig folytatódna, de idővel majd az is alábbhagyna. Az esetszám csökkenésével a halálos áldozatok száma is csökken. Ami a közvetett hatást illeti: csökken a járulékos veszteségek száma is, így kevesebben halnak meg a más, nem koronavírusos, de ellátásra szoruló betegek közül.

Az elnyomás tehát a következőket hozná magával:

• a koronavírusos esetek csökkenését,
• az egészségügyi rendszer és az egészségügyi dolgozók terheinek csökkenését,
• a halálozási arány mérséklődését,
• a járulékos veszteségek enyhülését, valamint
• azt, hogy a fertőzött, lakosságtól elzárt és vesztegzár alatt tartott egészségügyi dolgozók felgyógyulnak és munkába állhatnak, Olaszországban ugyanis a fertőzöttek 8%-át az egészségügyi dolgozók teszik ki.

A probléma mértékének feltárása: tesztelés, kontaktuskutatás

Jelen pillanatban az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban nem tudni az esetek tényleges számát. Senki sem tudja, hányan fertőződtek meg. Csak annyit lehet tudni, hogy a hivatalos számok tévesek, és a valóságban tízezrekről van szó. Ez azért van, mert nem végeznek elég tesztet, és a szigorú kontaktuskutatás is elmaradt.

• Néhány héten belül rendezhetjük a teszthelyzetet, és elkezdhetünk mindenkit tesztelni. Az így kapott információk birtokában már tisztában leszünk a probléma valódi súlyával, hogy hol kell keményebben fellépni, és melyek azok a csoportok, amelyeket kiengedhetünk a vesztegzárból.
• Újabb tesztelési módszerek felgyorsíthatják a folyamatot és jelentősen csökkenthetik a költségeket.
• Kínához és más kelet-ázsiai országokhoz hasonló a kontaktokat nyomon követő eljárásokat vezethetünk be, amelyek segítségével minden betegről beazonosíthatjuk, hogy mely emberekkel találkozott, és rájuk vonatkozóan karantént rendelhetünk el. Ezáltal tömérdek mennyiségű tudáshoz juthatunk, amelyet felhasználhatunk a távolságtartás megszervezésében is: ha például ismerjük a vírus helyét, akkor elég, ha csak azoktól a helyektől tartjuk távol magunkat. Ez nem is nagy boszorkányság: így sikerült megfékezniük a kelet-ázsiai országoknak a fertőzés terjedését anélkül, hogy a más országokban egyre inkább szükséges szigorú közösségi távolságtartási intézkedésekkel kellett volna élniük.

Dél-Koreában ezek az intézkedések (tesztelés és a kontaktkutatás) már önmagukban képesek voltak féken tartani  a járvány terjedését, segítettek úrrá lenni a járványügyi helyzeten, anélkül, hogy közösségi távolságtartási intézkedések elrendelésére lett volna szükség.

Nagyobb egészségügyi kapacitás

Az Egyesült Államok (és valószínűleg az Egyesült Királyság is) gyakorlatilag páncél nélkül indul a háborúba.

Ezekben az országokban csak két hétre elegendő orvosi maszk van, kevés a védőfelszerelés, nincs elég lélegeztetőgép, nincs elég ágy az intenzív osztályokon, nincs elég ECMO-készülék (ami a testen kívül képes oxigént juttatni a vérbe, így lélegeztetve a betegeket)… Ezért van az, hogy a halálozási arány nagyon magasra nőhet a járványt enyhítő stratégia esetén. 

De ha nyerünk egy kis időt, még megfordíthatjuk a helyzetet:

• Több időnk lenne felszerelést venni, amire amúgy is szükségünk lesz a jövőbeni fertőzési hullámokban.
• Gyorsan megnövelhetnénk a termelési kapacitásunkat, és elég maszkot, védőruhát, lélegeztetőgépek, ECMO-t, és más fontos eszközt gyárthatnánk, ezzel csökkentve a halálozási arányt.

Más szóval: csak hetekbe, és nem évekbe telik, hogy páncélt öltsünk. Mindent meg kell tennünk, hogy elindítsuk a termelést. Minden ország mozgósította magát. Az emberi találékonyságnak hála akár 3D nyomtatóval is előállíthatjuk a lélegeztetőgépek alkatrészeit. Meg tudjuk csinálni. Csak időre van szükségünk. De ki ne várna pár hetet, hogy felfegyverkezzen egy halálos ellenfél ellen?

A rendszer kapacitását viszont nem csak eszközökben mérik. Egészségügyi dolgozókra is szükségünk van, amilyen hamar csak lehetséges. Honnan szerezzük be őket? Embereket kell kiképeznünk arra, hogy segítsék a nővérek munkáját, és a nyugdíjba vonult orvosokat is vissza kell hívnunk. Számos országban ezt már elkezdték, de az ilyen intézkedések időbe telnek. Pár hét alatt képesek vagyunk rá, de ha minden összeomlik, már késő lesz.

Lassabb közösségi terjedés

Az emberek félnek. A koronavírus új dolog. Annyi minden van, amit még nem tudunk! Az emberek nem szoktak le a kézfogásról. Még meg is ölelik egymást. Nem a könyökükkel nyitják az ajtót. Nem mosnak kezet a kilincsek érintése után. Nem fertőtlenítik le az asztalt, mielőtt leülnének hozzá.

Ha mindenkinek lesz maszkja, az egészségügyi intézményeken kívül is viselhetjük majd őket. Jelenleg jobb, ha félretennénk a maszkokat az ott dolgozók részére. Ha nem lenne hiánycikk, mindenkinek hordania kéne a mindennapokban is, annak érdekében, hogy ne adják tovább a fertőzést, ha ők elkapták azt, és ezzel egyidejűleg saját magukat is meg tudják védeni a vírustól. (Addig is: minden jobb a semminél, DIY maszkokról itt lehet olvasni.)

Mindez még egészen olcsó útja a fertőzési arány csökkentésének. Minél kevésbé terjed a vírus, annál kevesebbet kell tennünk a jövőben, hogy kordában tarthassuk. Azonban a lakosság rászoktatása a helyes magatartásra, illetve eszközökkel való felszerelése időt igényel.

A vírus kiismerése

A vírusról nagyon-nagyon keveset tudunk. Hetente újabb és újabb tanulmányok jelennek meg.

Végre az egész világ összefog az új, közös ellenséggel szemben. A kutatók világszerte azon ügyködnek, hogy megértsék a vírust:

• Hogyan terjed?
• Hogyan lehet lassítani a járványt?
• Mekkora a tünetmentes hordozók aránya?
• Ők is fertőznek? Ha igen, mennyire?
• Hogyan lehet kezelni?
• Mennyi ideig marad életben?
• És milyen felületeken?
• A közösségi távolságtartási intézkedések különféle módjai hogyan befolyásolják a betegség terjedési rátáját?
• Melyik mennyibe kerül?
• Mik a legjobb kontaktkövetési módszerek?
• Mennyire megbízhatóak a tesztek?

Ezeknek a kérdéseknek a pontos megválaszolása nagyban segítené azt, hogy az intézkedéseink célzottabbá váljanak és hogy foganatosításuk mellett minimalizálni tudjuk a járulékos gazdasági és társadalmi károkat. És a válaszokra rá fogunk találni, nem éveken, hanem heteken belül!

Hatékony kezelési lehetőségek felkutatása

Nemcsak ezekre a fontos kérdésekre kaphatunk választ a következő néhány hétben, de mi történik, ha hatásos gyógyszert is találunk? Már most több lehetséges jelölt van képben, például a favipiravir, a klorokin, a klorokinnal kombinált azitromicin és az azitromicin. Mi van, ha két hónap múlva felfedezzük a koronavírus okozta megbetegedés gyógymódját? Mennyire ostobának éreznénk magunkat, ha ezen a ponton már több millió halálos áldozata lenne a járványnak egy enyhítési stratégia következményeképpen?

Az intézkedések hatékonyságának (cost-benefit) megértése

A felsorolt eszközök mind életek millióit menthetik meg. Ennek az érvnek önmagában elégnek kellene lennie. Sajnos a politikusok nem tehetik meg, hogy csak a fertőzöttek életével törődjenek. Az egész népességre is gondolniuk kell, azokra is, akikre súlyos hatással lesznek a szigorú közösségi távolságtartási intézkedések.

Egyelőre nem tudjuk biztosan, hogy a különböző közösségi távolságtartási intézkedések mennyivel csökkentik a vírus terjedését. Arról sincs fogalmunk, hogy ezeknek milyen gazdasági és társadalmi következményei lesznek.

De úgy nehéz eldönteni, hogy melyik intézkedést vezessük be hosszú távon, ha nem ismerjük az előny-kockázat arányt.

Pár hét elég idő lenne a különböző közösségi távolságtartási intézkedések áttanulmányozására, megértésére, priorizálására, és arra, hogy eldöntsük, melyiket vessük be.

Ha lassabban terjedne a fertőzés, ha alaposabban megértenénk a problémát, ha fel tudnánk vértezni magunkat, megértenénk a vírust, ha átlátnánk az intézkedések kockázatait és előnyeit, ha kellően tájékoztatnánk az embereket… Ezekkel a kulcsfontosságú lépésekkel szembe tudnánk szállni a vírussal, nagy részükhöz elég pár hét is. Ennek fényében ostobaság lenne olyan stratégiát választani, amivel felkészületlenül kellene szembenézni az ellenséggel.

4. Pöröly és tánc

Úgy tűnik tehát, hogy a mitigálás, azaz az enyhítő stratégia valószínűleg nagyon rossz választás lenne, és az elnyomás stratégiájának óriási rövid távú előnyei vannak.

Három teljesen jogos kérdés merül fel ezzel a stratégiával kapcsolatban:

• Meddig fog tartani valójában?
• Mennyire lesz drága?
• Lesz-e egy ugyanolyan súlyos második fertőzési hullám, mint az első lett volna, ha nem tettünk volna semmit?

Nézzük meg tehát, hogy működne egy jó elnyomási stratégia. Hívjuk mondjuk így: pöröly és tánc.

A pöröly

Először is gyorsan és agresszívan reagálunk. A reakciónak a lehető leggyorsabbnak kell lennie a fent felsoroltak miatt, mivel ebben a helyzetben az idő a legdrágább kincsünk.

A legfontosabb kérdés: meddig fog ez tartani?

Mindenki attól fél, hogy hónapokat kell majd az otthonunkba zárva töltenünk minden alkalommal, amikor a vírus felüti a fejét, és aztán fizetni ennek a katasztrofális gazdasági és pszichés következményeit. Sajnos a híres Imperial College-tanulmányban ennek a lehetőségnek a gondolata is felmerült.

Emlékeznek erre a grafikonra? A világoskék sáv, ami március végétől augusztus végéig tart, mutatja azt az időszakot, ami alatt a tanulmány írói szerint érdemes bevetni a pöröly módszerét, azaz a korai elnyomást, komoly közösségi távolságtartási intézkedésekkel.

Ha politikusként azzal kellene szembesülnöd, hogy két választásod van: emberek százezrei vagy akár milliók fognak meghalni a járványt csupán enyhíteni kívánó stratégia révén, vagy öt hónapra leáll a gazdasági termelés, csak hogy aztán később végül mégis számtalan ember haljon meg, mikor újra felcsap a vírus – hát, egyik lehetőség sem túl kecsegtető.

De ennek nem kell így lennie. Az Imperial College-tanulmányt nagyon keményen kritizálták, mert két dolgot figyelmen kívül hagyott: a kontaktok nyomon követését (ami Dél-Korea, Tajvan, Kína, Szingapúr, és más országok legfontosabb lépése volt a vírus ellen), és az utazási tilalmat (ami Kínában bizonyult létfontosságú döntésnek). Illetve nem vették figyelembe a nagy tömegrendezvények hatását sem.

A pörölyre igazából csak pár hétig, nem hónapokig van szükség.

Ezen az ábrán a Hupej tartományon belüli összes eset (60 millió ember él a régióban) látható napokra bontva, január 23-tól kezdve. Két héten belül újra megindult a munkavégzés. Körülbelül öt hét kellett, hogy a vírus teljesen kontroll alá kerüljön. Hét hét múlva a diagnosztizálás már csak formaság volt. Ez volt a legkomolyabban érintett régió Kínában.

Ne felejtsük el persze, hogy ezek a narancssárga oszlopok – a szürke oszlopok, amik a valódi esetszámot mutatják, jóval korábban kezdtek csökkenést jelezni, lásd a 9-es ábrát.

Az intézkedések elég hasonlóak voltak azokhoz, amiket Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban is bevezettek: elkülönítés, karantén, és az embereknek otthon kellett maradniuk, csak élelmiszert venni vagy vészhelyzet esetén hagyhatták el az otthonukat. Emellett nekiálltak a kontaktok nyomon követésének, teszteléseknek, megnövelték a kórházi ágyak számát, és utazáskorlátozásokat vezettek be.

Ám az ördög a részletekben rejlik.

Kína keményebben reagált. Ott például csak háromnaponta lehetett élelmiszert venni, és minden háztartásból csak egy ember hagyhatta el a lakást. Mindezt pedig sokkal komolyabban betartatták. Valószínűleg ez a hozzáállás segített hamarabb megállítani a járványt.

Olaszországban, Franciaországban vagy Spanyolországban az intézkedések nem voltak ilyen drasztikusak, és a betartatásuk sem volt ilyen kemény. Még mindig sétáltak emberek az utcán, sokuk maszk nélkül. Ez valószínűleg rontja a pöröly hatékonyságát, és több időbe kerül majd teljesen kontrollálni a járványt.

Sokan ezt úgy értelmezték, hogy demokráciákban képtelenség ilyen gyorsan intézkedni és csökkenteni az esetek számát. Ez nem igaz.

Több héten át Dél-Koreában volt a legsúlyosabb a helyzet (Kínát leszámítva). Mára már Dél-Koreában is nagyjából sikerült kontroll alá vonni a járványt. Mindezt anélkül érték el, hogy megkértek volna mindenkit arra, hogy maradjon otthon, viszont nagyon szigorúan teszteltek, nyomon követték a kontaktusokat, és az érintett emberekre nézve keményen betartatták az izolációt és a karantént.

A 13/b. táblázat jól mutatja, melyik ország milyen intézkedéseket vetett be, és ez hogyan alakította a helyzetet.

Ez alapján azok az országok tudták elkerülni a legsúlyosabb következményeket, amelyek jobban fel voltak készülve, jobban kiépített járványmegelőzési és -kezelési infrastruktúrával rendelkeztek, és ahol a lakosság is megfelelően tájékoztatva volt, ezáltal szigorúbban be lettek tartva a higiéniai szabályok, sikeresebb volt a közösségi távolságtartás és az elkülönítés, illetve ahol a lehető leghamarabb diagnosztizálták az eseteket.

Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban nem reagáltak idejében elég gyorsan és szigorúan, ezért a pörölyhöz kellett folyamodniuk, hogy akkor hozzák be a lemaradásukat, amikor már jócskán a járvány sűrűjében jártak.

Ezzel szemben főleg az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is az intézkedések teljes hiányát látjuk. Ez a két ország nem teszi meg azokat a lépéseket, amiknek köszönhetően Szingapúrban, Dél-Koreában és Tajvanon sikerült megfékezni a járványt annak robbanásszerű terjedése ellenére. Most már csak idő kérdése – az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában vagy óriási járvány lesz, vagy észbe kapnak, és mindenkinél keményebben sújtanak le a „pöröllyel”. Nincs más kiút.

Ez még mindig megvalósítható. Ha Dél-Koreában a járvány hetek alatt kontrollálható volt, és még közösségi távolságtartás sem kellett hozzá, akkor a nyugati államokban, ahol már több helyen szigorú intézkedéseket vezettek be, és odacsaptak a „pöröllyel”, biztos, hogy heteken belül megfékezhető a vírus. Az egész csak fegyelem, kivitelezés és társadalmi együttműködés kérdése.

Amint a pöröly működésbe lendül, és a járványt megfékezik, következik a második fázis: a tánc.

A tánc

Ha radikálisan visszaszorítjuk a koronavírust, pár hét múlva már urai leszünk a helyzetnek, és máris sokkal jobbak lesznek az esélyeink arra, hogy kezeljük azt. Ezután hosszabb távú munka következik annak érdekében, hogy kézben tartsuk a dolgokat, amíg el nem készül a védőoltás.

A legnagyobb tévedés a tánc fázissal kapcsolatban azt gondolni, hogy hónapokra otthon kell majd maradni. Szó sincs róla. Az élet valószínűleg visszatér majd a normális kerékvágásba, csak kicsit jobban oda kell figyelni.

Hogy néz ki a tánc ott, ahol sikeresen kezelték a helyzetet?

Hogy van az, hogy Dél-Koreában, Szingapúrban, Tajvanon és Japánban is már hosszú ideje vannak fertőzéses esetek, a lakosok mégsincsenek bezárva az otthonaikba? Ebben a videóban Dél-Korea külügyminiszter-asszonya elmagyarázza, hogyan sikerült ezt megoldani. Egyszerűen: széles körű tesztelés, a lehetséges fertőzöttek szoros követése, utazási tilalmak, hatékony elkülönítés és szigorú karanténok.

Ebben a tanulmányban pedig Szingapúr stratégiájáról olvashatunk.

Próbáljuk meg kitalálni milyen intézkedéseket vezettek be! Igen, ugyanazokat, mint Dél-Korea. Az ő esetükben még bevetettek egy gazdasági mentőcsomagot is, hogy támogassák a karanténban rekedteket, illetve azokat, akiket érintettek az utazási tilalmak és késések.

Lehetséges, hogy az európai országoknak már túl késő bevetni a pörölyt? Nem. Ha alkalmazzák ezt a stratégiát, esélyük lesz rá, hogy jól kezeljék a járványt. Minél tovább késlekednek, annál keményebben kell majd odacsapniuk, és annál hosszabb ideig lesznek majd életben a korlátozások, de akkor is meg lehet majd fékezni a vírust.

És mi van akkor, ha ezek az intézkedések nem elegendők?

Tánc az R körül

A pöröly és a védőoltás kifejlesztése közötti hónapokat táncnak hívom, mert ebben az időszakban már nem kell olyan szigorú intézkedésekhez folyamodni. Bizonyos területeken lesznek még fellángolások, máshol hosszú ideig nem tér vissza a járvány. A közösségi távolságtartást annak függvényében lehet majd lazítani vagy szigorítani, hogy hogyan alakulnak az esetszámok. Ez a tánc az R körül: egyensúlyozás az élet normális kerékvágása és a vírus terjedése között, a gazdaság és az egészségügy mérlegre tétele.

Hogy megy majd ez a tánc?

Az egész az R értéken múlik. Ha még emlékszünk, az R jelöli a vírus terjedési rátáját. Egy átlagos, felkészületlen országban az R valahol 2 és 3 között mozog: az alatt a pár hét alatt, hogy valaki elkapja a vírust, átlag 2-3 másik embert fertőz meg.

Ha az R nagyobb, mint 1, a fertőzések száma exponenciálisan nő, és kitör a járvány. Ha 1 alatt van, akkor a járvány elcsitul.

A pöröly időszakában az a cél, hogy az R minél hamarabb 0-hoz közelítsen, és a járvány elhaljon. Wuhanban úgy számolnak, hogy az R eleinte 3,9 volt, majd a lezárások és a központi karantén bevezetése után 0,32-re csökkent.

A tánc időszakában viszont már nincs szükség ilyen szigorra, a lényeg, hogy az R 1 alatt maradjon. Ez a szám még tovább csökken, és enyhíti a közösségi távolságtartás valós és súlyos következményeit az emberekre nézve (sokan elveszíthetik így az állásukat, tönkremehet a vállalkozásuk, és kútba dobhatják az egészséges élethez kialakított szokásaikat…)Ezt az R számot pár egyszerű intézkedéssel 1 alatt lehet tartani.

A 14. ábra annak a becslése, hogy a fertőzött páciensekben hány különféle lefolyása lehet a megbetegedéseknek, és hogy mennyire fertőzékenyek. Senki sem tudja, pontosan hogy néz ki ez a görbe, de több tanulmány összehasonlításával készítettünk róla egy hozzávetőleges képet.

Amíg valaki fertőzött a vírussal, minden nap fennáll a veszélye annak, hogy a beteg tovább fertőz. Összeadva ezeket a napokat, ez átlagosan 2,5 új fertőzöttet jelent fejenként.

Úgy gondoljuk, hogy a tünetmentes időszakban is történhet fertőzés. Ezután, mivel súlyosbodnak a tünetek, az emberek általában orvoshoz mennek, diagnosztizálják náluk a fertőzés tényét, és ez már negatív irányba fogja befolyásolni a fertőzőképességüket, mert ennek tudatában változtatnak a viselkedésükön.

Nézzünk egy példát: eleinte, a tünetmentes időszakban úgy viselkedsz, ahogy máskor is. Valahányszor beszélsz valakivel, terjeszted a vírust. Hozzáérsz az orrodhoz, majd a kilincshez, és így a következő ember, aki hozzáér a kilincshez, majd az orrához, megfertőződik.

Minél jobban elszaporodik az ember testében a vírus, annál fertőzőképesebb. Mikor elkezd tüneteket produkálni, akkor valószínűleg már nem megy be dolgozni, ágyban marad, maszkot kezd hordani és orvoshoz megy. Minél komolyabbak a tünetei, annál jobban elszigeteli magát másoktól, így egyre kevésbé terjeszti a vírust.

Miután kórházba kerül, még ha nagyon fertőzékeny is, már nem jellemző, hogy továbbadná a vírust, mivel elszigetelik a többiektől.

Ebben mutatkozik meg a szingapúri és dél-koreai intézkedések óriási előnye:

• Ha tömegesen teszteljük az embereket, akkor még a tünetek megjelenése előtt azonosíthatók a betegek, és karanténba kerülve nem terjesztik a vírust.
• Ha az embereket megtanítjuk arra, hogy hamar észrevegyék a tüneteiket, és kevesebb ideig legyenek a kék fázisban, akkor a fertőzőképességük is csökken.
• Ha a betegeket a tünetek jelentkezése után azonnal elszigeteljük, az összes narancsfázisos fertőzés eltűnik.
• Ha az embereket megtanítjuk a kellő távolság tartására, a maszkviselésre, a kézmosásra és a fertőtlenítésre, akkor a vírus terjedése a fertőzöttség teljes hossza alatt lassabb lesz.

Ezzel a stratégiával csak akkor van szükség komolyabb közösségi távolságtartási intézkedésekre, ha a fentiek már nem bizonyulnak elégnek.

A közösségi távolságtartás hatékonysága

Ha a fenti intézkedések bevezetése után az R értéke még mindig 1 fölött van, akkor tovább kell csökkentenünk a kontaktusok számát.

Erre vannak nagyon olcsó, költségkímélő megoldások. Ilyen például a nagyobb rendezvények betiltása (vonatkozhat ez 500, de akár csak 50 fő fölötti eseményekre is, a helyzet komolyságától függően), vagy meg lehet kérni az embereket, hogy ha megtehetik, dolgozzanak otthonról.

A többi ilyen intézkedés már jóval költségesebb, és mind a gazdaságot, mind a társadalmat jobban megterheli, arról nem is beszélve, hogy etikai kérdéseket von maga után. Ilyen intézkedés például az iskolák bezárása, az emberek felszólítása arra, hogy maradjanak otthon, illetve az üzletek bezárása.

Ez a (csak illusztratív jellegű) ábra azért néz ki így, mert még nincsenek konkrét tanulmányok, amelyek alapján össze lehetne vetni egymással a különböző intézkedéseket, hogy meg lehessen becsülni azok pontos súlyát.

Nagy kár, mert ez lehetne a legfontosabb olyan ábra, ami alapján a politikusok egyszerűbben el tudnák dönteni, mely intézkedéseket lenne érdemes bevezetni. Ez az ábra illusztrálja leginkább, mi játszódik le a döntéshozók fejében.

A pöröly időszaka alatt a politikusok célja, hogy amennyire csak lehet, lenyomják az R számot olyan intézkedésekkel, amelyek még elfogadhatók a társadalom számára. Hupej tartományban egészen 0,32-re csökkentették az R értékét. Nekünk erre valószínűleg nem lesz szükségünk, a 0,5-0,6 körüli érték is elég lehet.

Ellenben a tánc alatt annyira közel akarunk maradni az 1-es értékhez, amennyire csak lehet. Fontos, hogy hosszú távon 1 alatt maradjon az érték. Ezzel megakadályozzuk, hogy a járvány újra kirobbanjon, ugyanakkor nem kell drasztikus intézkedéseket fenntartani.

Az országok vezetői a döntéshozatal érdekében mérlegelik az intézkedéseket:

• Összeírják, milyen intézkedéseket hozhatnának az R szám csökkentésére.
• Megismerik, ezek milyen előnnyel járnak (R szám csökkentése).
• Mérlegelik a költségeket (gazdasági, társadalmi, etikai vonalon).
• Az előbbi költség-haszon elemzés alapján rangsorolják a felmerülő lehetőségeket.

Kiválasztják azokat, amelyek az R szám legnagyobb mértékű csökkenésével, ugyanakkor a legalacsonyabb költségekkel járnak.

Kezdetben nem biztos, hogy bízni fognak ezekben a számokban, de így gondolkodnak majd, és így is kell.

Meg kell érteni, hogy ez a számok játéka, ahol minél gyorsabban minél többet kell megtanulnunk az R szám működéséről, és figyelembe kell venni az R szám csökkentésére irányuló intézkedések hatását és ennek a társadalmi és gazdasági következményeit.

Csak ez után lehet felelős döntést hozni arról, hogy milyen intézkedéseket kell bevezetni.

5. Konklúzió: időt kell nyernünk

A koronavírus már szinte mindenhol jelen van, már 152 országból jelentettek eseteket. Versenyt futunk az idővel, de erre semmi szükség nincs: tisztábban is gondolkodhatnánk.

Vannak olyan országok, főleg ahol a járvány még nem öltött olyan nagy méreteket, ahol most azon tanakodnak: vajon megtörténhet ez velünk is? A válasz pedig az, hogy minden bizonnyal már meg is történt. Csak még nem vették észre. Aztán amikor beüt, azokban az országokban, ahol nem elég erős az egészségügyi rendszer, rosszabbak lesznek a kilátások. Jobb félni, mint megijedni, vagyis ezekben az országokban most azonnal el kéne kezdeni a felkészülést.

Ahol már megjelent a vírus, azoknak az országoknak világosak a lehetőségei.

Elindulhatnak egyfelől az enyhítés, csillapítás irányába: ez a járvány gyorsabb terjedéséhez és az egészségügyi rendszer túlterhelése révén milliók halálához vezet, továbbá új vírustörzsek elterjedését eredményezheti.

Vagy máshogy is harcba lehet szállni. Pár hétre be lehet zárkózni időnyerés céljából, felépíteni egy jól megalapozott cselekvési tervet, és kordában tartani a vírust, amíg kifejlesztik az oltóanyagot.

Sok ország, például az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Svájc és Hollandia kormánya a járvány enyhítése mellett döntött. Ez azt jelenti, hogy érdemi harc nélkül feladták. Látták, hogyan győzték le a járványt más országok, de azt mondták, „Mi ezt  nem tehetjük meg” (az emberekkel).

Mi lett volna, ha Churchill is ezt mondja? „A nácik már mindenütt ott vannak Európában. Nem győzhetjük le őket. Adjuk meg magunkat!” Ezt teszi most számos ország kormánya. A küzdelem lehetőségét sem adják meg. Ki kell hát követelnünk.

Hirdesd az igét!

Az a sajnálatos helyzet, hogy még most is milliók élete forog veszélyben. Oszd meg ezt a cikket – vagy valamelyik hasonlót –, ha ettől szerinted is sokak véleménye változhat. A világ vezetőinek fel kéne fogniuk ezeket a dolgokat, hogy a katasztrófát el tudják hárítani. Most jött el a cselekvés ideje!