Eredeti cikk dátuma: 2020. április 2.
Eredeti cikk címe: What We Need to Understand About Asymptomatic Carriers if We’re Going to Beat Coronavirus
Eredeti cikk szerzői: Caroline Chen
Eredeti cikk elérhetősége: https://www.propublica.org/article/what-we-need-to-understand-about-asymptomatic-carriers-if-were-going-to-beat-coronavirus
Fordító(k): Bugár-Buday Orsolya
Lektor(ok): dr. Berta Gabriella
Nyelvi lektor(ok): Rét Anna
Szerkesztő(k): Lehoczki-Bárány Réka, Novák Zsuzsanna

Figyelem! Az oldalon megjelenő cikkek esetenként politikai jellegű megnyilvánulásokat is tartalmazhatnak. Ezek nem tekinthetők a fordítócsoport politikai állásfoglalásának, kizárólag az eredeti cikk írójának véleményét tükrözik. Fordítócsoportunk szigorúan politikamentes, a cikkekben esetlegesen fellelhető politikai tartalommal kapcsolatosan semmiféle felelősséget nem vállal, diskurzust, vitát, bizonyítást vagy cáfolatot nem tesz közzé.

Az oldalon található információk nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultációt és kivizsgálást, ezért kérjük, minden esetben forduljon szakorvoshoz!


A ProPublica egészségügyi szakújságírója, Caroline Chen elmagyarázza, mi maradt ki a tünetmentes vírushordozókról folytatott vitából, és mit kell tudnunk ahhoz, hogy együtt leküzdhessük ezt az aljas vírust.

A ProPublica egy nonprofit szerkesztőség, amely a hatalommal való visszaélés eseteit vizsgálja. Ha feliratkozik, a legfontosabb híreinket megjelenés után azonnal megkapja.

Amikor az USA-ban kitört a koronavírus-járvány, február utolsó hetében arról viccelődtem egy kollégával, hogy talán most végre az emberek megtanulnak rendesen kezet mosni. A megjegyzésem jól mutatja, hogy akkor még naivan azt feltételeztem, hogy az újfajta koronavírus megfékezéséhez csak néhány egyszerű ajánlást kell betartanunk: ha tüneteket tapasztalunk magunkon, maradjunk otthon, és ügyeljünk a személyi higiéniára. Azt hittem, hogy a problémát az jelenti, hogy senki nem tartja be ezeket a szabályokat.

Az elmúlt néhány hétben azonban egyre több olyan riport jelent meg, amely alapjaiban rengette meg naiv feltételezéseimet. A Wall Street Journal arról számolt be, hogy az NBA 14 pozitív teszteredményű játékosa, edzője és munkatársa közül hétnek egyáltalán nem voltak tünetei a diagnózis felállításakor. Az Egyesült Államok Járványügyi és Betegségmegelőzési Központja (CDC) egy esettanulmányt tett közzé egy, a washingtoni King Countyban található ápolási intézményről, ahol 23 lakónál lett pozitív a COVID19-tesz. A tanulmány megállapította, hogy közülük 13 lakónál a kezdetekben nem mutatkoztak tünetek. A Los Angeles Times megírta, hogy hatvan énekes vett részt egy meghallgatáson úgy, hogy az összes szabályt betartotta – azaz nem ölelték meg egymást, nem fogtak kezet, és betegen nem vettek részt a meghallgatáson – három héttel később közülük 45 személynél diagnosztizálták a COVID19-et, vagy érzékelték a betegség tüneteit, ketten pedig meg is haltak.

Amikor az interneten terjedni kezdtek a betegség „rejtett terjesztőiről” és a „tünetmentes (vírus)hordozók átali fertőzésről” szóló cikkek, a barátaim elkezdtek írogatni nekem: Elmehetek sétálni egy barátommal, ha tartjuk a 2 méter távolságot? Vagy mindenfajta érintkezést kerülni kell? Vegyek fel maszkot, ha vásárolni megyek? Ugyanakkor a kollégáim átvizsgálták azokat az irányelveket, amelyeket a tudósításainkban szereplő munkahelyek és hivatalok vezettek be: egy, a ProPublica birtokába jutott dokumentum szerint New York Város Tűzoltósága március 19-én azt mondta a munkavállalóinak, hogy ha nincsenek tüneteik, be kell menniük dolgozni, még akkor is, ha „érintkeztek olyan személlyel, aki igazolt COVID19-pozitív beteg”. Bölcs döntés volt ez?

Elhatároztam, hogy belevetem magam a rendelkezésre álló adatokba. Azt találtam, hogy nem csak az fordulhat elő, hogy az emberek megfertőződnek, és az első néhány napban semmilyen vagy nagyon enyhe tüneteket tapasztalnak, hanem azt is, hogy ez egybeesik azzal az időszakkal, amikor a legnagyobb lehet a vírusterhelés, azaz a fertőzött személy sejtjeiből kiszabaduló vírus mennyisége. Így válhatott a vírus igazán félelmetes ellenséggé jelenlegi sűrűn lakott, globálisan összekapcsolt világunkban. Okosabbnak kell tehát lennünk a vírusnál ahhoz, hogy leküzdhessük.

Mit jelent valójában a tünetmentesség?

Kezdjük az alapoknál. Dr. Maria Van Kerkhove, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új betegségekkel és zoonózisokkal foglalkozó részlegének vezetője elmondta, hogy a WHO eddig kevés valóban tünetmentes fertőzöttet talált, azaz olyan esetet, amikor a beteg teszteredménye pozitív volt, és a betegség teljes lefolyása alatt egyáltalán semmilyen tünetet nem tapasztalt. Sok olyan eset van azonban, amikor a fertőzött „preszimptomatikus”, azaz a pozitív teszteredmény idején még nem jelentkeztek nála tünetek, később viszont kialakultak. 

„A legtöbb tünetmentesnek hitt betegről végül kiderül, hogy nem egészen tünetmentesek” – mondta Van Kerhove. „Amikor újra kikérdeztük őket, a legtöbben azt mondták, hogy igazából nem éreztem túl jól magam, de nem gondoltam, hogy érdemes lenne megemlíteni. Csak enyhe hőemelkedést vagy fájdalmat tapasztaltam, nem gondoltam, hogy az is számít.”

A WHO csapatot küldött Kínába, amely közösségi központokat, klinikákat és kórházakat, valamint közlekedési csomópontokat tekintett meg. Az adatgyűjtés során a csapat megállapította, hogy a kezdetben „tünetmentesként” besorolt személyek közel 75%-ánál alakultak ki később tünetek, tette hozzá Dr. Van Kerkhove. Ez pedig megfelel az Amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) által a washingtoni ápolási intézménnyel kapcsolatban tett megállapításoknak. A tesztelés idején tüneteket nem tapasztaló 13 pozitív teszteredményű beteg közül 10-nél később kialakultak a tünetek.

Mindenesetre csak úgy tudhatjuk meg, hány tünetmentes COVID19-hordozó van a világon, ha a lakosság minél nagyobb részénél végeznek vérvizsgálatot, amelynek során ellenanyagot, azaz antitesteket keresnek. Az antitest olyan fehérje, amely igazolja, hogy az adott személy immunrendszere már leküzdötte a koronavírust. Számos országban fejlesztenek most olyan teszteket, amelyek az ilyen antitestek meglétét mutatják ki.

A járvány megfékezésének érdekében azonban Jeffrey Shaman, a Columbia Egyetem Mailman Közegészségügyi Intézetének környezet-egészségtan professzora azt mondja, hogy félrevezető lehet, ha csak a tünetmentes fertőzöttekre koncentrálunk. 

„Bizonyos értelemben nem helyes, ha a tüneteket mutató és a tünetmentes fertőzöttek között húzzuk meg a választóvonalat” – mondta. „A megfelelő választóvonalat a dokumentált és a nem dokumentált fertőzések között kell meghúzni.”

„Dokumentált” fertőzött alatt Shaman azokat az embereket érti, akiket fertőzöttként azonosítottak vagy azért, mert elég betegek voltak ahhoz, hogy orvosi ellátást kérjenek, vagy pedig a beteg kapcsolatainak feltérképezése során tesztelték őket, amikor a közegészségügyi dolgozók mindenkit visszakövetnek, aki pozitív teszteredményű beteggel érintkezett. A „nem dokumentált” pedig olyan betegekre vonatkozik, akiknek vannak tüneteik, de nem tesztelték őket, például azért, mert nem jutnak hozzá a teszteléshez, nem kedvelik az orvosokat, vagy egyszerűen csak nem veszik elég komolyan a betegséget. Ami ennél is aggasztóbb, hogy lehetnek közöttük olyanok, akiknek nincsenek tüneteik, vagy csak enyhe tüneteik vannak, és úgy döntenek, hogy folytatják a szokásos életvitelüket.

„Lehet, hogy bekapnak egy-egy lázcsillapítót, de még így is elmennek dolgozni, használják a tömegközlekedést, tehát csinálják a szokásos dolgokat, ennek következménye pedig az, hogy az enyhe fertőzésben szenvedők – valamint a ténylegesen tünetmentes fertőzöttek – beviszik a vírust a közösségbe, és széles körben terjesztik” – mondja Shaman.

Shaman és munkatársai március 16-án a Science folyóiratban publikáltak egy tanulmányt, amelyben – statisztikai modell alkalmazásával – úgy becsülték, hogy Kínában az összes fertőzés 86%-a nem dokumentált volt január 23-a előtt, amikor is a kínai hatóságok lezárták Vuhant, és törölték a városból induló összes repülőjárot és vonatot. Ez segítene megmagyarázni, hogy miért terjedt el olyan gyorsan a vírus az országban, állították, és hozzátették, hogy a megállapításaik „arra utalnak, hogy ennek a vírosnak a megfékezése különösen nagy nehézséget fog jelenteni”.

A betegség VALÓBAN cseppfertőzés útján terjed. De az emberi test sokféle módon képes ilyen mikroszkopikus méretű, vírussal teli cseppeket előállítani.

Ha több ezer tünetmentes vagy preszimptomatikus fertőzött van a közösségekben, hogyan adják át a betegséget, ha egyszer nem köhögnek vagy tüsszentenek? Végül is, ahogyan biztosan mind hallottunk erről, ez a betegség elsősorban cseppfertőzéssel terjed.

A WHO-nál dolgozó Van Kerkhove szerint a kutatások jelenleg azt mutatják, hogy a vírus átadásához folyadékcseppek szükségesek, amelyek a fertőzött szájából vagy orrából a másik személy szemébe, orrába vagy szájába jutnak. (Úgy is megfertőződhetünk, ha szennyezett felülethez érünk, amelyre ilyen csepp hullott, majd a szemünkhöz, orrunkhoz vagy szánkhoz nyúlunk.)

De a cseppfertőzés nem csak tüsszentéssel vagy köhögéssel történhet.

„Az emberek krákognak” – mutatott rá Van Kerkhove. „Egyesek köpködnek beszéd közben.” Megborzongtam.

Angela Rasmussen, a Columbia Egyetem Mailman Intézetének virológusa sokkal szemléletesebben is elmagyarázta. „A cseppecskék nem feltétlenül olyan nagyok, mint mondjuk az esőcseppek. Beszéd közben aeroszolokat bocsátunk ki.”

„Ha kimegyünk a lakásból, és odakint nagyon hideg van, látjuk a leheletünket – ez a kilélegzett aeroszol” – tette hozzá.

Ez nem azt jelenti, hogy a koronavírus „aeroszolként” terjed – ezt a terminust használja sok kutató arra, hogy a vírusrészecskék hosszú ideig megmaradnak a levegőben. Ugyanez vonatkozik például a kanyaróvírusra, és ezért olyan fertőző ez a mikroorganizmus.

Ez viszont azt jelenti, hogy ha közvetlenül egy fertőzött személy mellett állunk, aki beszél hozzánk, vagy ha például egy éneklő emberekkel teli teremben vagyunk, akik egy zárt térben eresztik ki a hangjukat, lesznek a levegőben aeroszolok, és igen, előfordulhat, hogy belélegezzük azokat.

Ami még mindig nem világos, az az, hogy milyen távolságra kell állni másoktól, hogy ténylegesen megóvhassuk magunkat a koronavírus-cseppektől. A WHO szerint 1 méterre. Az Amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) szerint 1,5-2 méterre. Lydia Bourouiba, a Massachusetts Műszaki Egyetem hidrodinamika-szakértője múlt héten publikált egy dolgozatot, amelyben azt írta, hogy „a kilégzési csúcssebesség olyan felhőt hozhat létre, amely mintegy 7-8 méter hosszú is lehet”. Dr. Anthony Fauci, az Allergia és Betegségek Országos Intézetének igazgatója később ezt a tanulmányt „rendkívül félrevezetőnek” nevezte.

Bár a pontos méréseket még vita övezi, az általam megkérdezett szakértők azt mondták, hogy ha el kell mennünk otthonról, a legbiztonságosabb, ha a szabadban vagyunk, mivel ott a hozzánk közel kerülő mikroorganizmusokat a szabad levegő „hígíthatja”. Bár természetesen ez sem kockázatmentes, érdemes mérleget vonni e kockázat és például aközött, hogy milyen előnyökkel jár mentális és fizikai egészségünk szempontjából, ha elmegyünk futni. Ezért a szakértők azt mondják, hogy továbbra is járjunk ki a szabadba sportolni,  közben tartsunk legalább 2 méter távolságot.

Valószínűleg akkor fertőzünk a legjobban, miután elkaptuk a vírust, de még nem tudjuk, hogy betegek vagyunk.

Tehát van egy olyan vírus, amely úgy is tud fertőzni, ha az emberek egymástól 1-2 méterre vannak, egy beszélgetés során, talán néhány óvatlan torokköszörülés segítségével, miközben a fertőzött személynek vagy egyáltalán nincsenek tünetei, vagy néhány olyan enyhe tünete van, amelyet szinte észre sem vett.

Ez egy kellemetlen járvány kitöréséhez önmagában is elég, de a jelenlegi koronavírusnak van még egy olyan aspektusa, amely tovább erősíti fertőzőképességét. Több tanulmány is megállapította, hogy az emberek a betegség korai szakaszában több vírust ürítenek, mint a későbbi szakaszokban.

Az „ürítés” terminusról talán egész más jut eszünkbe, de nem jelenti azt ténylegesen, hogy a betegekből fertőző felhők formájában virionok (vírusrészecskék) szabadulnak ki. Ezt a kifejezést a kutatók a fertőzött személyből származó virális RNS mennyiségének az olyan módszerekkel gyűjtött mintákból történő mérése során használják, mint például a garatváladek-vétel.

A kínai Kantonban (Guangzhou) 94 beteg bevonásával végzett vizsgálat azt állapította meg, hogy „a tünetek kezdetekor mutatkozik a legnagyobb vírusterhelés a garatváladek-mintákban”, és arra a következtetésre jutott, hogy a betegek közvetlenül a tünetek megjelenése előtt fertőznek a leginkább. Ezt a vizsgálatot online, nyomtatás előtti változatában publikálták (szakmai elbírálás még nem volt), de a vezető szerzője, Dr. Gabriel Leung, a Hongkongi Egyetem orvostudományi dékánja elmondta, hogy a Nature Medicine folyóirat publikálás céljából már befogadta. Egy másik, szintén hongkongi kutatók által végzett és múlt héten a Lancet folyóiratban megjelent vizsgálat azt állapította meg, hogy a vírusterhelés – ez esetben nyálmintában – „a tünetek kezdete utáni első hétben volt a legmagasabb, és később csökkent”.

A Lancetben megjelent tanulmány szerzői megjegyezték, hogy ez a profil ellentétes a COVID19 koronavírus-unokatestvéreivel, a SARS-szal, ahol a vírusterhelési csúcs a 10. nap körül van, és a MERS-szel, ahol pedig a tünetek kezdete után két héttel mutatkozik. A COVID19 „vírusterhelési profilja” a szerzők szerint valójában sokkal inkább hasonlít az influenzáéhoz, amelynek „csúcsa szintén a tünetek kezdetekor jelentkezik”. Úgy gondolják, hogy a vírusterhelés korrelál a beteg fertőzőképességével, és amikor a csúcs a betegség lefolyása során később alakul ki, valószínűbb, hogy a beteg már orvoshoz fordult, le is tesztelték, és vagy megkezdték nála a kezelést, vagy önkéntes karantént javasoltak számára.

A COVID19-betegek esetében a betegség lefolyásának korai szakaszában mutatkozó magas vírusterhelés „azt jelzi, hogy [a vírus] még akkor is könnyen átadható, ha a tünetek viszonylag enyhék”, írták a Lancetben megjelent tanulmány szerzői. Ez a megállapítás „magyarázat lehet a járvány gyors terjedésére”.

Mindezek következtében kifejezetten nehéz meghatározni a munkahelyi előírásokat.

Nehéz e ravasz vírus ellen átfogó irányelveket meghatározni. „Az ajánlásunk az, hogy ha valaki rosszul érzi magát, maradjon otthon” – mondta Van Kerkhove (WHO). Ez könnyen betarthatónak tűnik, de a beszélgetésünk után már nem voltam biztos abban, hogy hogyan lehet kivitelezni. Mit jelent pontosan az, hogy „rosszul”? Ha úgy ébredek, hogy kapar a torkom, honnan fogom tudni, hogy az szezonális allergia vagy akár a COVID19 egy korai tünete? Mikor mondhatjuk, hogy a fejfájás csak egyszerű fejfájás?

Szerencsésnek mondhatom magam, mert az elmúlt hónapban otthonról dolgozhattam, és csak ritkán kell elhagynom a lakásomat. De sokan nem ennyire szerencsések. Michael Grabell kollégám írt nemrég a húscsomagoló üzemekben dolgozókról, akiknek gyakran még fizetett betegszabadságuk sincsen, és egymás közvetlen közelében dolgoznak. Még ha papíron azt is mondják a munkaadók, hogy „nem akarják, hogy a magukat betegnek érző munkatársak bejöjjenek dolgozni”, nem világos, hogy mikor számít valaki elég „betegnek” ahhoz, hogy ne kerüljön bajba.

Megkérdeztem a CDC-t (Amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ) – figyelembe véve mindazt, amit saját vizsgálataik állapítottak meg a tünetmentes átvitellel kapcsolatban –, hogy a munkahelyeknek mi alapján kell kidolgozniuk a működési elveiket, és az ügynökség erre az oldalra irányított, amelyen a következők szerepelnek: „A tünetekkel (azaz láz, köhögés vagy légszomj) rendelkező munkavállalók értesítsék a felettesüket, és maradjanak otthon.”

A WHO utasításaihoz hasonlóan ez sem oldja meg azokat a kérdéseket, amelyek egy olyan vírus kapcsán merülnek fel, amelyet az emberek már a tünetek jelentkezése előtt is terjeszthetnek. De az is érthető, hogy a hivatalok miért az olyan fekete-fehér szempontok köré építik fel az iránymutatásaikat, mint például a láz (amely objektíven mérhető) és a köhögés (amely szintén egyértelmű tünet). Gyakorlatilag megoldhatatlan a CDC számára, hogy a koronavírus által kiváltott összes lehetséges tünetet számításba vegye, különös tekintettel a szubjektívebbekre, mint például az enyhe fejfájás vagy a fáradékonyság, még akkor is, ha egyes esetekben ezek a COVID19 korai tünetei lehetnek.

Dr. Raphael Viscidi, a John Hopkins Orvostudományi Egyetem gyermekgyógyász professzora, aki a SARS koronavírus elleni védőoltáson is dolgozott, megjegyezte, hogy a lakosságra és a nélkülözhetetlen munkavállalókra más-más előírások vonatkoznak, és ennek megvan a jó oka.

„A lakosságnak szánt üzenet legyen határozott, következetes, és azt minél többször el kell ismételni: A lehető legnagyobb közösségi távolságtartást kell alkalmaznunk” – mondta. „Ugyanakkor az is eszünkbe juthat, hogy jó, de mi van azokkal, akiknek muszáj dolgozniuk?”

A munkaerő-hiánnyal küzdő kórházak nem engedhetik meg maguknak, hogy konzervatív irányelveket fogalmazzanak meg, azt tanácsolva a munkatársaknak, hogy még a tünetek jelentkezése előtt vonuljanak önkéntes karanténba, akkor sem, ha igazoltan fertőzött személyekkel érintkeztek.

„A gond az, hogy szükség van egészségügyi dolgozókra, mivel a kritikus állapotú betegeket muszáj ellátni, ezért esetükben valószínűleg kivételt kell tennünk” – mondta Shaman (Columbia Egyetem). „És ezeknek a dolgozóknak az egyéni védőfelszerelésükre (EVF) kell támaszkodniuk, ez akadályozza meg ugyanis, hogy a betegséget másoknak is átadják.”

Viscidi elismerte: „Egyfajta üzenet szól azoknak, akiket arra kérünk, folytassák a munkát, és egy másfajta üzenet szól a lakosságnak. Tény, hogy vannak olyanok, akik kénytelenek valamivel nagyobb kockázatot vállalni.”

A rendelkezésünkre álló eszközökkel kell leküzdenünk a vírust. Most elmondjuk, hogyan.

Mivel a csak a tüneteken alapuló iránymutatások nem tökéletesek, egyéb stratégiák segítségével kell tetten érnünk azokat, akik átcsúsznak az általánosabb „ha rosszul érzed magad, maradj otthon” típusú ajánlások jelentette réseken.

Az elmúlt napokban megjelent a maszkok iránti lelkesedés, és sokan javasolják a szájmaszkok széles körű használatát a lakosság körében. Az elképzelés az, hogy a maszkok megakadályozhatják, hogy a cseppek nagy távolságra jussanak el egy olyan személytől, aki még nem tudja, hogy fertőzött.

A Hongkongi Egyetemen dolgozó Leung támogatja ezt az ötletet. „Az lenne a legjobb, ha a közterületeken mindenki maszkot viselne” – mondta, amikor a tünetmentes átvitel problémájának megoldásáról kérdeztem. De arra is rámutatott, hogy ennek a tervnek van gyakorlati akadálya – „Természetesen ez megoldhatatlan bizonyos helyeken, ahol még a kórházi dolgozóknak sem jut elég maszk”, ami az Egyesült Államok nagy részére igaz.

Miután több hónapon át azt mondták, hogy az egészséges embereknek nem kell szájmaszkot hordaniuk, a kormánytisztviselők ma már egyetértenek azzal, hogy a szájmaszkokat sokkal szélesebb körben, közösségi szinten érdemes viselni, mondta Fauci kedden a CNN-nek.

Kellő mennyiségű szájmaszk hiányában – amelyet ráadásul megfelelően kell viselni ahhoz, hogy hatásos védelmet nyújtson – a WHO és a CDC is hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a közösségi távolságtartás. „A COVID19 az egymással szoros kontaktusban lévő emberek között terjed” – olvashattuk a CDC egyik nyilatkozatában. „A CDC ezért azt javasolja, hogy tartsunk legalább 1,5-2 méter távolságot egymástól, így a fertőzöttek nem terjesztik a betegséget, és az emberek beteg személlyel való érintkezés révén nem teszik ki magukat a fertőzésnek.”

A közösségi távolságtartás nem csak egyénként véd minket, hanem minél inkább betartja a tágabb közösség ezeket az iránymutatásokat, és otthon marad, annál kevesebb olyan vírus kering a közösségben, amely potenciálisan megfertőzheti a mentősöket, az élelmiszerbolti dolgozókat, a közszolgáltatásban dolgozókat és más nélkülözhetetlen munkavállalókat.

Azon munkavállalókkal kapcsolatban, akiknek muszáj a munkahelyükön személyesen megjelenniük, Rasmussen (Columbia Egyetem) elmagyarázta, hogy a dózis is számít. Ezt ösztönösen is megérthetjük. Ha egy fertőzött személy közvetlenül ránk tüsszent fél méteres távolságból, és beteríti az arcunkat a trutyijával, sokkal jobban fogunk aggódni amiatt, hogy esetleg betegek lehetünk, mintha egyetlen vírus landolt volna a szánkban.

„Nem mindig olyan egyszerű a helyzet, hogy az ember egyetlen fertőző részecskével érintkezik, és máris megfertőződik” – mondja Rasmussen. „Általában e részecskéknek el kell érniük bizonyos számot ahhoz, hogy megtámadhassák az immunrendszert, átjussanak az orrban és a torokban található nyálkahártyán, érintkezzenek egy olyan sejttel, amelyen van vírusreceptor, majd bejussanak a sejtbe, és elkezdjenek szaporodni.”

Így érdemes növelni a vírus „felhígításának” esélyét. Ez azt jelenti, hogy az olyan munkahelyeknek, mint a húscsomagoló üzemek és raktárak, mindent meg kell tenniük azért, hogy a munkavállalók be tudják tartani a szükséges távolságot, és ne tartsanak tömeges beltéri megbeszéléseket, ahol a cseppek nagyobb valószínűséggel maradnak meg, és nincs esély arra, hogy a szél elfújja őket. És természetesen a vállalatoknak nagyvonalúan kell kezelniük a betegszabadságokat, hogy a dolgozók óvatosságból otthon maradhassanak, ha nem érzik jól magukat.

A tesztelésről se feledkezzünk meg! A tesztelés kritikus fontosságú, mert segítségével az emberek még a tünetek megjelenése előtt megtudhatják, hogy betegek-e, és ha igen, önkéntes karanténba vonulhatnak. Tágabb értelemben a tesztelés abban segíti a közegészségügyi tisztségviselőket, hogy feltárják, merre terjed a betegség, és lehetővé teszi számukra, hogy oda irányítsák az erőforrásokat.

Nagyot tévedtem, amikor azt gondoltam, hogy az újfajta koronavírus egyszerűen megfékezhető. Igazán aljas nyavalyáról van szó. De tudom, hogy lehetünk nála okosabbak. Még ha a COVID19 nem is tűnik el, és szezonális betegséggé válik, ha mindent beleadunk, szerintem elég jó esélyünk van arra, hogy ezt a lopakodó betegséget megfékezzük.

A riport elkészítéséhez Joe Sexton is hozzájárult.

tünetmentes vírushordozó
Tovább információk a tünetmentes vírushordozókról itt.