Eredeti cikk dátuma: 2020. május 13.
Eredeti cikk címe: Coronavirus: Prevent Seeding and Spreading
Eredeti cikk szerzői: Tomas Pueyo
Eredeti cikk elérhetősége: https://medium.com/@tomaspueyo/coronavirus-prevent-seeding-and-spreading-e84ed405e37d
Eredeti cikk státusza:
Fordító(k): dr. Serly Julianna, Vinkovits Mária
Lektor(ok): -
Nyelvi lektor(ok): Szemők Ildikó
Szerkesztő(k): Grafikonok: Fazekas Bálint; képek: Kecskeméti László; feltöltés: Vinkovits Mária
Figyelem! Az oldalon megjelenő cikkek esetenként politikai jellegű megnyilvánulásokat is tartalmazhatnak. Ezek nem tekinthetők a fordítócsoport politikai állásfoglalásának, kizárólag az eredeti cikk írójának véleményét tükrözik. Fordítócsoportunk szigorúan politikamentes, a cikkekben esetlegesen fellelhető politikai tartalommal kapcsolatosan semmiféle felelősséget nem vállal, diskurzust, vitát, bizonyítást vagy cáfolatot nem tesz közzé.
Az oldalon található információk nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultációt és kivizsgálást, ezért kérjük, minden esetben forduljon szakorvoshoz!
A koronavírus: a szétszóródás és a terjedés megelőzése
Vajon korlátozni kellene az utazást? Beszüntetni a zenei fesztiválokat? Mi a helyzet az iskolákkal? Milyen üzletek legyenek nyitva? Milyen társadalmi eseményeket engedélyezhetünk?
Ez az írás A koronavírus táncórát ad című cikkünk ötödik része, egy olyan sorozaté, amelyben mélységeiben próbáljuk megérteni, hogy az egyes országoknak mit kell tenniük ahhoz, hogy táncolhassanak, azaz újranyithassák a gazdaságukat egy újabb járványkitörés veszélye nélkül.
Az országok újra megnyílnak. Le akarják másolni az olyan országok sikerét, mint Dél-Korea vagy Tajvan. Most már tudjuk, hogy ez lehetséges, ha eleget tesztelnek, ha megfelelően alkalmazzák a kontaktkutatást, az izolálást és a karantént, kötelező jelleggel elrendelik a maszkviselést, hangsúlyozzák a higiénia betartását, korlátozzák a társas érintkezéseket és tájékoztatják az embereket.
Ezek az intézkedések nevetségesen olcsók a gazdaság lezárásához képest. De vajon elegendőek? Az iskolákat is be kell zárnunk? A boltokat? A zenei fesztiválokat? Le kell állítanunk a turizmust? Léteznek másfajta intézkedések, amelyek gazdasági szempontból drágák, de szükségesek a vírus kordában tartásához?
Jöjjenek előbb a rossz hírek:
- Valószínűleg hónapokra nagyon le kell lassítanunk a nemzeti és nemzetközi turizmust.
- A nagy eseményeket, mint a szakmai vásárok vagy zenei koncertek, egyelőre szintén nem szabad megtartani.
És a jó hírek:
- Egy irányba vagy nagyon hosszú utakra továbbra is tudunk utazni.
- Bizonyos módszerekkel felgyorsíthatjuk a turizmus újranyitását.
- Valószínűleg újranyithatjuk az iskolákat.
- Egyértelmű rendelettel kell szabályozni, mely üzleteknek kell újra megnyitniuk. A legfontosabb talán a bankok, továbbá az élelmiszer- és vegyesboltok nyitva tartása, a legkevésbé fontosak pedig a kávézók, cukrászdák és az edzőtermek megnyitása.
Rendben, akkor tegyünk így!
Képzeljük el, hogy az országunk meglehetősen jól használta a pörölyt és most készen áll a táncra. Néhány terület még mindig járványügyi zárlat alatt van, de a gazdaság lassan megnyílik. A hatóságok óvatosak: a maszkviselést erőteljesen megkövetelik, minden kontaktot lenyomoznak, minden beteget hotelszobában izolálnak, és a karantént a mobiltelefonos mozgás nyomon követésének segítségével tartatják be.
Az ön országának most két célja van:
- Megvédeni a biztonságos területeket a járvánnyal érintett területekről származó fertőzéstől. Ezt úgy fogom hívni: az új esetek szétszóródásának megelőzése.
- Megelőzni, hogy ezek a gócok újabb járvány kiindulópontjai legyenek. Ezt úgy fogom hívni: a terjedés megelőzése.
Az országoknak meg kell előzniük a szétszóródást és a terjedést.
A szétszóródás megelőzéséhez utazási korlátozásokra van szükség.
A terjedés megelőzéséhez a társasági összejövetelek korlátozása szükséges.
Mióta a legtöbb ország újra megnyitott, és elkezdték újra engedélyezni a társasági összejöveteleket, még sürgetőbbé vált, hogy a terjedésről beszéljünk. Először ezt a témát fogjuk körüljárni, azután megvizsgáljuk az utazás miatti szétszóródást is.
A koronavírus kedvenc eseményei
Szuperterjesztők
Ahogy már én is írtam róla korábban, talán már önök is hallottak a dél-koreai szuperterjesztőről:

Egy személy, a 31-es számú beteg több mint 5000 fertőzést okozott. Ez jelentette akkoriban a dél-koreai esetek nagy többségét. Május közepére ez az egyetlen személyhez köthető esetszám jelentette az összes esetszám több mint 40%-át az országban – és akkor még nem számítottuk bele azt a terjedést, ami azóta történhetett. Ha ez az ember nem adta volna tovább a fertőzést, Dél-Koreában talán egyáltalán nem alakult volna ki járvány, mint ahogy Tajvanon sem alakult ki.
Talán hallották, hogy ezt a 31-es számú páciens okozta, aki kétszer is ellátogatott egy megatemplomba. Elképzelhető, hogy nem tudják, hogyan is nézhet ki egy ilyen szertartás.

Szertartás a Shincheonji Egyházban.
Forrás
Ebben a templomban emberek ezrei hosszú időn át ülnek egymáshoz közel, és tilos szemüveget vagy maszkot viselni; mindenki hangosan énekel és imádkozik. Az egyház nem engedélyezi a hiányzást a szertartásról, még ha valaki beteg, akkor sem. Ezért ment el a 31-es számú páciens két egymást követő vasárnap is betegen a szertartásra.
A cikksorozat 2. részében elmagyaráztam, hogyan terjed a vírus: cseppek és aeroszolfelhők segítségével, amit köhögéssel vagy énekléssel, sőt még beszéddel is kijuttathatunk a szervezetünkből. Azt is megtárgyaltuk, hogy a vírus azokat a zárt tereket kedveli, ahol hosszabb időszakra kerülnek közeli kapcsolatba egymással az emberek.
Ez a megatemplomi környezet minden feltételnek megfelel, amely növeli a fertőzési rátát – hosszú ideig tartó beszéd, éneklés és hosszasabb tartózkodás zárt terekben –, különösen mivel senkinek sem engedélyezik a maszk vagy szemüveg viselését.
Ahogy azt az 1. részben láttuk, valami hasonló történt a szingapúri közösségi szállásokon is.

Emlékeztetőül, ez a kép a legnagyobb közösségi szálláson készült az országos kijárási korlátozás bevezetése után.

A helyzet ugyanaz: ezek azok a helyek, ahol sok ember tartózkodik összezsúfolódva, amelyekre szoros társadalmi interakciók jellemzőek, ami valószínűleg sok beszéddel jár.
2. fotó: Egy szingapúri közösségi szállás belülről

Vendégmunkások a szobájukban a szingapúri WestLite Toh Guan közösségi szálláson. Fotó: EPA. Forrás: South China Morning Post. Amint azt látni lehet, a terjedés valószínűleg nem az ő hibájuk volt, sokkal inkább az életkörülményeik elkerülhetetlen következménye.
A koronavírus könyörtelen terjedésére a társasági összejöveteleken sok hasonló példát lehet hozni. Az egyik egy Washington állambeli kórus, ahol hangosan énekelnek az emberek, közel egymáshoz, hosszú időn át. A 60 kórustagból 45-en betegedtek meg.
Európa-szerte több mint 4000 ember fertőződött meg valószínűleg egy csapos miatt Ischglben, ahol gyakoriak a síelés utáni partik.
A Gangelt környéki német térségben 1500-an fertőződtek meg egy karnevál során, ahol az emberek összejöttek, beszélgettek, énekeltek és pusziszkodtak.

A másik legnagyobb németországi járványkitörés szintén egy ünnepségnek köszönhető. 600 esettel országos szinten a német Tirschenreuth járás vezeti a listát a sörfesztiválokon mért legmagasabb egy főre jutó esetszám tekintetében.
Ez a kép az eseményen készült:


A lista folytatódik:
- A sydney-i Bondi Beach-en legalább 30-an fertőződtek meg, miután egy zsúfolt táncos rendezvényen vettek részt az utolsó éjjel, mielőtt betiltották az 500 főnél nagyobb rendezvényeket.
- Franciaországban a Porte Ouverte keresztény templomban egy négynapos ünnepre 2500 hívő gyűlt össze, közülük sokan megfertőződtek és országosan elterjesztették a betegséget, az áttételesen megfertőzöttek közül 250-en a Strasbourg-i Egyetemi Kórházban dolgoztak, továbbá 263 korzikai esetet is regisztráltak emiatt.
- Egy februári olaszországi focimeccs, amelyen a bergamói Atalanta és a spanyolországi Valencia csapata mérkőzött egymással, szintén a betegség terjedésének gócpontja volt, később ebből indult a bergamói járvány, ami Olaszországban az egyik legnagyobbnak bizonyult.
- Még Szöulban, Dél-Korea fővárosában is, amely ország az egész világot tekintve az egyik leghatékonyabb volt a koronavírus kezelésében, 2100 bárt és klubot zártak be május közepén, miután egyetlen fertőzött személy öt klubba látogatott el egy hosszú hétvégén, és ezzel legalább 100 embert fertőzött meg. Több mint 1900 kontaktszemélyt kutatnak fel éppen.
De a terjedés nem korlátozódik a tömeges ünnepségekre.
Az esküvők, temetések és születésnapi ünnepségek az Egyesült Államokban a korai terjedés 10%-át okozták. Például egy chicagói férfi egy temetésen 16 másik embert fertőzött meg, akik közül 3 később meghalt. Ez így logikus is, hiszen ezeken az eseményeken az emberek órákat töltenek együtt, megérintik egymást, ölelkeznek és beszélgetnek. Ezen az 50 fős partin a résztvevők több mint fele megfertőződött, és ezek a személyek tovább terjesztették a vírust az USA-ban és a világon.
Ezek a szuperterjesztői események az üzleti világban is megtörténtek.
Legalább 115 húsfeldolgozó üzemből jelentettek járványt az USA-ban, ami legalább 5000 dolgozót érintett.

A bostoni Biogen konferencián március elején nagyjából 100-an fertőződtek meg és vitték szét a vírust hat másik államban. Egy ghánai halfeldolgozó üzemben egy dolgozó több mint 500 munkatársát fertőzte meg.
És a fertőzés átadásának lehetősége nem korlátozódik a fizikai munkára. Egy telefonos ügyfélszolgálati dolgozó közel 100 munkatársát (az összes kb. 45%-át) fertőzte meg Dél-Koreában.

Mondjunk búcsút a nyitott irodáknak.
Az egész világon időről időre ugyanezt a mintázatot látjuk. A szoros közelség, a társadalmi interakciók, az éneklés, a beszélgetés, a táncolás, az ölelkezés, a pusziszkodás, mind hosszú időn át, zárt térben… Egy olyan mintázat, ami egybecseng a modellel, amelyben a legtöbb fertőzés cseppek és aeroszolfelhő útján, köhögéssel, beszéddel vagy énekléssel történik. Nem hallottunk moziból induló járványkitörésről, például ahol az emberek többnyire csendben vannak, és egész végig el sem hagyják az ülőhelyeiket.
Egy (nyomtatás előtti) tudományos publikációban, amelynek @Carl Juneau PhD a vezető szerzője, és amelyben én társszerző vagyok, publikációk százait tekintettük át. Az influenza tekintetében a bizonyítékok elég vegyesek voltak, de úgy tűnik, hogy az események típusa és időzítése az, ami számít. Azt találtuk, hogy az influenza valószínűleg inkább hosszú, beltéri eseményeken terjed, ahol az emberek összezsúfolódnak. Egy másik tanulmány szerint az influenza esetében a tömegrendezvények korlátozása csak a járványkitörés kezdetekor volt hasznos (de alig volt hatása 20 nappal a fertőzési csúcs után). Íme, néhány releváns idézet nemrégiben megjelent publikációkból:
„Az elérhető legjobb bizonyítékok alapján leginkább a többnapos eseményekhez kapcsolódó zsúfolt közösségi szállások hozhatók összefüggésbe a megnövekedett kockázattal. A tömegrendezvények nem homogének, és a kockázatot eseti alapon kell értékelni. – Nunan és Brassey (2020. március), Oxford University, nem elbírált.
Az eredmények arra utalnak, hogy az események törlése 35%-kal csökkentheti a COVID19 fertőzőképességét. Sugishita et al. (2020. március), nem elbírált.
Ferguson és munkatársai az Imperial College-ből úgy gondolják, hogy a nyilvános események korlátozása kb. 12,5%-kal csökkentheti a fertőzési rátát.
E bizonyítékok birtokában egyre egyértelműbb, hogy a koronavírus kedveli a társasági összejöveteleket és a zsúfolt helyeket. Lehetséges, hogy azoknak, akik szeretnek nagy társaságban megfordulni és új emberekkel találkozni, a következő néhány hónapban le kell mondanunk erről. Ez különösen akkor igaz, ha nagyon sok új emberrel szoktunk találkozni.
A társadalmi háló
Egy másik publikációban azt vizsgálták, hogy a fertőző betegségek valójában hogyan terjednek a társadalmi csoportokban. Minél nagyobb a csoport, annál gyorsabb a terjedés az egész csoporton belül.

Vegyük például a zöld vonalat, amire az van írva: n = 20. Ez egy 20 fős csoportot reprezentál. Ez a vonal mutatja, hogy a vírus fertőzési rátájának növekedésével nő az adott csoportban megfertőzöttek aránya. És ez sokkal gyorsabban zajlik, mint az egész lakosságot tekintve (alsó, szaggatott vonal). Egy 100 fős csoportból csaknem mindenki meg fog fertőződni, még alacsony fertőzési arányszámnál is.
Hasonlítsuk össze egy zenei koncert 10 000 fős létszámát egy osztály 20 fős létszámával. A koncerten nagyobb a valószínűsége, hogy legalább egy ember fertőzött, mint egy iskolai osztályban. Ehhez adódik még hozzá, hogy minden egyes ember sok más emberrel kerül szoros kapcsolatba, míg az osztályban ez 20 főben maximált. Ráadásul a zenei koncert résztvevői nem ismerik egymást. Nagyon eltérő társadalmi csoportokból érkeznek, úgyhogy a vírus ezután az összes csoportban terjedni fog, és ezek az emberek magukkal viszik a vírust a saját csoportjukba, megfertőzve ezzel a többi csoporttagot. Az osztály vonatkozásában ezzel ellentétben, mivel mindig ugyanaz a csoport találkozik, ha valaki megfertőződik, a fertőzés nagyrészt a csoporton belül marad.
A nagy események nem csak egy kicsivel rosszabbak, mint a kis események. Sokkal-sokkal rosszabbak.
A következő néhány hónapban mélyrehatóbb kutatással talán fény derülhet arra, hogy a különféle társasági összejövetelek pontosan milyen hatást gyakorolnak a koronavírus terjedésére. Addig csak gyanítani tudjuk:
- El kell kerülni az olyan társasági összejöveteleket, ahol sok ember közel van egymáshoz, énekel, sokat beszél vagy vegyül egymással.
- A beltéri, zárt helyek sokkal rosszabbak, mint a kültéri tevékenységek.
- Az idő is számít. A rövid idejű találkozókkal valószínűleg nincs gond. Az órákig tartókkal már annál inkább.
- A különböző társadalmi csoportok keveredése különösen rossz.
- Ezzel ellentétben a kis kültéri események, ahol az emberek nem beszélgetnek vagy nem kerülnek közeli kontaktusba egymással, valószínűleg biztonságosak, különösen, ha betartják az olyan intézkedéseket is, mint a maszkviselés és a fizikai távolságtartási, továbbá ügyelnek a személyi higiéniára.
Ezen tények alapján hogyan tudjuk eldönteni, milyen eseményeket lehet engedélyezni?
Társasági összejövetelek korlátozása: A terjedés megelőzése
Bevezethetünk néhány ökölszabályt. Például:
- A mozik vagy klasszikus zenei koncertek valószínűleg sokkal biztonságosabbak, mint a rockkoncertek. Az előbbieknél korlátozott számú ember ül közel egymáshoz, de alig-alig érintkeznek és nem beszélgetnek egymással. Maszkot is viselhetnek, ha szükséges, és akár egymástól két méterre is ülhetnek. Egy nagy létszámú rockkoncerten nehéz nem énekelni, mozogni, vagy nem kerülni közeli interakcióba nagyon sok körülöttünk álló emberrel.
- Az iskolai és kis üzleti rendezvények, amin ugyanazok az emberek vesznek részt újra és újra, sokkal biztonságosabbak, mint a nagy üzleti kiállítások, üzleti utak vagy nagy sportesemények. Ha valaki megfertőződik az iskolai hálózatban, sokan elkaphatják tőle, de legalább nem terjed túl sok helyre azon a hálózaton kívül.
- Ha esküvő előtt áll, vagy törölje az eseményt, vagy halassza el, vagy tartsanak kis ceremóniát a szabad ég alatt, ahol az emberek maszkot viselnek, és ne öleljék meg egymást, a lehető legkevesebb ideig beszélgessenek egymással, különösen egymás közvetlen közelében tartózkodva. Mivel ezeket a szabályokat nagyon nehéz lenne betartani, sokkal biztonságosabb úgy, ahogy van, elhalasztani az eseményt. Ha mégis megtartják az esküvőt, mondják el a nagymamának vagy a cukorbeteg unokatestvérnek, hogy nagyon szeretik őket, de sajnos nem kellene fizikailag jelen lenniük az eseményen. Elég silány helyettesítő, de ilyen körülmények között az online közvetítés az egyetlen biztonságos opció.
A fentiek mind korai következtetések a jelenlegi – de szegényes – bizonyítékok alapján. Ezek a következtetések változni fognak. De ezekkel legalább át tudjuk látni, milyen kockázatos lehet egy adott esemény. Most megpróbálunk eljutni oda, hogy meg tudjuk becsülni, hány fertőzés fog történni egy adott eseményen.

Megjegyzés: Mindezek a számok becslések, azon alapulnak, amit olvastam. Biztos vagyok benne, hogy helytelenek. Manapság a döntéseink ilyen megalapozott becsléseken alapulnak. Remélhetőleg ez új kutatásokra fog sarkallni, hogy e becsléseket megfelelően számszerűsíteni.
Ez a táblázat azt próbálja megbecsülni, hány fertőzést okozhatnak a különböző események. Láthatjuk, hogy a moziban a filmnézés talán csak egy fertőzést okozhat, míg egy nagy vásár akár 20 000-et is.
Ez az egyenletnek csak az egyik oldala: a társasági összejövetelek engedélyezésének költsége. A másik oldal a haszon.
A társasági összejövetelek költség-haszon elemzése
Ha kiszámoltuk az eseményenkénti költséget – a fertőzéseket –, akkor ki lehet számolni az egy eseményre jutó hasznot is, és végül mindent összehasonlítani, mint almát az almával.

Ha minden országban rendelkezésre áll egy ilyen táblázat, ami tükrözi a realitást, abból sokféle következtetést lehet levonni:
- 1. Megéri-e megtartani az eseményt a költség-haszon elemzés alapján? Például ebben a modellben az opera-előadás haszna fertőzésenként 33 000 USD. Ez a legnagyobb egy főre eső hasznot hozó esemény (ismétlem: a számítás biztosan nem pontos, csak szemléltetésül szolgál). De mennyi egy fertőzés költsége az egész társadalmat tekintve? Ha az egészségügyi rendszer alapján feltételezzük, hogy a költség csupán 10 000 USD fertőzésenként, akkor engedélyeznünk kellene az opera-, színházi és mozielőadásokat, valamint a nagyobb konferenciákat és kongresszusokat, viszont nem szabadna engedélyezni az olyan eseményeket, mint a nagyszabású vásárok vagy zenei koncertek, mivel ezek értéke 10 000 USD alatt van fertőzésenként.
- Hogyan tudjuk számításba venni azt a hasznot, amelyek túlmutatnak a szigorúan pénzbeli értéken, mint például a pszichológiai, etikai vagy jogi érték?
- Hogyan változik ez a prevalencia változásával? Mi az a prevalencia, azaz egy adott időpontban tapasztalt előfordulási gyakoriság (esetszám), amikor meg lehet rendezni az ilyen eseményeket? Hogyan változik ez területenként? Meg lehet tartani az eseményeket azokon a területeken, ahol nagyon alacsony az esetszám? Milyen prevalencia esetén milyen típusú eseményeket lehet megtartani?
- Hogyan lehet befolyásolni a kockázatot minden egyes eseménytípusr vonatkozásában? Kell-e kényszeríteni a maszkviselést? Lehet-e kényszeríteni az embereket arra, hogy csak kevés emberrel érintkezzenek?
- Hogyan lehet ezeket a fertőzésenkénti hasznot összehasonlítani az országba érkező turisták által hozott haszonnal?
Ezen események engedélyezése talán jobban megéri, ha intelligens intézkedéseket hozunk.
Például ha a QR-kódos szkennelés kötelező egy eseményre történő belépéskor, és mindenkinek engedélyeznie kell folyamatosan a bluetooth-kapcsolatot, hogy regisztrálni lehessen, ki kihez áll közel, akkor ha később kiderül egy adott személyről, hogy fertőzött volt, vissza lehet követni mindenkit az eseményen, aki közel állt az illetőhöz, fel lehet velük venni a kapcsolatot, tesztelni lehet őket, és adott esetben izolálni vagy karanténba zárni. Ha a bejáratnál ellenőrzik a testhőmérsékletet, az már a belépéskor csökkentheti a potenciális fertőzések számát (de valószínűleg csak kevesebb mint a felével). Ha sikeresen elérjük, hogy az emberek viseljenek maszkot, az esemény megrendezése talán elfogadhatóvá válik.
A jó ellensége a tökéletes: miért van szükség tökéletlen keretekre?
Ez talán borzalmasan keménynek hangzik és pontatlannak tűnik, úgyhogy álljunk meg egy pillanatra, lépjünk egyet hátra, és próbáljuk megérteni, miért tesszük ezt!
A legtöbb döntéshozó csak hasraütésszerű számokra alapozza a döntéseit. Még ha nem is ismerik a pontos számokat, fejben akkor is elvégzik ezeket a számításokat. Ennek egyetlen oka van, mégpedig az, hogy ne fejben számoljunk, illetve lehetővé tegyük mindenki számára, hogy vitát folytasson egy közös nyelvezet segítségével.
Ha egy csoport tudós és politikus próbálja eldönteni, mekkora méretű tömegnél engedélyezzen bizonyos eseményeket, Ön szerint mi történik? Lehet, hogy nincsenek tisztában vele, de költség-haszon elemzést végeznek.
– Ha betiltjuk az 1000 fő feletti eseményeket, akkor az sok sporteseményre, vásárra és zenei rendezvényre is vonatkozik. Ez kemény.
– Igen, de ezek azok az események, amelyek a legtöbb fertőzést okozzák.
– De mi van azokkal a munkahelyekkel, amelyeket ezáltal elveszítünk?
– Gondolj arra, hogy hány halálesetet előzünk meg ezáltal!
A haszon meghatározása a költség-haszon elemzés során soha nem lehet pontos. Lehetetlenség a jelenleg rendelkezésre álló adatok birtokában pontos becslést adni. Az értéket az adja, ha egy közös nyelvet használva egy helyre gyűjtjük az összes előítéletünket, adatunkat és tudásunkat, ösztönös megérzésünket, céljainkat, problémáinkat és megoldásainkat, hogy meg tudjuk beszélni a dolgot és a lehető legpontosabb becslést tudjuk adni arra, mi a leghasznosabb a társadalom szempontjából.
Milyen üzleteknek kell kinyitniuk vagy bezárniuk?
A kutatók már alkalmazzák ezt a megközelítést, hogy meghatározzák, milyen üzleteket kell először megnyitni:

Megjegyzés: a veszélyt úgy kalkuláltuk, hogy figyelembe vettük a látogatások számát, az egyes látogatók számát, illetve azt, hogy egy-egy látogató mennyi időt tölt el az adott helyen. Tehát a bankok elég biztonságosnak tekinthetők a kevés számú látogató miatt, akiknek a száma időben nagyjából állandó, és akik nem töltenek el túl sok időt ott. Ezzel ellentétben sokan járnak edzőterembe és kávézóba, és ott sok időt töltenek – a kávézók esetében ráadásul egymással szemben ülve beszélgetnek. A fontosságot úgy számítottuk ki, hogy egy felmérés segítségével kombináltuk, mennyi embert foglalkoztat az egyes üzletek nyitva illetve zárva tartása, továbbá a foglalkoztatást és a bizonylatokat alapul véve azok mennyi javat termelnek. Fontos megjegyezni, hogy ez a modell nem tökéletes, mert nem veszi figyelembe a szemtől szembeni beszélgetést vagy az éneklést. Ezekre és ideális esetben olyan egyéb dolgokra vonatkozóan, mint az empirikus bizonyítékok, további modelleket kell bevezetni.
Ezen elemzés alapján (ami olyan valós adatokkal számolt, mint a mobilitás, a fogyasztói preferenciák és a kormányzati statisztikák) a bankokat és az élelmiszerüzleteket a legfontosabb nyitva tartani, míg a konditermeket és kávézókat zárva kell tartani, illetve ez utóbbiakat kell legutoljára megnyitni. Ez a becslés nem tökéletes, de ad egy közelítő prioritási iránymutatást az újranyitás rendjére:
- Ha zárva voltak, akkor a bankokat, pénzintézeteket, élelmiszerboltokat és vegyesboltokat kell először újranyitni.
- Ezután az áruházakat, főiskolákat és egyetemeket, ruházati és cipőboltokat, az autókereskedéseket és -szervizeket kell újranyitni.
- Ezt követhetik a bútorboltok, lakberendezési és elektronikai üzletek, fodrászatok és szépségszalonok, vasáruboltok, imahelyek, kaszinók, irodaszerboltok és mozik.
- Ezután nyithatnak a vidámparkok, könyvesboltok, múzeumok, kisállat-kereskedések és kisállatok tartásához kiegészítőket kínáló üzletek, valamint az ital- és dohányboltok.
- Az utolsók, amiket meg lehet nyitni, azok a sportboltok, edzőtermek, kávézók és cukrászdák.
Érdekes, hogy az elemzés alátámasztja az egyes országok döntéseit, ahol megérzés alapján rangsorolták az üzlettípusokat, mivel nem álltak rendelkezésükre pontos adatok.
Az ilyen modellek még nem tökéletesek. Például nem értek egyet az éttermekre vonatkozó következtetésükkel. Igaz, hogy a gyorséttermeket előbb kell megnyitni, mint a beülős éttermeket, mivel az emberek sokkal kevesebb időt töltenek el ott és kevesebbet beszélgetnek, de ez a publikáció azt sugallja, hogy már korán teljes kapacitással újranyithatjuk őket. Ez azért van, mert nem vették számításba, hogy az éttermekben az emberek szemtől szemben ülve beszélgetnek hosszú időn át. Azt sem vették figyelembe, hogy a vállalkozások kreatív módon is alkalmazkodhatnak a biztonságos újranyitáshoz. Az edzőtermeknél például korlátozhatják a létszámot, újratervezhetik a terület beosztását, hogy az emberek meg tudják tartani egymástól a kétméteres távolságot, és/vagy lehet olyan alkalmazottjuk, aki teljes munkaidőben ügyel az egész hely tisztaságára, mint ebben az edzőteremben:
A vállalkozások szigorúbb szabályokat is bevezethetnek az idősebb vásárlók esetében, azzal, hogy kizárólagos nyitva tartási időt biztosítanak számukra. Ez csak egy példa, és végül a szélesebb értelemben vett kérdés nem az lesz, hogy „Melyik üzletet kell nyitva tartani?”, hanem inkább az, hogy „Hogyan lehet biztonságosan újranyitni a boltokat?”
A családok és a terjesztés
Kínában, Hupejen kívül a fertőzések kb. 80%-a családtagokat, illetve a háztartásban élők közeli kapcsolatait érintette. Ez biztosan a házi karantén hatása, mivel a tömegrendezvények korlátozva voltak. De ez illusztrálja a vírus családon belüli terjedését.
Ezek között a kontaktszemélyek közül messze a házastársnak történő átadás kockázata a legnagyobb: 28%-uk fertőződött meg, összehasonlítva a beteggel egy háztartásban élő felnőttek 17%-os arányával, illetve a 18 év alatti gyerekek 4%-ával.
Mindazonáltal ebből olyan következtetéseket is levonhatunk, amelyek talán máshol is használhatók:
- A fertőzés otthoni, házon belüli megállítása drámai hatással lehet a járványra.
- Nem nagyon valószínű, hogy az utcán random emberektől kapjuk el a vírust.
- Sokkal valószínűbb, hogy a saját házastársunktól, a gyermekünktől, a partnerünktől vagy a látogatóba érkező barátainktól kapjuk el azt.
Köszönet illeti Dr. Muge Ceviket a publikációk összegyűjtéséért.
Mi legyen az iskolákkal?
A gyermekek szerepe nem tisztázott a koronavírus-járvány terjedésében. Mi a valószínűsége, hogy elkapják és továbbadják a vírust? Hogyan érinti őket?
Egyrészről úgy tűnik, hogy ritkábban fertőződnek meg, és ha mégis elkapják, nem halnak bele vagy nem fertőznek meg túl sok embert. Ennek eredményeként úgy látszik, hogy az iskolabezárások csak kis hatással lehetnek a vírus terjedésének megállítására. Másrészről ezt nem tudjuk biztosan, mivel a legtöbb ország bezárta az iskolákat, ami megnehezíti az összehasonlítást, de érkezett néhány új hír speciális tüneteket mutató gyermekekről, illetve néhány gócpontot óvodákból is jelentettek.

Egy ausztrál állam, amelynek csak néhány régiójában és csak néhány hétre zárták be az iskolákat, mostanra megfékezte a járványt.

Az ausztrál miniszterelnök szerint a szakértők azon a véleményen vannak, hogy az iskolák nyitva tartása nem befolyásolná túlzottan a vírus terjedését, annál is inkább, mert a gyermekek így nem terjesztenék a vírust a különböző társadalmi csoportok között (csak az osztálytermükben vagy az iskolán belül), illetve a szülőknek is jobb lenne, mivel tudnának dolgozni.
Milyen hatást gyakorol az oktatásra? Megfigyelték, hogy az, hogy a gyerekek a II. világháború idején nem járhattak iskolába, súlyosan csökkentette az akkori diákok egész életre kivetített jövedelmét. Manapság minden egyes tanulással töltött év 10%-ot ad hozzá az éves keresethez. Az iskolabezárás az esélyegyenlőségre is jelentősen kihat, mivel a gazdagabb családok gyermekei több támogatást kapnak, míg a szegényebb családokból származó gyermekek, akik az iskolában étkeznek, otthon talán nem is jutnak élelemhez.
Mindezt összevetve valószínűleg jó ötlet az iskolák óvatos újranyitása. A The Economist a következő észszerű sorrendet javasolja:
- Kezdjék a kisgyermekekkel, a bölcsődék, óvodák és általános iskolák megnyitásával. Ezek a gyermekek tanulnak a legtöbbet, rájuk lehet a legkevésbé hatással a koronavírus, az ő szüleik lélegezhetnek fel a leginkább, ha újra tudnak dolgozni, és az ő életkorukban elsődleges az egyenlőtlenségek csökkentése a tanulás és a táplálkozás által (megjegyzés: szerzői érdekeltség áll fent, ugyanis három kiskorú gyermekem van).
- Ezután jöhetnek az idősebb gyermekek, különösek azok, akik fontos vizsgák előtt állnak: ők képesek a leginkább betartani a szociális érintkezés korlátozására vonatkozó iránymutatást, és leginkább az ő jövőjük forog kockán.
- Intézkedéseket kell hozni, hogy csökkenthető legyen a fertőzés terjedésének mértéke, például lázméréssel, az oktatók (és ideális esetben a gyermekek) tesztelésével, az osztálylétszám csökkentésével, illetve azzal, hogy az osztályokat szétbontják műszakokra vagy napokra.
A főiskolák és egyetemek különböznek az iskoláktól. Ott sok ember gyűlik össze különböző társadalmi hálókból. A hallgatók olyan környezetben találkoznak, ahol sokan vannak, és ahol megérintik egymást és beszélgetnek egymással. Ez az életük szinte minden területére igaz, a tantermektől és a tanulócsoportoktól a közösségi szállásokon át a bulikig. A felsőoktatásban tanuló hallgatók idősebbek is, mint a gyermekek, ezért fogékonyabbak a vírusra, ugyanakkor képesek egyedül, online tanulni.
Emiatt a kockázat itt nagyobb, mint az iskolák esetében, és a haszon valószínűleg alacsonyabb. Ennek ellenére az egyetemek komoly gondban vannak. Ha őszre nem nyitnak meg, elveszítik az éves bevételük felét. Ha csak online nyitnak újra, a kampuszon történő oktatásról kiderülhet, hogy mégsem olyan hasznos, amint azt állították, ami miatt nehéz lesz visszatérni a régi kerékvágásba, ha egyszer újra szabadon fogadhatnak diákokat a kampuszon.
Ez valószínűleg az online iskolák mellett szól majd, míg néhány kampuszalapú iskola, amelyik jelenleg finanszírozási nehézségekkel küzd, nehéz időket élhet majd át amiatt, hogy nyitva maradhasson.
Ezért akarnak annyira megnyitni ősszel. Megtesznek bármit, kerül, amibe kerül, hogy megnyissák a kampuszt, miközben lassítják a terjedést.

Lehet, hogy képesek ezt meglépni, mert a hallgatók sokkal inkább betartják a fizikai távolságtartásra vonatkozó szabályokat, míg az egyetemek abban a helyzetben vannak, hogy tudnak változtatni a környezetükön a vírus terjedésének korlátozására, és mindenkit kényszeríthetnek az okostelefonos applikációk használatára a kampusz területén, amivel sokkal hamarabb végezhetnek kontaktkutatást, izolálhatnak és karanténozhatnak. (Megjegyzés: szerzői elfogultság: a Course Herónál dolgozom, egy olyan cégnél, amely a főiskolás és egyetemista hallgatókat segíti az online tanulásban.)
Társasági összejövetelek korlátozásának összegzése
Ezt tudtuk meg eddig:
- A koronavírus többnyire zárt terekben terjed, ahol az emberek sok időt töltenek együtt: beszélgetnek, énekelnek, lélegeznek vagy megérintik egymást.
- A nagy események, amelyek során sokféle társaságból származó ember keveredik, kockázatosabbak. Ezeket korlátozni kell. Ez különösen igaz a szakmai vásárokra és a zenei fesztiválokra, míg a mozik és a opera-előadások talán elfogadhatók, ha tartják a fizikai távolságot.
- Vissza kell fognunk az üzletek újranyitását. A legnagyobb prioritást mindig az élelmiszerboltok, bankok, pénzügyi szolgáltatók és vegyesboltok élvezik, míg a legalacsonyabbat az edzőtermek, kávézók, cukrászdák, bárok és klubok.
- Az olyan munkahelyek, ahol nagyon sűrűn vannak az emberek, a receptet jelentik a fertőzési katasztrófához. A szociális érintkezés korlátozására vonatkozó intézkedéseket kell hozni, például ki kell kötni a fizikai elhatárolók használatát, a lázméréseket, a lépcsőzetes műszakok, a távmunka, vagy ha lehetséges, a kültéri munka bevezetését.
- Legyünk nagyon óvatosak a családdal! A legvalószínűbb, hogy a partnerünktől, vagy más, velünk egy háztartásban élő felnőttől, illetve a barátainktól kapjuk el a vírust. A legnagyobb kockázat otthon vagy utazáskor áll fenn. Ne keressük a nagyszüleink társaságát, és ha tüneteink vannak, amennyire csak lehetséges, izoláljuk magunkat.
- Az iskolák újranyitását prioritásként kell kezelni. Mindig legyünk óvatosak, és a fiatalabb gyermekekkel kezdjük.
Az országoknak meg kell előzniük a szétszóródást és a terjedést.
Az eddigiekben áttekintettük, hogyan állítsuk meg a koronavírus terjedését egy közösségen belül a társasági összejövetelek korlátozásával. Most arról kell megbizonyosodnunk, hogy nem szórjuk szét a fertőzést a közösségben a külföldről származó esetekkel. Vizsgáljuk meg az utazási korlátozásokat!
Erre a fejezetre nagy hatással volt Barthold Albrecht munkája. Köszönöm!
Utazási korlátozások: a szétszóródás megelőzése
Az utazási korlátozások hatása Kelet-Ázsiában
Ahogy a cikksorozat első részében láttuk, Szingapúr sok mindent jól csinált, kis híján tökéletesen táncolt, amíg a külföldről érkező dolgozók szét nem szórták az országban a koronavírust és be nem robbantották a járványt. Az utazási korlátozások lazasága új gócok kialakulását segítette elő, mivel a maszkviselés nem volt kötelező, a vírus terjedni kezdett, és a társasági összejövetelek, amelyek méretét semmilyen rendelkezés nem korlátozta, szuperterjesztő események váltak.

Az ország nagyon hamar ellenőrzése alá vonta a Kínából érkező gócokat. Láthatjuk, hogy januárban néhány kék gócot megállított a Kínából beutazókra vonatkozó tilalom. Ez után viszont március első felében túl későn jött a beutazások leállítása Olaszországból, Franciaországból, Spanyolországból és Németországból, majd az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból és a többi országból. Így rögtön ez után a néhány kék esetből kialakult a (rózsaszínnel jelzett) járvány.
Ezzel szemben Tajvan, ahogy az első részben láttuk, szigorúan korlátozta az utazásokat, folyamatosan frissítve a vonatkozó szabályokat. Az ország a vesztegzár napján rendelte el a beutazási tilalmat a Vuhanból érkezők, két héttel később, február 6-án pedig minden Kínából érkező számára. Március 14-étől minden Európából érkezőt a megérkezése után kéthetes karanténra köteleztek. Ezt három nappal később minden beutazóra kiterjesztették, március 19-étől pedig egyszerűen nem engedték be a nem helyi lakosokat. Április 18-ával betiltottak minden nem alapvető fontosságú utazást, és minden beutazónak 14 napra otthoni karanténba kellett vonulnia.
Dél-Koreában fordítva működött az utazási tilalom. A járvány korai kitörésének „köszönhetően” 171 ország tiltotta meg az országba be-, illetve onnan kiutazást, amivel a terjedés potenciális lehetőségeinek nagy részét kiküszöbölték.
Egy másik ország, amely hivatalosan is nagyon jól menedzselte a krízist: Vietnám. Már február 1-jén, amint felfedezték a közösségi terjedést, járványnak minősítették a helyzetet. Minden Kínából érkező légi járatot leállítottak. Aztán hamarosan letiltották majdnem minden más ország felé induló légi járatokat is. Annyira gyorsak voltak, hogy a Spanyolországból, Franciaországból és az Egyesült Királyságból érkező látogatók előtt hamarabb lezárták a határokat, mint hogy maguk az országok elrendelték volna a kijárási korlátozásokat. Április 18-án az országban 270 eset volt 95 millió lakos mellett.

Ez a grafikon a kelet-ázsiai országokban bevezetett utazási korlátozások sorrendjét és mértékét mutatja be. Minden országnak van egy sávja, és a színes vonalak a különböző földrajzi régiókra (Hupejre, Kínára, Dél-Koreára, Észak-Olaszországra, Európára, illetve az egész világra) vonatkozóan bevezetett korlátozásokat jelzik.Nehéz ezt grafikonon ábrázolni, mert végtelen számú intézkedés jöhet szóba a hőmérsékletméréstől az egészségügyi nyilatkozatokig, a regionális utazási korlátozásoktól a csak és kizárólag bizonyos utasokra vonatkozó karanténig… Megpróbáltuk a lehető legjobban leegyszerűsíteni, azt véve figyelembe, ami az egy adott területről érkező összes utas számára kötelező karanténhoz vagy a totális tiltáshoz a legközelebb esett – a gyakori, például a diplomatákat és társaikat érintő kivételezések ellenére.
Ezen a grafikonon láthatjuk, hogy az egyes kelet-ázsiai országok mikor vezettek be utazási korlátozásokat, és azok milyen mértékűek voltak. Minden vonal egy térség korlátozásait jelképezi, a csak Hupejre vonatkozóktól a világ bármely részéből érkező utazókig. Láthatjuk, hogy mind Tajvan, mind Vietnám a maga 1000-nél kevesebb esetszámával hajlamos volt gyorsabban meghozni a többi országra vonatkozó korlátozásokat.

Szingapúr meglehetősen gyors volt, de ahhoz nem eléggé, hogy megállítsa a gócok megjelenését, főleg Banglades és Indonézia irányából. Ehhez szerencse is kellett: ha Szingapúr nem lett volna ennyire kozmopolita, elkerülhette volna ezt a kitörést. Szerencsére az országra jellemző elképesztő járványmenedzsment már csökkentette az esetszámokat.
Dél-Korea egy különleges eset. Noha az utazási korlátozások bevezetésében nem volt mindig gyors, Kínával szemben mégis hamar lezárta a határait. Február végére már több tucat ország nem fogadott utasokat Dél-Koreából, ami az országba befelé irányuló utazást is jelentősen megnehezítette. Biztos, hogy ez a „fordított korlátozás” segített az országnak.
Thaiföld, noha lassabban reagált, de bevezetett néhány intézkedést, például a lázmérést és az egészségügyi nyilatkozatok megkövetelését. És talán a szerencse is közrejátszott abban, hogy megakadályozta a további szétszóródást.
Japán volt a leglassabb a térségben, valószínűleg ez a magyarázata az esetszámok lassú növekedésének februárban és márciusban, ami a járvány március végi berobbanásához vezetett. Szerencsére az ország jól reagált, és úgy tűnik, megfékezte a járványt.
Mindezek alapján láthatjuk, hogy az utazási korlátozásokat leggyorsabban bevezető kelet-ázsiai országok egyben azok is, amelyekben nem volt jelentős a szétszóródás, így a terjedés sem.
Ezzel nyilván az a baj, hogy az utazási korlátozások nagyon drágák. Az erősen turizmusfüggő országoknak ez a fennmaradásukba kerülhet.
Utazási korlátozások kontra karanténok
A globális, összesített GDP-nek körülbelül 10%-a származik a turizmusból. Spanyolországban és a hozzá hasonló országokban ez a 15%-ot is elérheti. Spanyolország évente 83 millió látogatót fogad. A márciusi és áprilisi kijárási korlátozásra valószínűleg az ország GDP-jének a 2%-a ráment. Most már kétségbeesetten szeretne nyitni: az ország GDP-jének 6%-át június és szeptember között zajló turizmusból termeli ki. Meg tud-e időben nyitni Spanyolország? Hogyan álljon az utazási korlátozásokhoz?
Többféle utazási korlátozás létezik, például a lázmérés, az egészségügyi nyilatkozatok megkövetelése vagy a tesztelés, de közülük kettő van jelentősebb hatással a szétszóródásra: a karantén és a direkt tiltás. A karantén a látogatók kéthetes elszigetelését jelenti. A direkt tiltás meg egyszerűen be se engedi őket az országba.
Ha a karantén olyan mértékű, mint Tajvanon, joggal feltételezhető, hogy a látogatók nagyon kevés fertőzést fognak behurcolni.
Sajnos a legtöbb turista nem engedheti meg magának, és megvalósítani sem tudja. Ki akarná a szabadságát egy szobába bezárva tölteni, hogy aztán amint hazaér, újabb két hétre karanténba kerüljön?
Ha a Spanyolországhoz hasonló turisztikai célpontok is beszállnak a táncba, korlátozniuk kell a külföldről érkező esetek bejutási lehetőségét. Vegyük például az Egyesült Királyságból érkező utasokat. 2019-ben 18 millióan keresték fel Spanyolországot. Tegyük fel, hogy a britek 1,2%-a fertőzött, és hogy a betegek 50%-kal kisebb valószínűséggel kelnek útra. Ezek alapján egy év alatt Spanyolország 108 000 koronavírusos esetet importálna az Egyesült Királyságból, naponta átlagosan 300-at. És ez csak egy ország. Képzeljük el, micsoda katasztrófa lenne, ha az ország megnyitná a határait a turisták előtt!
Hogyan hozza meg egy Spanyolországhoz hasonló ország a helyes döntést?
Ennek kulcsa a költség-haszon elv. Ebben az esetben a költségünk az országban létrejövő fertőzési gócok lesznek. Ezek számát kell a lehető legalacsonyabban tartanunk. Ezért megpróbáljuk felmérni, mennyi fertőzést hurcolnak be a külföldi utasok. A haszon a pénz, amit a gazdaságnak hoznak.
Valószínűleg kétféle utas van: aki hajlandó alávetni magát a karanténnak, illetve az, aki nem. Akik hajlandók karanténba vonulni, jó eséllyel azok lesznek, akik az országban élnek és a gazdasági életben is nagyobb részt vállalnak. A karanténnak köszönhetően ráadásul sokkal kevésbé valószínű, hogy újabb esetszámokkal fogják terhelni az országunkat. Vagyis a fertőzés szempontjából kisebb terhet, a gazdaság szempontjából pedig nagyobb hasznot jelentenek.
Tehát ökölszabályként azoknak az országoknak, amelyek megengedhetik maguknak a külföldről származó gócok megjelenését, az utazási korlátozás feloldása helyett át kellene térniük a látogatók karanténba helyezésére, függetlenül attól, melyik országból érkezik az illető. Spanyolország végre felismerte ezt.
Azok az országok, ahol hatékonyan különítik el a hosszas tartózkodásra érkezőket, arról is meggyőződnek, hogy ezeknek az embereknek van-e hol lakniuk. Ha nincs, az állam által biztosított szállodában kell maradniuk. Néhány ország még fizet is ezért.
Gondoskodnak arról is, hogy a repülőtér – vagy az országhatár – és a tartózkodási hely közötti közlekedés során a lehető legkevesebb alkalom nyíljon a helyi lakosok megfertőzésére. Tajvanon és Kínában vagy a saját járművét használja valaki, vagy államilag biztosítanak neki egyet. Bármilyen más közlekedés – beleértve az utcán sétálást is – tilos.
Ha ez a folyamat már jól működik, az országoknak akkor is figyelemmel kell kísérniük a helyzet alakulását. Biztosítaniuk kell, hogy a lehető legkevesebb fertőzés kerüljön be az országba, és azokat is hatékonyan elszigeteljék. A teljes utazási korlátozást országról országra felválthatja a karantén, a behurcolt esetek száma és az elszigetelési kapacitásuk alapján. Képzeljük el az alábbi helyzetet:

Képzeljük el azt, hogy egy olyan országnak, mint Spanyolország, választania kell, mely országok előtt nyitja meg a határait. Ny ország (10 millió lakossal!) általában komoly turisztikai forrást jelent, de nem kontrollálta a járványt, így a lakosságának körülbelül 5%-a fertőzött lehet. Ha feltételezzük, hogy ők eleve rosszabbul vannak és 30%-kal kevesebbet utaznak, mint mások, ez azt jelentené, hogy 350 000 fertőző eset kerülhet be az országba! Ki van zárva!
Ugyanakkor T ország sikeresen beszállt a táncba, innen nagyon kevés fertőzött utazó érkezik. Több értelme lenne előbb feléjük nyitni. De mely országok felé nyissuk meg először a határokat: T, J vagy D ország felé? Attól kell függővé tennünk, hogy egy fő fertőzött utas mekkora hasznot hoz az országnak.

Ebben a példában Spanyolország karanténba helyezi az összes hosszú távra érkező utast. Tételezzük fel, hogy ez 75%-kal csökkenti a gócok számát. Láthatjuk, hogy ha megnyitja a határait a Ny országból érkezők előtt, az fertőzött személyenként körülbelül 1,7 millió USD hasznot hoz a gazdaságnak. Ha viszont Spanyolország T ország felől fogad látogatókat, az 700 millió USD-t hoz! Az is egyértelmű, hogy Spanyolországnak ki kell választania, honnan fogadja a hosszú távra érkező látogatóit, akkor T országnak elsőbbséget kellene biztosítania, aztán jöhetne J ország, (körülbelül 11 millió USD fertőzött személyenként,) aztán D, végül Ny ország.
Spanyolország eldönti, hogy ezek közül az országok közül hányból fogad gócokat, méghozzá az alapján, hogy hány esettel bír el. A példában T, J és D országok felé történő nyitás körülbelül 1250 esetet hozna az országba évente, vagyis körülbelül négyet naponta.
Ha ez működik, akkor minden országban a következő lesz a kérdés: Lehet, hogy néhány ország látogatóit nem is kell karanténba helyezni? Ez a turizmus szent Grálja. Enélkül nagy bajban van.
A számítás voltaképpen ugyanaz: mekkora hasznot hoz a turista, illetve mekkora az egy fertőzésre eső költség. Azok előtt az országok előtt nyissuk meg a határokat, amelyek a legmagasabb, egy fertőzésre eső hasznot hozzák, legfeljebb annyi fő turistáig, amennyit a döntésünk szerint az egészségügyi rendszer még kezelni tud, mindaddig, ameddig a költségeket ellensúlyozza a haszon.

Ez szemlélteti például, hogy értelmes lépés T országból és J országból turistákat fogadni, akár karantén nélkül is, még mielőtt NY országból bármilyen hosszabb távra történő beutazást engedélyeznénk, egyszerűen azért, mert T és J országok ügyesen táncolnak: az innen érkező turisták a gazdaságnak 25 millió, illetve 2 millió USD-t hoznak, a NY országból hosszú távra érkező látogatók ehhez képest csak 1,7 milliót.
Ez alapján sorrendbe állíthatjuk, mely országokból fogadunk látogatókat, illetve hogy milyen látogatókat fogadunk.

Ha Spanyolországnak belefér napi 10 új eset érkezése az országba, akkor fogadhat hosszú távra érkező látogatókat a T, a J és a D országokból, a T országokból pedig akár turistákat is.
Néhány fontos részletről azonban ne feledkezzünk el! Például ne csak a származási országot, hanem az útvonalat is vegyük figyelembe. A karanténnal megelőzhető fertőzések aránya felől igen biztosnak kell lennünk. Meg kell tippelni az országonkénti prevalenciát, és ismerni kell a turista vagy a hazatérő lakos által hozott hasznot.
Még fontosabb megérteni az igazán releváns számokat és azt, hogy hogyan tudunk hatni ezekre. Ebben a modellben a fontos számok a fertőzött személyek prevalenciája a származási országban, illetve a megállított vagy elszigetelt fertőzések aránya. Ha például a repülőtereken bevezetjük a lázmérést és a PCR-vizsgálatot, hogy elcsípjük a fertőzött személyeket, az hirtelen drasztikusan megnövelheti a nyitás mértékét. Ez történik, ha a potenciálisan fertőzöttek 75%-át kiszűrjük:
Lázmérés, PCR-vizsgálat és egyéb intézkedések nélkül

A legtöbb országból érkező turista és hosszabb tartózkodást tervező látogató egy csapásra szívesen látott vendég lesz! Ez lehet az egyik ok, ami miatt Dél-Korea már régóta képes nyitva tartani a határait. Náluk így zajlik ez a folyamat:
„Jelenleg Dél-Koreában tartózkodó amerikaiként nagyon érdekesnek találom, mennyire különböző a két ország koronavírusra adott válasza. Azt hiszem, a legtöbb amerikai nem érti teljesen, mi mindent vállal Dél-Korea, úgyhogy tőlem telhetően megpróbálom elmagyarázni.”
Ausztria már most is felajánlja a PCR-vizsgálatot a be- és kiutazóknak.
Ezeket a fontos részleteket kell a következő hetek – és hónapok – munkájával tisztáznunk. Ezek a számok csak a képzelet szüleményei. De ha nagyságrendileg körülbelül megállják a helyüket, akkor ez a fajta modell több különböző felismeréshez vezethet. Például:
- A két legfontosabb tényezőnk a koronavírus prevalenciája (a népesség fertőzött hányada) a származási országban, valamint az, hogy mennyire sikeres a fertőzések azonosítása és izolálása. Ez után jön az egy fő látogató vagy turista által hozott haszon.
- Ha világszerte sok eset van, még ha minden utazót karanténba helyezünk, akkor is összeomolhat miattuk a rendszer. Érdemes megválogatni továbbá, mely országokból fogadunk látogatókat. Ha a világ legnagyobb részében kordában tartják a koronavírust, a prevalencia olyan alacsony lesz, hogy az országok megnyithatják a határaikat sok más ország hosszú távra érkező látogatói előtt.
- A nyájimmunitásra hajtó országokban azonban olyan sok fertőzött lehet, hogy még karanténba helyezés terhe mellett sem engedik be az onnan érkező, hosszú távú tartózkodást tervező utazókat más országokba.
- Azok, akik hosszabb időre érkeznek és valószínűleg fejenként több hasznot is hoznak az országnak a turistáknál, plusz hajlandók alávetni magukat a karanténnak, majdnem mindig elsőbbséget fognak élvezni a turistákkal szemben. Ha ez igaz, akkor először valószínűleg utaskaranténokon keresztül nyitunk az országok felé, és csak amikor a rendszer ezzel már megbirkózik, akkor kezdhetjük megengedni az országoknak, hogy karantén nélkül is küldjenek utasokat.
- Ha egy ország elképesztően jó a fertőzött utasok azonosításában és karanténba helyezésében, és 100%-os sikerrel büszkélkedhet, elkezdhet hosszú távra érkező látogatókat fogadni a világ minden tájáról.
- A turistákat általában az állandó lakosok után fogják beengedni. Az viszont lehetséges, hogy az alacsony prevalenciájú országok polgárai akár szabadon is járhatnak-kelhetnek, ahogy akarnak. A turizmusra mint iparágra nehéz idők járnak most: hacsak nem lesz tényleg nagyon alacsony a prevalencia, az országok nem lesznek ténylegesen nagyon hatékonyak a koronavírusos esetek korai kiszűrésében, vagy az idegenforgalmi ágazat nem talál ki módszereket a vendégek fizikai távolságtartásának megoldására, mindaddig nagy kihívásokkal fog szembenézni, amíg nem áll rendelkezésre vakcina vagy hatásos kezelés.
Mindez ezen az elméleti alapmodellen alapul, tehát bármelyik következtetés helytelen lehet. Nem is igazán a következtetések levonása a lényeg, hanem annak hangsúlyozása, hogyan segítheti az ilyen irányú gondolkodás a szakpolitikai döntéshozatalt.
Nagyjából így gondolkodik erről Hong Kong:
https://www.scmp.com/news/hong-kong/politics/article/3074380/coronavirus-hong-kong-planning-extend-travel-restrictions?onboard=true
A hivatalos tervükből:
„A kormány részletes kockázatelemzést végzett az országba történő belépés pontjain (hajó-, légi és vasúti kikötőkben) alkalmazott egészségügyi intézkedések hatályba léptetése előtt a más országokban vagy régiókban történt járványkitörés tekintetében. A fertőzött személyek számán, eloszlásán és mennyiségük növekedési ütemén kívül a kormány figyelembe veszi az adott ország/régió által alkalmazott járványügyi és ellenőrzési intézkedéseket, továbbá Hongkong és az adott ország közötti utazások gyakoriságát. A kormány a járvány alakulását szorosan követve megfelelően ellenőrzi és észszerűsíti a vonatkozó rendelkezéseket.” – A 2019. évi koronavírus-betegség megelőzésével és leküzdésével foglalkozó hongkongi egészségügyi és operatív törzs.
Mese a két világról
Mindebből arra lehet következtetni, hogy az országok két csoportba fognak oszlani: táncoló országokra és fertőzött országokra.
A táncoló országok kemény munkával meg fogják szüntetni az országon belüli koronavírus-fertőzések nagy részét. A többi táncoló ország utazóit szívesen és minimális korlátozással fogják fogadni. Viszont a nyájimmunitásra törekvő országokat kerülni fogják, attól tartva, hogy újabb járványkitöréseket okozhatnak. A fertőzött országok ezzel szemben minden országból szívesen fogadnak majd utasokat, mivel nekik nincs vesztenivalójuk. Sajnos azonban elsősorban alighanem csak más fertőzött országok lakói fognak odautazni, mert a táncoló országok polgárai nem akarják elkapni a vírust, és valószínűleg a saját országuk sem fogja visszaengedni őket karantén nélkül.
Ez egy újabb óvatosságra intő ok a nyájimmunitást megcélzó országoknak. Lehet, hogy a polgáraiknak nem lesz könnyű külföldre utazni, és a turizmust sem lesz könnyű a felszínen tartani az országot érintő széles körű be-, illetve kiutazási korlátozások miatt.
Eddig csak országokról beszéltem, de a régiók között ugyanez a gondolatmenet érvényes.

Az Egyesült Államokon belül néhány táncoló államban, például Alaszkában, Oregonban, Montanában, Idahóban, Hawaiin vagy Maine-ben nagyon kevés eset van. A fertőzött államok között, amelyeket a járvány erősen sújt, ott találjuk Illinois-t, Iowát, New Yorkot, New Jersey-t vagy Marylandet.
El tudjuk képzelni, hogy a táncoló államok megnyitják egymás között a határaikat, de elutasítják a fertőzött államokból érkezőket vagy karanténba kényszerítik őket, ahogy Hawaii és Alaszka már teszi is. Az olyan államok, mint Kalifornia, Nevada vagy Washington nagyon meg kell dolgozzanak azért a kellően alacsony prevalenciáért, hogy beléphessenek a klubba.

Valami ilyesmin több országban is gondolkodnak.
Ausztráliában a helyi és a regionális utazás megengedetté válik, amint a régiók megteszik az 1. lépést (néhány már meg is tette). A 2. lépés engedélyezi az államközi utazást, a 3. pedig a nemzetközi utazásokat is.
Spanyolországban, ahol az egyes tartományok a prevalenciájuk szintjétől függően eltérő jogokkal fognak rendelkezni, a táncoló országok közötti utazás megengedett lesz, míg a fertőzött tartományoknak keményebben kell dolgozniuk az ottani járványkitörések megfékezésén. A központi kormány nem engedélyezi a tartományoknak, hogy megkíséreljék elérni a nyájimmunitást.
Ez a rész Jorge Peñalva munkájából merített.
Következtetések
Az országok, amelyek sikeresen akarnak táncolni, ezt pusztán teszteléssel, kontaktkutatással, elkülönítéssel, karanténokkal, maszkviseléssel, a higiénia betartásával, fizikai távolságtartással és tájékoztatással valósíthatják meg. Ehhez jön még, hogy korlátozniuk kellhet a társasági összejöveteleket mindaddig, amíg a koronavírus prevalenciája alacsony nem lesz, és amíg nem találják ki, hogyan korlátozhatják a vírus terjedését ezeken az eseményeken. A tánclépések közé be kell illeszteniük a külföldről érkező fertőzések korlátozását is, karanténokkal, a határokon végrehajtott szűrésekkel vagy akár direkt tiltásokkal.
Azok az országok, amelyek mindezeket megteszik, megnyithatják a gazdaságukat, és utazhatnak is egymás között.
Azoknak az országoknak azonban, amelyek nem teszik meg mindezt és a nyájimmunitás felé indulnak el, nem csak a táncoló területekről érkező utazók elvesztésével kell szembenézniük. Érdemes felidézni a halál, a krónikus betegségek, a jelenleg terjedő járvány és ezek gazdasági hatásainak költségeit.
Ha az R fertőzési ráta 2,7, az azt jelenti, hogy a lakosságnak körülbelül 65%-a, vagyis durván 214 millió amerikai fog megfertőződni. Ha a fertőzés halálozási rátája (IFR) 0,5% és 1,5% között van – ami a legmegbízhatóbb szeroprevalencia-vizsgálatok alapján valószínűnek tűnik – a halálos áldozatok száma a Egyesült Államokban 1 millió és 3 millió között lesz.
Ehhez jönnek még a krónikus állapotok, amelyek a vírus tüdőre, vesére, vérre, agyra gyakorolt hatására alakulnak ki… A nyájimmunitás elérése hónapokba telik, ez idő alatt gazdasági válság alakulna ki, mert az emberek nem akarnak eljárni otthonról, nem akarják elkapni a vírust és megfertőzni vele a szeretteiket. Az amerikaiak körülbelül 45%-a olyan állapotban van, például elhízott, cukorbeteg vagy egyszerűen csak idős, ami fokozottan teszi ki őket a koronavírusnak.
És mindez teljesen értelmetlen lesz, mert nem fogják tudni meggátolni a további járványkitöréseket: a betegséggel kialakított nyájimmunitás nem jelenti azt, hogy a lakosság megszabadul a betegségtől. A járvány újra és újra kitör, különösen, ha a vírus úgy működik, mint az egyéb influenzavírusok, és az immunitásunk 1-2 év alatt megszűnik.
Tehát a nyájimmunitás stratégiája nem tenne jót sem az egészségnek, sem a gazdaságnak. Ehelyett inkább kerüljük el a szétszóródást és a terjedést
Ha szeretné megkapni a további cikkeket, iratkozzon fel itt a hírlevélre.
Ha szeretné lefordítani a cikket, tegye ki egy posztba a Mediumon és küldjön nekem egy privát üzenetet a linkkel.
Ez A koronavírus táncórát ad című cikkünk 5. része. Az 1. részben a Tajvanon, Szingapúrban, Kínában és Dél-Koreában alkalmazott bevált gyakorlatokat mutattuk be. A 2. rész a maszkviseléssel, a higiéniával, a fizikai távolságtartással és a közoktatással foglalkozott. A 3. rész a tesztelésről és a kontaktkutatásról szólt. A 4. részben az elkülönítésről és a karanténról írtunk. A 6. részben mindezt összefoglaljuk. Specifikus ajánlásokat fogunk megfogalmazni mindegyik intézkedéssel kapcsolatban egy figyelmeztetés kíséretében: az országok többsége nem jól közelíti meg a tánc kérdését. Ha továbbra is a jelenlegi módszert követik, akkor úgy fognak járni, mint Szingapúr.
Ez a cikk egy hatalmas csapatmunka eredményeként született több tucat szakember közreműködésével, akik a kutatómunkában, valamint forrásaik, érveik és a szöveggel kapcsolatos visszajelzéseik révén voltak segítségemre, megkérdőjelezték az érveimet és a feltételezéseimet, és nem értettek egyet velem. Külön szeretnék köszönetet mondani Barthold Albrechtnek, Jorge Peñalvának, Genevieve Gee-nek, Matt Bellnek, Carl Juneau-nak, Mike Mitzelnek, Christina Muellernek, Elena Baillie-nek, Pierre Djiannak, Yasemin Denarinak, Claire Marshallnak és még sokaknak. Nélkületek mindez nem vált volna valóra.