Eredeti cikk dátuma: 2021. május 13.
Eredeti cikk címe: The Top 25 Mistakes of COVID Mismanagement
Eredeti cikk szerzői: Tomas Pueyo
Eredeti cikk elérhetősége: https://unchartedterritories.tomaspueyo.com/p/top-24-covid-mistakes?r=9fdgl&utm_campaign=post&utm_medium=web&utm_source=copy
Eredeti cikk státusza: megjelent
Fordító(k): Kapa Noémi, dr. Serly Julianna
Lektor(ok): Szemők Ildikó
Nyelvi lektor(ok): Papp Eszter, PhD
Szerkesztő(k): dr. Szabó Edit, Vinkovits Mária
Figyelem! Az oldalon megjelenő cikkek esetenként politikai jellegű megnyilvánulásokat is tartalmazhatnak. Ezek nem tekinthetők a fordítócsoport politikai állásfoglalásának, kizárólag az eredeti cikk írójának véleményét tükrözik. Fordítócsoportunk szigorúan politikamentes, a cikkekben esetlegesen fellelhető politikai tartalommal kapcsolatosan semmiféle felelősséget nem vállal, diskurzust, vitát, bizonyítást vagy cáfolatot nem tesz közzé.
Az oldalon található információk nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultációt és kivizsgálást, ezért kérjük, minden esetben forduljon szakorvoshoz!

Megjegyzés: Jelen cikket frissítjük, amint előfizetőink még több hibára derítenek fényt.
Ez idáig 3 millió haláleset történt, és 10 millió ember küzd a hosszú COVID betegséggel. Ahogyan az előző cikkemben megindokoltam, lehetett volna ez a szám ehelyett csupán pár ezer is.
Ahhoz, hogy a széles körben elkövetett kormányzati hibák ne történjenek meg újra, le kell vonnunk a tanulságokat. Íme, az általam eddig tapasztalt 25 legsúlyosabb hiba a COVID kezelésében, a legkevésbé jelentőssel kezdve a felsorolást.
25. Koronavírus-partik
Ha akartuk volna, szándékosan megfertőződhettünk volna a COVID-dal és aztán karanténba vonulhattunk volna egy hotelszobában vagy más intézményben, amíg negatívnak nem bizonyulunk. Ez egy ellentmondásos ötlet, de az ellenzői nem a költség-haszon vonatkozásában gondolnak rá.
Ha valaki meg akar fertőződni, miért nem hagyjuk neki? Miért érdekel az minket, amíg minket nem fertőz meg?
A pénzügyi költség alacsony: a hotelben izoláció céljából eltöltött éjszakák száma és az orvosi kezelés költsége azoknak, akik megbetegednek. Valamiféle részvételi díj fedezhette volna költségek nagy részét, ha nem is mindent – és segítette volna a hoteleket, amelyeknek nagyon is szükségük lett volna az üzleti tevékenység folytatására a világjárvány alatt.
Ezt az önkéntes fertőződést biztonságos módon is meg lehetett volna oldani:
- Ha csak fiataloknak engedtük volna a részvételt, akik között a halálozási arány kb. 0,01–0,1%. Ez 10-100-szor alacsonyabb, mint az idősebbek esetében.
- Szabályozhattuk volna a vírus dózisát, ami még tovább csökkenthette volna a halálozási arányt. Ahogy Robin Hanson mondta: sok vizsgálat szerint a kezdeti vírusdózisnak jelentős hatása van, ami alapján valószínűsíthető, hogy egy szorosan kontrollált fertőzés 3–30-ad részére csökkentheti a halálozási arányt.
Az önkéntes fertőződés előnye eközben hatalmas lett volna: azok, akik átestek a fertőzésen, útlevelet kaphattak volna, ami felmentést jelentett volna a kijárási korlátozások alól. Szabadabbak lehetettek volna és ezáltal segíthették volna a gazdaságot azzal, hogy a közel normális életüket élték volna.
De ami ennél is fontosabb, a COVID19-cel szembeni kétségek ellen is fontos tényező lehetett volna. – Nem akar maszkot viselni? Nem akarja alávetni magát a korlátozásoknak? Úgy véli, ez olyan, mint az influenza? Itt a jegye a konoravírus-partira!
Ezen kívül azt gondolom, hogy csak kevesen vállalkoztak volna rá. Ez egy olyan elképzelés, amely addig hangzik meggyőző elméletnek, míg nem látják a hírekben a húszéves lányt, aki az egyik ilyen koronavírus-parti következtében halt meg.
24. Immunitási útlevél
A konoravírus-partinak az a célja, hogy utána szabadok lehessünk. A résztvevőknek immunitási útlevélre lett volna szükségük, hogy bizonyítsák immunitásukat.
Az útlevél annak a több tízmillió embernek jött volna kapóra, aki túlélte a COVID19-et, de továbbra is be kellett tartania a kijárási korlátozásokat. És nyilvánvalóan nem vitatkoznánk még mindig az oltási igazolványokról.
Az útlevelekkel kapcsolatban a következő aggályok merülnek fel:
Problémás az adatvédelem szempontjából, mivel a hatóságoknak ehhez személyes adatokat kell tárolnia.
Csakhogy a kormány már amúgy is *mindent* tud rólunk. Ez a módja annak, hogy tudják, hogyan vegyenek rá az adófizetésre.
Ez érzékeny egészségügyi adat, amit az igazolvánnyal meg kell osztani bárkivel.
Kinek van végstádiumú betegsége? Ez valóban egyfajta érzékeny egészségügyi adat. Ha valaki oltást kapott, az viszont pletykatéma a közösségi médiában.
Diszkriminál azokkal szemben, akik nem akarják megadni az adataikat vagy akik még nem kaptak oltást.
Pont ez a lényeg. Ha nem kérjük az immunitási útlevéllel járó szabadságot, miért kellene másnak fizetnie érte? Aki nem kapta még meg az oltást, az vírus terjedése szempontból kockázatot jelent. Miért kellene neki szabadon kószálnia?
Képtelenség embereket fizetni azért, hogy ezeket az útleveleket minden épület ajtajában vagy összejövetelen ellenőrizze.
Csakhogy ezt már hőmérsékletméréssel és PCR-teszteredménnyel megtesszük, és a diszkók kidobóembereinek is évtizedes rutinjuk van ebben. Teszik mindezt egyébként sokkal érzékenyebb személyes adatokkal, mint a személyi igazolvány.
Már hónapok óta immunitási útleveleket kellene használnunk.
23. Nem tudni, kiben bízhatunk
Bizonyos helyeken, mint például az Amerikai Egyesült Államokban, szövetségi szinten nem hallgattunk a szakértőkre. Svédországban mindeközben a kormányzat átadta a világjárvány kezelését a szakértőknek, és a helyzet felügyeletével nem igazán foglalkozott – és az eredmény kudarc lett.
Mindeközben a közösségimédia-platformok – amelyek befolyásolják a közvéleményt, amely ezután meghatározza a politikai irányt – kétségbeesetten próbálták kitalálni, kinek van igaza és ki téved, ki a veszélyes és kit kell letiltani.
A saját szememmel láttam ezt. Sokan olvasták a cikkeimet, és maguk is meg tudták ítélni az igazságtartalmukat. De a többiek nem így tettek, viszont zavarta őket, hogy nem rendelkezem megfelelő végzettséggel. Amikor az emberek nem tudják, mit gondoljanak, logikus, hogy szakértőkhöz fordulnak. Az első cikkeim után rám támadók lenyugodtak, miután publikáltam egy sor szakértői elismerést. De egyik szakértő sem tökéletes, és sokan nem értettek egyet egymással a világjárvány alatt. Akkor honnan tudhatjuk, hogy kiben bízzunk?
Hamarosan írok egy teljes cikket a bizalomról. Sok társadalmi kudarcnak ez a gyökere. Jobb módszerekre van szükségünk a 21. században.
22. Alulbecsülni az emberek hajlandóságát arra, hogy helyesen cselekszenek
2020 márciusában az Egyesült Királyság egy kritikus jelentőségű héttel késleltette a kijárási korlátozások bevezetését, aminek eredményeképpen ezrek haltak meg, pedig ez elkerülhető lett volna. Miért? Mert attól féltek, hogy nem tudják meggyőzni az embereket a kijárási korlátozások szükségességéről. A döntéshozók azt gondolták, hogy az emberek nem fogják tiszteletben tartani a kijárási korlátozásokat.
Emlékszem a kétségbeesett vitámra az Egyesült Királyság Scientific Advisory Group for Emergencies (SAGE) tanácsadói csoportjának egy képviselőjével a tévében azon a héten. Később kiderült, hogy a hamis elképzelések arról, hogy az emberek nem lesznek hajlandók betartani a kijárási korlátozásokat, a kormánynak tanácsot adó, meg nem nevezett viselkedéspszichológusoktól származnak.
Utálom, amikor alulbecsüljük az embereket. Ha megkérjük az embereket, hogy a közjó érdekében hozzanak áldozatot, és egyértelműen elmagyarázzuk, miért lenne rá szükség, azt megértik. Az emberek szeretnek helyesen cselekedni, még akkor is, ha nehéz.
Az emberi önzőséggel kapcsolatos elméletek szintén gyakran alulbecsülik a jó vezetők képességét arra, hogy a helyes irányba befolyásolják a közvéleményt. Új-Zéland miniszterelnöke, Jacinda Ardern megmutatta, hogyan kell ezt csinálni, lásd a híres üzenetét, hogy „egy ötmillió fős csapat vagyunk”.
21. Hazudni a lakosságnak
A kormányzati hivatalnokok – beleértve Faucit is –, azt mondták, hogy az átlagembereknek felesleges maszkot hordaniuk. Ez hazugság volt, az volt a célja, hogy elegendő maszk maradjon az egészségügyi dolgozóknak.
Felnőttként kell kezelnünk az embereket, és amennyire csak lehet, mindig igazat kell mondani nekik. Máskülönben az emberek egy idő után nem fognak bízni azokban, akik hazudtak nekik. Hogyan fogunk bízni a vezetőkben, ha később az ellenkezőjét mondják annak, amit eredetileg tanácsoltak? Hiszünk majd nekik, amikor azt mondják, hogy a védőoltás biztonságos?
20. A PCR-vizsgálat kezelése
Az Amerikai Egyesült Államokban a CDC megörökölte a WHO bevált PCR-tesztjeit. A CDC megpróbálta újra feltalálni a teszteket, elbukott, és megtiltotta másoknak, hogy kijavítsák a hibáját.
2020 februárjában és márciusában az USA látszólag nagyon jól állt. Nagyon alacsony volt ott az esetszám! Talán segített, hogy az ország csak a Kínából visszatérőket tesztelte, mert nem állt rendelkezésre elég PCR-teszt, hogy több embert teszteljenek. Az elérhető tesztek pedig hibásak voltak.
Ráadásul az Egyesült Államok megakadályozta a többi labort abban, hogy megcsinálják a saját tesztjeiket – amíg egy bátor csapat be nem lépett egy jogilag szürke területre, megcsinálta a saját tesztjét és elkezdett új eseteket felfedezni.
Egy ilyen helyzetben minden perc számít. Ha valami már bizonyítottan működik, és nem vagy képes megjavítani, ami nem működik, viszont más képzett szakemberek segíteni akarnak, akkor csak hagyd, hogy segítsenek.
19. Hagyni, hogy az államok maguk kezeljék a helyzetet
Fordítva: bizonyos döntéseket a kormányoknak kellett volna meghozniuk. A legfontosabb a krízismenedzsment központosítása.
Az USA olyan sikertörténetekkel került egy kalapba, mint Oroszország vagy Brazília. Mindhárman úgy döntöttek, hogy szövetségi szinten nem tesznek semmit, hanem hagyják az államaikat, hogy maguk kezeljék a világjárványt.
Az államaiknak nyilvánvalóan semmiféle járványkezelési tapasztalata nem volt, és nem tudták elvégezni ezt a feladatot. Ráadásul elkezdtek eszközökért versengeni, mint például az egyéni védőfelszerelés és a lélegeztetőgépek.
És nem merték megtenni, amit meg kellett volna tenniük, hogy megvédjék a lakosságot: lezárni a többi állammal szomszédos a határaikat.
Vészhelyzetben egy erős, központi kormányzatra van szükség, hogy mindent és mindenkit koordináljon. Még az EU országai is jók voltak ebben. Különböző belső területeket is lezártak, hogy megállítsák a vírust. De ezután ugyanazt a hibát követték el, mint más EU-tagországok: mivel az EU központilag nem szólt bele, ezért hezitáltak a belső határaik lezárásával kapcsolatban, és túl korán nyitottak ki újra.
18. Elfelejteni, hogy a jó kerítés jó szomszédokat teremt
Sokáig tartott, mire az országok lezárták a határaikat. És amikor a lezárás meghozta az eredményeket és kordában tartotta a vírust, ismét megnyitották a határokat!
Hawaiit és Kanada Atlanti-óceán-parti tartományait ez nem érdekelte. Lezárták a határaikat a szomszédaik felé, zárva tartották őket egész végig, és nagyrészt elkerülték a helyi járványok kialakulását.
Azóta a legtöbb ország erős „kerítést” állított fel. Ez nem azt jelenti, hogy azok megfelelőek lennének. A PCR-vizsgálat három nappal egy repülőút előtt majdnem teljesen haszontalan. A legtöbb országban, ahol van valamilyen határzár, az ilyen teszt az egyetlen intézkedés, amellyel ki tudják szűrni a vírust esetlegesen behurcoló utasokat.
17. Vetítés a valóság helyett
A politikusok bármiről szoktak vetíteni: így könnyen el lehet adni bármit, ha a következmények évek múltán derülnek csak ki, és még akkor sem teljesen világos, mi vezetett ezekhez a következményekhez.
Ez nem működik, ha a következmények napokon vagy heteken belül megjelennek, és az összeomlott kórházi ellátásban, illetve hullahegyekben mérhetők.
Volt, aki mégis megpróbálta. Irán volt ebben az első, amíg a politikai és vallási vezetők el nem kezdtek tömegesen meghalni. Trump és Bolsonaro, Brazília miniszterelnöke, egyaránt azt állította, hogy a vírus nem létezik, nem számít, és gyorsan túl leszünk rajta. A COVID19 miatti, hivatalos halálos áldozatok száma ebben a két országban [a cikk írásakor] összesen elérte az 1 milliót – ez a világon az összes COVID19 miatt bekövetkezett halálozás harmada, miközben a világ össznépességének csak 7%-a lakik ebben a két országban.
A legjobb példa a tündérmesére Tanzánia elnöke: egy megrögzött vírustagadó volt, aki meghalt, ki nem találja, miben! Hát persze, hogy COVID19-ben.
16. Nem alkalmazkodni az alacsonyabb jövedelmű területekhez
Az alacsony jövedelmű területek sokkal rosszabbul jártak, mint a magas bevételűek:
- Az ott élők a munkájuk jellege miatt nem tudtak otthonról dolgozni. Nem tudták elbarikádozni magukat a COVID19-től, mint a szellemi dolgozók, akik dolgozhattak távmunkában.
- Mivel halkabb a hangjuk, a munkáltatóknak nem okozott gondot nélkülözhetetlen dolgozóknak titulálni a munkaerőiket, hogy folytassák a termelést, és sok esetben még a COVID19 elleni legalapvetőbb védelmet sem biztosították nekik. A húsfeldolgozó üzemek vagy a börtönök remek példák erre.
- Mivel az ilyen munkavállalóknak kevesebb megtakarításuk volt, nem hagyhatták abba a munkát. A kockázatok ellenére is tovább kellett dolgozniuk.
- Sok otthonban még hűtőszekrény vagy folyóvíz sincs, ami arra készteti az embereket, hogy naponta kimenjenek ételt és vizet szerezni, fokozottabban kitéve magukat a COVID19-nek.
- Mivel szegényebbek, többen élnek ugyanazon a lakóhelyen, így akadálytalanul terjedhet a vírus az otthonaikban, ha valaki kívülről behurcolja.
- Mivel az ingatlanárak igen magasak, az otthonaik kisebbek és zsúfoltabbak, ami arra kényszeríti őket, hogy kint töltsék az időt, a szomszédaikkal, akik ugyanebben a helyzetben vannak, tovább terjesztve a vírust.
- Mivel nem nagyon engedhetik meg maguknak az egészséges ételt vagy az edzőterembe járást, az átlagos egészségi állapotuk rosszabb, ami növelte a halálozási arányt, ha elkapták a vírust.
- A gazdasági ösztönzők gyakran nem jutottak el közvetlenül a szegények zsebéig, hanem egyszerűen felverték az árakat, ami a gazdagok tőzsdei vagyonának drámai emelkedéséhez vezetett, megemelte a legtöbb áru értékét, a szegények számára így még inkább elérhetetlenné téve azokat.
Ehelyett ételt, vizet, készpénzt és gyógyszereket kellett volna küldeni ezeknek az embereknek, közvetlenül az otthonaikba, hogy ne kelljen elhagyniuk a lakóhelyeiket. Ez történt például Medellínben, Kolumbiában, sikeresen. A létfontosságú munkásoknak, akiknek dolgozniuk kellett, korábban kellett volna jobb körülményeket biztosítani. És minden ösztönzőt közvetlenül az ő zsebükbe kellett volna juttatni.
15. Elfelejtkezni arról, hogy vírus mutálódni tud
Íme, egy részlet a Koronavírus: pöröly és tánc című cikkemből, 2020. március 18-áról:

Nyájimmunitás és a vírus mutációja
Ezen elgondolás mögött az áll, hogy minden ember, aki fertőzött, majd aztán meggyógyul, immunis lesz a vírussal szemben. A stratégia lényegi gondolata ez: „Nézzétek, lehet, hogy ez most egy jó ideig nehéz lesz. De ha lemegy, és néhány millió ember meghal, a maradék meg immunis lesz rá, akkor a vírus terjedése megáll, és elbúcsúzhatunk a koronavírustól. Jobb egyszerre letudni, mert alternatívaként csak a közösségi távolságtartás marad, ami akár egy évig is elhúzódhat, és félő, hogy a tetőpont később így is, úgy is bekövetkezik.”
A probléma csak annyi ezzel a logikával, hogy feltételezi, hogy a vírus nem nagyon változik. Ha nem változik, akkor sok ember immunissá válik, és egy ponton a járvány elhal.
De mekkora a valószínűsége annak, hogy ez a vírus mutálódni fog?
Hát, úgy néz ki, hogy ez már meg is történt.
A fenti ábra mutatja a vírus különböző mutációit. Látható, hogy a lilával jelölt kezdeti törzsek Kínából indultak és terjedtek el. Minden elágazás a bal oldali ábrán mutációt jelöl, ami a vírus valamelyest eltérő variánsát eredményezi.
Ez nem meglepő: az RNS-vírusok, mint pl. a korona- vagy az influenzavírus, százszor gyorsabban képesek mutálódni a DNS-vírusoknál, noha a koronavírus lassabban mutálódik mint az influenzavírusok.
Bár nem ez az egy faktor fontos a mutációs folyamatban, de az biztos, hogy a vírusnak akkor van a legnagyobb esélye mutálódni, ha több millió lehetősége van erre. És pontosan ezt hozná számára az enyhítő stratégia: több százmillió fertőzött gazdatestet.
Ezért kell minden évben az influenza elleni védőoltás. Mert annyi influenzatörzs van, és a mutációk révén mindig újak keletkeznek, hogy a védőoltás soha nem nyújthat védelmet minden létező törzzsel szemben.
Más szavakkal: az enyhítő stratégia nemcsak milliók halálát feltételezi olyan országokban, mint az Egyesült Államok vagy az Egyesült Királyság, hanem azt is készpénznek veszi, hogy a vírus majd nem mutálódik túl sokat — ami, mára tudjuk, hogy nem igaz. És még meg is adjuk neki rá a lehetőséget. Úgyhogy a néhány milliós elhalálozás elszenvedése után nekiállhatunk felkészülni az újabb néhány millióra — minden évben. Így a koronavírus az életünk visszatérő részévé válik majd, pont, mint az influenza, csak éppen sokkal halálosabban.
A legjobb módja annak, hogy ez a vírus mutálódni tudjon, az az, ha erre több millió lehetősége van. És pontosan ezt hozná el számára az enyhítő stratégia.
Az új variánsokkal együtt járó szörnyűségek már hosszú ideje ismertek. Arra kellett volna sarkallniuk az országokat, hogy agresszívebben lépjenek fel, hogy korlátozzák a vírust. Nem tették.
14. Nem érteni, mit jelent az, hogy „exponenciálisan nő”
A legtöbb ország így gondolkodott az elején:
„Ó, csak 10 esetünk volt ezen a héten, ez semmi.”
„Ez csak 50 eset, nincs is járvány.”
„Az egész országban csak 250 eset volt a héten! Hamarosan el fog tűnni.”
„1000 eset, mi az? Semmiség. Lehet, hogy néhány ember meghal a héten, ennyi.”
Nem voltak tudatában annak, hogy a terjedési sebesség miatt heteken belül az egész ország megfertőződhet.
Azt gondolhatnánk, hogy az ilyen ábrák megijesztik az embereket, de sok esetben mégsem ez történt.

Azt gondolhatnánk, hogy megtanulták a leckét, de utána minden egyes hullámban ugyanaz történt: mire a legtöbb kormány reagált, már túl késő lett.

Ideális esetben mindannyian ráéreznénk arra, mit is jelent az, hogy exponenciális. De ennek híján, el kell ismernünk, hogy az exponenciális függvények ellentmondanak a megérzéseinknek, úgyhogy bármikor is látunk egyet, gyanút kellene fognunk és odafigyelnünk az adatokra.

13. Nem felismerni, hogy az idő értéke megváltozott
„Ha egy intézkedés meghozatala előtt az kell, hogy igazunk legyen, sosem fogunk nyerni.
A tökéletesség a jó ellensége.
A sebesség legyőzi a tökéletességet.”
– Mike Ryan, a WHO Igazgatója
Ez kéz a kézben jár az exponenciális egyenletekkel, és ez volt az első Covid19-cel kapcsolatos cikkem legfontosabb üzenete.
Nem volt pontos, de igazam volt. Egy exponenciális függvény esetében minden nap egyre drágább lesz (esetszám, halálozás és kezelési költség tekintetében), mint a következő, úgyhogy gyorsan kell cselekedni, még akkor is, ha nem áll rendelkezésre minden információ.
Ez nem éppen az, amit az emberek tenni szoktak. A mindennapi életben nincsenek exponenciális függvények, amelyek napok alatt változtatnák meg az életünket. Egy elég stabil időarányos költséghez szoktunk hozzá. Amikor egy dilemmával szembesülünk, normális esetben van értelme várni, több információt gyűjteni és később jobb döntést hozni.
De az exponenciális függvényekkel jellemezhető esetekben ez nem működik. A legtöbb politikus – és a legtöbb ember – ezt nem értette meg. Továbbra is halogatták a döntéseket, miközben az óra egyre hangosabban ketyegett.
12. Képtelennek lenni döntést hozni bizonytalan helyzetben
Visszatekintve tavaly márciusra, sok dolgot nem tudtunk:
- Ez a vírus terjed fertőzött tárgyak által? (Ritkán.)
- Akkor terjed, ha valakivel szoros kapcsolatba kerülünk? (Sokkal inkább aeroszollal.)
- Mennyit segít a maszkviselés? (Sokat.)
- Terjed a járvány szabadtéren? (Alig.)
- Mennyit tud segíteni egy jó tesztelési–kontaktkutatási–izolálási program? (Létfontosságú.)
- Stb.
Ha időmilliomosok vagyunk, megvárhatjuk, míg kiderítjük ezeket a dolgokat, mielőtt döntést hoznánk. De ha nem várhatunk, anélkül kell lépéseket tennünk, hogy minden adat, ami jó lenne, ha meglenne, a rendelkezésünkre állna.
Például Svédország még mindig nem javasolja a maszkviselést, mert azt mondják, a maszkviselés hasznossága nem bizonyított, ami alatt azt értik, hogy nem végeztek randomizált, kettős vak kísérleteket, hogy bizonyítsák: a maszkviselés működik. A kettős vak vizsgálatok természetesen a tudomány referencialapja, hivatkozási pont.
Elnézést, de megkockáztatom: a tudomány e hivatkozási pontjának elérése egy világjárvány kellős közepén? És hogy a csudába gondoljuk vakosított módon megmérni a maszkviselés hatását? Az embereknek majd nem tűnik fel, hogy maszkot viselnek?
Bőséges bizonyíték állt rendelkezésre a maszkviselésről – beleértve a jó öreg megérzést is –, noha egyik sem számít referenciaalapnak. Ha a döntéshozók ilyen szintű bizonytalanság mellett nem tudnak döntéseket hozni, akkor egyáltalán nem is kellene döntéseket hozniuk.
Egy másik példa, hogy az aeroszolos terjedéssel kapcsolatos új információt nem sikerült gyorsan a magukévá tenniük.
Mindannyian láttunk ilyen videókat:

Abban pillanatban, amikor ilyesmit látunk, feltételeznünk kell, hogy az aeroszollal történő terjedésről van szó, és eszerint kell cselekedni. Amikor rengeteg mennyiségű új adat látszik ezt alátámasztani, vétek továbbra is tagadni.
Sok ország nem érezte kényelmesnek, hogy bizonytalanságban hozzon döntéseket, és ennek mindannyian megfizettük az árát.
11. Félreérteni az egyéni szabadságot
„A maszkviselés korlátozza a személyiségi jogaimat!”
„Az oltási igazolvány korlátozza az egyéni szabadságomat, hogy eldönthessem, be akarom-e oltatni magam vagy sem!”
Normál keretek között ez igaz is. Az embereknek meg kell adni a szabadságot, hogy azt tegyék, amit akarnak – amíg az nincs hatással másokra. A maszkviselés vagy az oltás elutasítása azonban hatással van másokra: meg tudunk fertőzni másokat, akik kórházba kerülhetnek emiatt, vagy akár meg is ölhetjük őket.
Nem szabad valakit pofon vágni, mert a másik ember szenvedni fog az ütéstől. Nem vezethetünk jogosítvány nélkül, mert így megölhetünk valakit. Az ördögbe is, a legtöbb USA-államban még biztonsági öv nélkül sem vezethetünk, nem ihatunk alkoholt az úton sétálva, vagy nem meztelenkedhetünk nyilvánosan, és mindezeknek sokkal kisebb a hatása másokra, mint a koronavírus terjedésének.
Az egyéni szabadság fontos. De nem az egyetlen fontos dolog. Más célokkal kell egyensúlyba hozni. Ebben az esetben az élettel, a gazdasági aktivitással és a társadalom szabadságával.
10. Fenntartani az adatvédelem szentségét
Az országok egy éve egyensúlyoznak az életek, a gazdaság és a szabadság tönkretétele, valamint a személyes adatok védelme között.
Az USA-ban és Európában [a cikk írásáig – a szerk.] több mint 1,5 millióan haltak meg. A kormányok dollármilliárdokat nyomtattak, hogy a gazdaságukat életben tartsák. Tízmilliók veszítették el a munkájukat. Százmilliók ragadtak otthon. Feláldoztuk az életünket, a megélhetésünket és a szabadságunkat. De valahogy a személyes adatok védelme szent maradt.
Igen, azoknak a személyes adatoknak védelme, amelyeket naponta ötször árulunk el, amikor kattintunk „a szolgáltatási feltételek elfogadása” gombra. A személyes adatok védelme, ami nem létezik az adóhivatalnok számára, aki mindent tud rólunk. A személyes adatok védelme, ami nem létezik, mert a vállalatok többet tudnak rólunk, mint mi magunkról, és ezt az információt online adják-veszik.
Valahogy a személyes adatok védelme megmaradt.
Úgy gondolom, ennek egyszerűen az az oka, hogy a kormányok nem akartak belefolyni ebbe a vitába. A politikusok kényelmesek voltak, vagy kockázatkerülők, esetleg mindkettő.
Sajnálatos, mert Dél-Koreának volt egy megoldása arra, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon: remek kontaktkutatás, izoláció és karantén, a személyes adatok védelmének nagyon korlátozott csökkentésével. És ezt, mint annyi minden mást, a Nyugat figyelmen kívül hagyta.
9. Direkt fertőzéses vizsgálatok
Talán hallott már arról, hogy a Moderna két nap alatt, 2020. január 13-ra már kifejlesztette a vakcináját! ! Az engedélyezésig eltelt 11 hónap nagy része a vakcina tesztelésével ment el. Ezt az időt lerövidítve a gazdaságban milliárdokat és életek millióit lehetett volna megmenteni.
De vajon helyes engedélyezni egy rövidebb tesztelési időszakot? Nos, menjünk vissza a korábban említett koronavírus-partikra.
Egy direkt fertőzéses vizsgálat olyan, mint a koronavírus-parti, azzal a különbséggel, hogy ebből mindenki csak nyerhet. Azok, akik megkapják a vakcinát, esélyt kapnak arra, hogy védve legyenek a fertőzéssel szemben, ahelyett, hogy immunrendszerükre hagynák a védekezést. A gyógyszergyártó cégek fizetik őket (potenciálisan egy rakat pénzt kapnak).
Miért jobb ez, mint a jelenlegi rendszer?
- Az ő döntésük. Miért kellene megakadályoznunk az embereket abban, amit akarnak, ha az másokra nézve nem jár káros következményekkel? Pláne ha jó következményei vannak?
- Kárpótolják őket a kockázatvállalásukért. Manapság sok munkakör, mint például a bányászat vagy a halászat, magában hordozza a halál kockázatát. Nem akadályozzuk meg ezeket az embereket abban, hogy dolgozzanak, csak azért, mert veszélyes. Megfizetjük őket ezért.
- A koronavírus-partik partizánjaiból így lesznek a társadalom megmentői. Ha kockáztatod a saját életedet másokért, van értelme megakadályozni ezt?
- Kisebb a torzítás így, mivel mind a kitettség (a fertőzés ideje, a vírus vizsgálatbeli mennyisége), mind a kimenetel (a vér biomarkereinek értékelése) standardizált.
- És a legfontosabb: ugyanolyan, mint a vakcinák normál vizsgálatai, kivéve, hogy sokkal gyorsabb és kontrollált! Egy normális vizsgálatban türelmesen várunk, hogy ugyanezek az emberek elkapják a vírust a környezettől ahelyett, hogy a laborból kapnák el. Nem jobb gyorsan, kontrollált körülmények között túllenni rajta?
Ez nem csak a COVID19-re igaz. El kell foganunk és szabályoznunk kell a direkt fertőzéses vizsgálatokat más betegségek esetében is, a halálos betegségekkel kezdve.
8. Szögeknek nézni mindent
„Ha a kalapács az egyetlen szerszámod, mindent szögnek nézel” – Abraham Maslow
Visszatekintve 2020 márciusára, amikor nem voltunk felkészülve a COVID19-re, az egyetlen dolog, amit a kormányzat tenni tudott, hogy a pörölyt alkalmazta, azaz a lezárásokat, hogy lelassítsa a vírus terjedését és időt nyerjen.
A pöröly nem volt megoldás a válságra. Egy átmeneti intézkedés volt, míg a kormányok kitalálták, hogyan lehet jobban kezelni a válságot, hogyan lehet „táncolni”.
De sosem tanultak meg táncolni az olyan intézkedések alkalmazásával (amelyek ezután jöttek, hogy alacsony szinten tartsák a fertőzést), mint a jó kerítés (határellenőrzés), a jó tesztelési–kontaktkutatási–izolálási rendszer, és az olyan dolgokkal, mint a megfelelő szellőztetés, illetve a maszkviselés. A pöröly működött, teljesen rászoktak, és mindent szögnek néztek.
Tehát míg a nyugatiak idegesen követték az új esetek hullámainak drámáját és a vakcinák piacra jutását, Kína gazdasága közel 20%-kal bővült. Az új-zélandiak és az ausztrálok mind ez idő alatt a megszokott módon élvezték az életet.
7. Aeroszolok, szabadtér, maszkok és szuperterjesztők
2020. február 8-án a kínaiak publikáltak egy cikket, amelyben az aeroszolos terjedésről írtak. A kínai elnök ezt megosztotta Trumppal.
2020 márciusában már tudtuk, hogy a beltéri szuperterjesztő események a legkockázatosabbak.
2020. március 18-án a Koronavírus: pöröly és tánc című cikkemben már javasoltam a maszkviselést. Ez azt jelenti, hogy már akkorra elég bizonyíték állt rendelkezésre, hogy ezt kötelezővé tegyék.
2020. április 7-én egy kínai cikkben leírták, hogy az 1000 járványkitörésnek csak 0,5%-a történt szabadtéren.
Már egy éve elég információnk volt ahhoz, hogy cselekedjünk. Japán például 2020 februárjában tudomásul vette, hogy a fertőzés aeroszol útján terjed. És mégis, ez valahogy nem látszott meg a döntéshozatalon.
A CDC-nek mégis 2020 áprilisáig tartott, amíg a maszkok használatát javasolta – miközben Fauci korábban azt mondta, hogy a maszkviselés csak az egészségügyi dolgozóknak jó, miközben pontosan tudta, hogy ez nem igaz. Októberben tudomásul vették az aeroszol útján történő terjedést, de teljesen csak 2021 májusában fogadták el. A WHO csak 2020 júniusában javasolta a maszkviselést! Ahogy korábban láttuk, Svédország még mindig nem.
Már az elején el kellett volna fogadnunk az aeroszol útján történő terjedést, azt, hogy ennek köszönhetően történnek a szuperterjesztő események, illetve hogy a jó szellőztetés, az események szabadtérbe költöztetése és a maszkviselés ennek eredményeképp javít a megelőzésben.
Ha így tettünk volna, bármikor engedhettük volna az embereknek, hogy kimenjenek.
Felszabadíthattuk volna őket a maszkviselés alól, ha senki nincs a közelben.
Engedélyezhettük volna az üzletek megnyitását, ha megoldják, hogy kültéren működjenek.
Befektethettünk volna a jobb szellőztetésbe. Arra sarkallhattuk volna az embereket, hogy tartsák nyitva az ablakokat.
Ezek közül a döntések közül akár egy is teljesen más világot teremthetett volna. De nem tettük, mert figyelmen kívül hagytuk azokat a dolgokat, amiket már megtudtunk a vírus terjedéséről.
6. Regionalizmus
Ész nélkül majmoltuk egymást.
Azt gondoltam, ilyet csak emberek csinálnak, de ezek szerint országok is. Például:
Európai országok: „Dél-Korea és Tajvan megállította a vírust? Kit érdekel? Mit tett Olaszország? Mi a helyzet Németországgal? Mit mond az EU? Az USA?
USA: „Senki példájából nem tanulok. Talán pislantsunk Európára, hogy mi történik ott. Ázsiát mondtál? Miért is figyelnék Ázsiára? Ők… nem szeretik a szabadságot!”
A Nyugat elbukott. Az orrunk előtt voltak a megoldások, és úgy döntöttünk, hogy nem veszünk példát róluk. Ha például én lettem volna a felelős egy nyugati országban a tesztelésért, kontaktkutatásért és izolációért, milliókat fizettem volna, hogy Tajvanról vagy Dél-Koreából hozzak szakértőket, hogy tanácsot adjanak nekünk.
Az olyan országok, mint Ausztrália vagy Új-Zéland, kulturájukat tekintve nagyon is nyugatiak, mégis odafigyeltek Kelet-Ázsia országaira, talán egyszerűen csak azért, mert közel élnek hozzájuk, és sokkal erősebb a kötelék közöttük.
Izland elég messze van Európától ahhoz, így a saját útját járva meg tudja állítani a vírust. Írország, egy kis népsűrűségű ország Északnyugat-Európában, amely földrajzi, politikai és kulturális értelemben egyaránt közelebb van hozzá, ezt nem tudta megoldani.
Voltak azonban olyan országok is, akik kilógtak a sorból. Svédország úgy döntött, hogy minden más EU-ország ellenében cselekszik. Rosszul tették, de a független gondolkodás fontos. Hawaii mint az USA egyik tagállama, illetve Kanada Atlanti-óceán-parti tartományai szintén saját intézkedéseket hoztak. Bárcsak több országnak és államnak lett volna bátorsága, hogy saját döntéseket hozzon!
5. A fejlett országok logikáját alkalmazni a feltörekvő országokra
A pöröly és a tánc az olyan fejlett országokban, mint Dél-Korea, Japán, Kína, Tajvan, Hongkong, Thaiföld, Vietnám, Új-Zéland, Ausztrália, Szingapúr, Izland, Hawaii, illetve Kanada Atlanti-óceán-parti tartományai, bizonyítottan működött.
Sok fejlett gazdaság elbukott a tánc során, de legalább a pörölyt tudták alkalmazni. Alkalmazták is, és működött is. Úgyhogy agyoncsapták a vírust – és vele a gazdaságot is –, hogy számtalan életet mentsenek meg. Ez érthető is volt, mert nagyon sokan voltak veszélyben: idősek és társbetegséggel élők.
Ez a költség-haszon féloldalas volt a feltörekvő országokban.
Egyrészről a pöröly költsége sokkalta magasabb volt, mert kevesebb a szellemi dolgozók száma, mint a fejlett gazdaságokban, a populáció sokkal nagyobb részének kellett fizikailag jelen lennie a munkahelyén, hogy produktívak legyenek.
Másrészről a pöröly haszna sokkal alacsonyabb volt. A népességük többnyire fiatalabb, és kevesebb társbetegségtől szenvednek. Továbbá a pöröly nem működött annyira jól, mert a feltörekvő országokban általában nagyobb a nagyon szegény, sűrűn lakott városok aránya, ahol a pöröly nem állítja meg a járványt.
Sok afrikai ország van ebben a helyzetben, és sokak gyorsan felengedték a pörölyüket. Ezt kellett tenni. Kenya jó példa erre.
De az olyan országok, mint India, nem vette észre ezt a dinamikát. Ez borzalmas, mert ez azt jelenti, hogy az ország valószínűleg már az elején túllőtt a célon a kijárási korlátozásokkal, ami rettenetes hatással volt a gazdaságra, és az új hullámra sem készült fel, ami az új, fertőzőbb változatok megjelenése miatt előrelátható volt.
4. Nem megérteni, hogy a gyorstesztek alapvetően változtatják meg a helyzetet
2020 jósa Michael Mina. Ő volt az, aki egy teljesen újfajta megközelítést talált ki a járvány megállítására – a gyorsteszteket –, és hónapokon át senki sem hallgatott rá.
Az ötlete így szólt: ha mondjuk 5 dollár lenne darabja, az emberek nagy részét minden nap lehetne tesztelni. Izoláljuk azokat, akik pozitívak lesznek. A többiek pedig éljék szabadon az életüket. Ez gyorsan leveri a járványt, mert következetesen elkapjuk a legfertőzőbbeket, mielőtt másokat fertőznének meg.
Vegyünk egy országot, mondjuk az USA-t, és tételezzük fel, hogy bármely nap 100 millióan végeznek beltéri tevékenységeket olyanokkal egy helyiségben, akikkel nem élnek egy háztartásban. Ha négynaponta tesztelnénk őket, ez 25 millió tesztet jelentene naponta, aminek napi kb. 125 millió dollár a költsége. Ezt egy egész éven át meg lehet tenni, és még úgy is csak 45 milliárd dollárba kerülne. Ez kb. 1%-a azoknak a dollártrillióknak, amit az USA kormánya költ gazdaságélénkítésre, és ebbe még nem is tartozik bele a világjárvány teljes gazdasági költsége.
Néhány helyen alkalmazták ezt. Például Szlovákiában, ahol kétnapos országos kampány keretében teszteltek le mindenkit, esetek tízezreit fedték fel, és a prevalenciát 80%-kal csökkentették.
Mindeközben az USA-ban a CDC 2021 májusában fogadta csak el a gyorsteszteket, körülbelül kilenc hónappal az után, mint ahogy bevezették!
Gyorstesztek
@RapidTests
Egy fontos frissítés: sok hónap után a CDC immár az antigénteszteket a szűrés hasznos eszközének tartja, ami segíthet a munkahelyek újranyitásában. cdc.gov/coronavirus/20…
Szűrési célból végzett antigénteszt nem egészségügyi munkahelyeken
A COVID19 terjedésének megelőzésére szolgáló eszköz
Frissítve 2021. május 4-én
Az antigéntesztek hatékonyan képesek megelőzni a COVID19 terjedését az alkalmazottak között a munkahelyen. Az antigéntesztek, ha nem egészségügyi munkahelyen alkalmazzák az alkalmazottak szűrésére, ki tudják mutatni az aktuális fertőzést, mielőtt az alkalmazott belépne a munkahelyre vagy visszatérne a munkába. Az antigénteszteket
• könnyű elvégezni,
• gyorsan adnak eredményt,
• olcsók.
Az antigéntesztek különösen hasznosak a szűrésben, mert segítségükkel azonosíthatók azok,
• akik elkapták a COVID19-et, de nem mutatnak ráutaló jeleket vagy tüneteket, és nincs ismert, COVID19-ben szenvedő kontaktjuk,
• akiknél fokozott a COVID19-kitettség kockázata, mint az üzleti úton levők és a zsúfolt beltérben dolgozók.
2021. május 9.
117 Retweet, 79 Like
Miért halogatta az elfogadását a CDC ilyen sokáig? Leragadtak annál, hogy a gyorstesztek kevésbé érzékenyek, mint a PCR-tesztek.
Nos, természetesen ez így van. Ezért olyan olcsók és adnak olyan gyorsan eredményt. Nem abban jók, hogy kiderítsük, hogy az ember fertőzött-e, hanem abban, hogy fertőző-e. A fertőzési csúcs közelében tudják azonosítani az embereket. Ha ezeken a napokon azonosítjuk és izoláljuk az embereket, megállíthatjuk a járványt.
De a CDC nem értette ezt, nem fogadta el időben a teszteket, nem tette elsődleges stratégiájává a teszteket, és arra ítélt minket, hogy tovább szenvedjünk a világjárványtól. Ez igaz a legtöbb kormányra.
3. Vakcinamenedzsment
„Az amatőrök stratégiáról beszélnek. A profik logisztikáról.”
A vakcinamenedzsment olyan volt, mintha lassított felvételen néztünk volna egy vonatbalesetet. Amint világossá vált, hogy a vakcinák az egyetlen lehetőségünk arra, hogy túljussunk a világjárványon, világszinten minden egyes erőfeszítésnek az előállításukra kellett volna fókuszálnia.
Hónapok álltak rendelkezésünkre, hogy felkészüljünk. És mégis, 1,5 évvel az első vakcina felfedezése után is óriási a vakcinahiány a világon.
Ennek részben az volt az oka, hogy túl lassan kaptak jóváhagyást a vakcinák, illetve túl lassan állapodtak meg a gyógyszergyártókkal a beszerzési feltételekről.
Ennek részben a szellemi tulajdon védelme volt az oka: néhány gyógyszercég nem akarta megosztani a szellemi tulajdonát a formulákat illetően más cégekkel, ami konfliktusokhoz vezetett.
De problémás volt a technikai know-how átadása is, a szokatlan nyersanyagok vagy műanyag tasakok hiánya, továbbá az üzletkötés bonyolultsága.
Azt is teljesen rosszul értelmeztük, amit a vizsgálatok bizonyítottak. Ha egy cég két dózist tesztelt három hét különbséggel, akkor azt úgy értelmeztük, hogy „ez az egyetlen igazolt oltási rend! MUSZÁJ három hét különbséggel két dózist biztosítanunk! Ez az egyetlen igazolt dolog!” Pedig ehelyett a következőképpen kellett volna értelmeznünk az eredményeket:

Ezt a grafikont elég könnyű leolvasni. Azt jelenti: a vakcina tíz nappal az első dózis beadása után éri a legtöbbet. Ezért cselekedett helyesen az Egyesült Királyság: a második dózist hónapokkal későbbre halasztotta.
És az a tény, hogy a két dózis a háromhetes eltéréssel történő beadása működik, nem azt jelenti, hogy jobb, mintha három hónapra vagy három évre kapnánk a második vakcinát. Ez csak annyit jelent, hogy „tudjuk, hogy a háromhetes eltéréssel beadva működik”. De rengeteg más oltásból származó adatunk van, amelyek segítenek megérteni, hogy az oltásokat milyen időközönként lehet beadni. Nem alkalmaztuk ezt a tudást.
Mindezek olyan dolgok, amelyekkel az olyan projekteknek, mint a Warp Speed (az Egyesült Államok kormánya által kezdeményezett partnerség a COVID19-vakcinák, -terápiák és -diagnosztika fejlesztésének, gyártásának és forgalmazásának megkönnyítése és felgyorsítása érdekében – a szerk.) foglalkozniuk kellett volna. De a kormányok nem nőttek fel a feladathoz. Ezek a hibák elhalasztották a világjárvány végét, és dollármiliárdokba és életek millióiba kerültek.
2. Elbukni a tesztelés–kontaktkutatás–izolálás terén
Az ábrán az egymillió főre eső kumulatív halálozások láthatók néhány kiválasztott országban:

Ahogy azt a The Fail West című cikkemben már tárgyaltam, két csoportot lehet itt megkülönböztetni: a laposat és a hullámosat. Mi különbözteti meg ezeket?

Minden egyes ország, amelynek sikerült alacsonyan tartania a halálozások számát, ügyesen nyomon követte az összes esetet és azok kapcsolatait, valamint elrendelte és betartatta a fertőzöttek vagy a gyaníthatóan fertőzöttek elkülönítését és karanténba helyezését.
Így van értelme: ha komolyan vesszük a járvány megállítását, le kell szorítanunk az esetszámot, ehhez azonosítani és semlegesíteni kell minden egyes felbukkanó esetet. Máskülönben utolér minket egy újabb hullám.
Néhány ország egyszerűen nem tudta eléggé leszorítani az esetszámot, függetlenül attól, hogy mit tettek. Argentína és Peru jó példák erre. Így még csak meg sem volt az esélyük a tesztelés–kontaktkutatás–izolálás hármasára. De a gazdagabb országoknak nem lehet kifogásuk.
1. Nem tanulni elég gyorsan
Végső soron mindezek a hibák ugyanarra az elgondolásra voltak visszavezethetők: a kormányok egyszerűen nem építették be a döntéseikbe elég gyorsan az új információkat.
Íme, egy példa arra, hogy a WHO mit gondolt az aeroszolokkal kapcsolatos tudás frissítéséről:

Mary-Louise McLaws, az az Új-Dél-Wales-i Egyetem epidemiológusa az ausztráliai Sidneyben, és tagja a fertőzésmegelőzésre és járványkontrollra vonatkozó útmutatót kidolgozó WHO-bizottságoknak, ki akarta vizsgáltatni mindezt, de tudta, hogy a dolog tétje miatt nehezebb leküzdeni az ellenállást. Tavaly így nyilatkozott a The Timesnak: „Ha elkezdenénk felülvizsgálni a levegőben terjedést, fel kellene készülnünk arra, hogy sok mindenen változtassunk.” Azt mondta, hogy ez nagyon jó ötlet, de hozzátette: „Hatalmas felháborodást fog okozni az infekciókontrollal foglalkozók között”.
Mi történne, ha a munkánk során megtudunk valami újat, de nem alkalmazzuk, aztán amikor a főnökünk magyarázatot követel, azt mondtuk volna: „Túl sok munkával járt volna”?! Ez őrület!
Egy normális világban az új információk lassú beépítése rendben van. A kormánynak időre van szüksége, hogy kielemezze a helyzeteket, megvitassa a megoldásokat, és kitaláljon valamit, ami az emberek többségének a legjobb. De ezek nem voltak normális idők. Háborús idők jártak. És a legtöbb kormány elesett, mert nem tudtak alkalmazkodni.
Ez a 20. század második felében talán rendben lett volna. De egy új világba léptünk, ami minden nap egyre gyorsabban változik. Vajon mennyire bízhatunk abban, hogy a kormányunk képes lesz elég gyorsan alkalmazkodni?